Megfelelő csomagolópapír a nyugati piacokra


Amerikai tanácsadók javaslata alapján ezentúl egy dobozzal a fejükön járkálnak az ellenzéki gazdaságpolitikusok. Történt ugyanis, hogy a Standard&Poor’s felminősítette Magyarországot, „BB plusz”-ra emelve az eddigi „BB”-ről a devizában és a forintban fennálló hosszú lejáratú magyar államadósság besorolását.

Bernard Gui

A hivatalos indoklás szerint „a magyar gazdaság külső egyensúlyi problémái jelentősen enyhültek az utóbbi években. Az S&P szerint a devizaalapú ingatlanhitelek átváltása, valamint a helyi valutában történő hitelfinanszírozást előtérbe állító kormányzati stratégia is enyhítette Magyarország sebezhetőségét a potenciális külső sokkoktól, köztük az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve monetáris szigorítási ciklusától.”

Így aztán már mindhárom nagy hitelminősítő – az S&P mellett a Moody’s Investors Service és a Fitch Ratings is – azonos, a befektetési ajánlású kategóriától egy fokozattal elmaradó besorolással tartja nyilván Magyarországot – lelkendezik az MTI.

Nos, gondolom az ellenzék zavarában azt fogja gondolni, ehh, már a nemzetközi hitelminősítőket is megtévesztette Orbán. Meg persze ellenzékből semmit nem jelent egy felminősítés, ahogy kormányon se jelentett semmit a felminősítés elmaradása, felesleges is Orbán pár évvel ezelőtti, hitelminősítő-ellenes kirohanásait idézni. Azért, mert ezek a dolgok tényleg semmit nem mondanak a „számainkról”. A kérdés, amire a felminősítés válaszol, az az, hogy a pénzvilágnak mi a VÉLEMÉNYE rólunk. A makróadataink eddig is rendben voltak, csak éppen egyéb megfontolásokból ez nem érdekelte a hitelminősítőket.

Szóval most mi a fenti, nyakatekert, brókernyelvezetű hivatalos helyett szolgálunk egy nemhivatalos magyarázattal is. Emlékszünk még ugye – nem a gyermekéveinkre, amikor együtt volt még az a jó kis társaság, amikkel szentimentális Ákos-koncertekre jártunk – hanem Szijjártó Péter pár héttel ezelőtti nyugati nyitására, mely tökvéletlen egybeesett a cseh kormányt megbuktató amerikai atomcég bevonásával a paksi építkezésekbe. A Westinghouse hosztolása – mint akkor megállapítottuk – minden valószínűség szerint igen pozitív hatással van a magyar demokrácia megítélésére.

És ezek szerint némi minimális fix profit biztosítása a hitelminősítői besorolásunkra is gyorsan jó hatással van: csak be kellett jelenteni a bankadó folyamatos csökkentését, mint a BudaCash anno a saját ügyfeleinek a folyamatos és kiemelkedő hozamot. Ilyen ez a külgazdaságtan nemzetközi politika. A pénzvilágnak (aka babilóniai szajha, by hülyeszaniszló) pont ugyanaz kell, mint a brókerházak ügyfeleinek: szépen becsomagolt féligazságok, a szebb jövőre (by Jobbik) tett mézesmázos ígéretek.

A zsákmányból való tisztességes részesedésen kívül persze más dolgok is jó hatással lehetnek demokráciánk és gazdasági helyzetünk megnyugtató megítélésére. Például: ezentúl jobb lesz figyelni kell az elegáns formaságokra. A finn és a magyari paksok közti különbség csak annyi, hogy a finnek kiírnak egy pályázatot az egyetlen egy beszállítónak, mi meg nem. Kétségkívül a magyar verzió a hatékonyabb és olcsóbb (habár ezt 30 év múlva fogjuk tudni tényekkel alátámasztani), ellenben a finn jobban csomagolt. A csomagolópapír pedig fontos marketingeszköz, nem csak a szaloncukornál és a húsvéti csokitojásnál, hanem az európai színtéren folytatott politikai játékoknál is. Ahogy a kokakóla is mást ad el keletre, mint nyugatra…

Ott vannak ugye a görögök, akik most épp nácikapitalista héjáknak nézik a németeket, mint a legegyügyűbb rákosista propaganda. Prüszkölnek rájuk, utálják őket, és ha lenne miből, háborút indítanának ellenük. A baj csak az, hogy a görög-német vitában a németeknek van igaza (meg azoknak, akik szerint ki kell dobni az euróövezetből a görögöket, de ezt most hagyjuk; a németek sosem fognak pontos precíz autógyári munkásokat nevelni a zorbásokból). Mert tényleg, ki venne olajbogyón kívül bármit, amire made in Greece van ráírva?

Arra nem jöttek rá a görögök, amire Orbán. Ha adnak nekik, mármint a németeknek fix profitot, mint a horngyufa a közműveknek, akkor hamarjában a befektetésre ajánlott kategória csúcsára repülnének. Egyelőre persze még a görögök elfojtott agresszivitásukat vezetik le a teutonokon, idővel azonban, ha tényleg szeretnének még sokat kávézni a tengerparton a 14. havi fizetésből, akkor kénytelenek lesznek szofisztikáltabb megoldások után nézni, ez ügyben pedig a csehektől, a románoktól…

..és újabban Orbántól vehetnek gyorstalpaló órákat.


  Bernard Gui

Nincs hozzászólás

  1. Szerintem inkább a bankadó kivezetésének ígérete miatt történhetett,de a lényeg,hogy változás történt,és olyan,ami NEKÜNK jó.

  2. Szerintem inkább a bankadó kivezetésének ígérete miatt történhetett,de a lényeg,hogy változás történt,és olyan,ami NEKÜNK jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük