Bernard Gui

Ferguson-hatás: nem igaz, hogy utálják a négereket a jenki rendőrök, inkább kedveznek nekik

Amerika nagy, Amerika erős, Amerika gazdag, ezért ami Amerikában történik, az mindenkit érdekel. Jó ideje például az amerikai rendőrség állapota izgatja a sokmillió külpolitika-szakértőt, mivel úgy tűnik, újra rasszista szelek fújnak a szabadság országában, és ugyan a rabszolgaságot még nem állították vissza, de a rendőrök már dolgoznak rajta. Az egész azzal indult, hogy 2014-ben lelőtték Michael Brownt Fergusonban. Aztán több …

Több »

Ferenc, légyszi a kotont népszerűsítsd, ne a migránsokat!

Eddig már mindenkit megsértettünk innen, a Toronyházból, kivéve a katolikusokat. Az egyenlő bánásmód jegyében eljött az idő. A muníciót Ferenc, a „cukipápa” szolgáltatja. Kollega jól megírta Ferenc megválasztásakor, hogy mennyire konzerv meg nempécé és a Toronyházzal közösen lesz szalonképtelen (illusztris társaság, mit ne mondjak). Emellett azonban a kolléga azzal zengett még himnuszt szeretett Ferencünkről, hogy: „Valószínű azonban, hogy a felmelegített botrány …

Több »

Gondolatrendőrség Németországban

Big brother is watching you! Vagy inkább: Der Große Bruder sieht dich? Mindenesetre egy nyugdíjas Stasi-ügynöknek, ha rendelkezik felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel, most ismét lehetősége lesz állományba kerülni. A német kormány ugyanis a jövőben még nagyobb erővel kíván fellépni a politikailag korrekt beszédet megsértők ellen, különös figyelemmel a védett csoportnak nyilvánított bevándorlókról illetlen szavakkal nyilatkozókra. A német propaganda ismét a …

Több »

Na, de ki viszi haza Horn Gyulát?

Kísértet járja be a magyar baloldalt – Horn Gyula kísértete. Vajon miért kellett Gyurcsánynak kinyitnia a kommancs palackot és megidéznie Horngyufa szellemét? S vajh, miért volt ugyanolyan, ha nem fontosabb az újonnan megválasztott Molnár Gyulának rögtön nekiállni óbégatnia, hogy “Horn Gyulát nem adjuk!” Már rég rossz annak a pártnak, amely egy tíz évvel ezelőtti, ráadásul igen vitatott és megosztó (értsd: a …

Több »