Minden szakítás csúnya


Amennyiben bármelyik volt magyar kormányfőt (nincs túl nagy merítés) valóban kitiltották Oroszország területéről, akkor az csak a Gyuriferi lehet – nyomozta ki villámgyorsan az Index – pontot téve az izgatott találgatások végére. Eltekintve attól, hogy mennyire szánalmas válaszlépés ez az oroszoktól (ugyanis meglehetősen ritkán akarnak mostanában meghatározó nyugati politikusok, üzletemberek keletre utazni, mivel fejlettnyugati oldalon egyből megkapják érte az egységbontó kiátkozást) a magyari ex-miniszterelnökök közül más tényleg nem kerülhetett szóba. Boross orosz ügyekben, Medgyessy meg egyáltalán nem szólal, amiért egyszerre hálásak neki a korrupciós ügyekbe kormányon belefulladt régi szadeszosok, és a értelmes mondatfűzésre érzékeny közönség, tehát csak Gyurcsány marad.

Persze Gyuriferi sem azért kerülhetett fel erre a listára, mert olyannyira befolyásos európai politikus, hogy mindenképpen büntetőintézkedéseket érdemel a posztszovjet újjáegyesülés ellen kifejtett aknamunkája. Inkább azért, mert a belpolitika színpadára szánt mosakodása eljutott Putyinékhoz, ő meg nem megy a szomszédba egy kis pofozkodásért. Illetve de, megy, egyelőre csak Donyeckig jutott.

“2011-ben változott meg Putyin, előtte jó ember volt, csak történt vele valami, amitől egyik napról a másikra keleti despotává változott.” Ezzel magyarázattal turnézta be nemrég a médiát a Gyurcsány házaspár, miután nyilvánosságra került Putyin Budapesti látogatásának terve. Erről anno mi is megemlékeztünk, sorba véve azokat az apróságokat (mérgezések, leszámolások, házrobbantások), melyeket Putyin akkor követett el, mikor bárgyú vigyorral az arcukon, közösen vakargatták Totókutyát a Szemlőhegyi villában. Putyin sosem volt egy európai értelemben vett politikus, csak éppen egy világhatalom és a Föld legnagyobb “benzinkútjának” első embere, tehát megkerülhetetlen.

Az más kérdés, hogy beleszerelmesedni se akkor nem volt, se most nem javallott…

Gyuriferiék viszont beleszerettek, többet szelfisztek vele, mint hülyegyerek az új iPhone hatossával. Aztán szakítás után (másik politikussal látták mosolyogni) hirtelen keleti despota, diktátor lett belőle. Féltékeny szerető hisztérikus kirohanása.

Ha bármi is igaz a Izvesztyija értesüléseiből, akkor le kell vonni a megfelelő következtetést: Mától nem csak Klára asszony nem akar közösen soppingolni Putyinnével, hanem Putyinné se akar Klára asszonnyal ebédelni a moszkvai GUM áruházban.

 


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük