Még ostobák is vagyunk


Kálmán Olga és Kéri László a minap egy 2030-ig Orbán? című Youtube-videóban kesergett a Fidesz-szavazók alultájékozottságán. Abból indultak ki, hogy az ellenzék szempontjából már előre kudarcnak elkönyvelt választásokon azért fog jól szerepelni a Fidesz, mert a szavazóit egyszerű üzenetekkel meg lehet győzni. Úgy látszik, most az a trend, hogy a kormánypárti választókat kell szidni, és a Kéri-Kálmán kettős nem is tagadja, haragszanak rájuk.

A díszlet és a stílus tökéletes összhangja nyomán szinte visszasírjuk a baloldali médiafölényt: egy nappaliban/hálószobában (nem egyértelmű a snittekből) egy absztrakt mintás kanapén feszeng a hornista politológus (aki április 8-án csak annyit tudott mondani, hogy ő ezt nem érti), és az egykori tévéssel egyetértésben keserű nosztalgiával utalgatnak egy letűnt jobb világra, amiben az emberek nagyobb része még azt gondolta, amit ők mondtak nekik.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy a Kéri-Kálmán páros nem is tagadja, hogy Bangónéhoz mérten gyűlölik a Fidesz szavazóit.

Ugyanis azt kell a fejünkbe vésnünk, hogy a fideszes szavazók „lojálisak, teljesen alultájékozottak és szeretik, ha helyettük gondolkodnak. Ez az ellenzéki sirámok kedvelt, visszatérő eleme, afféle axióma, nem is képezi vita tárgyát. Ez egyúttal azt is feltételezi, hogy az ellenzék szavazói viszont roppant tájékozottak és okosak. Amennyiben ez így van, egyre kevesebb okos, tájékozott ember van, ha azt nézzük, hogy megint nőtt a Fidesz szavazótábora, míg az ellenzéké összesítve csökkent. Ugyebár ez az a tény, ami Bangónéból kihozta a nagy politikai taktikust, a született Machiavellit, amikor lepatkányozta a Fidesz szavazóit.

Szóval minimum az ország fele ostoba, bár ha azt vesszük, hogy az MSZP szavazói mondjuk 14 évvel ezelőtt még sokkal többen voltak, mára pedig közülük többen lettek Fidesz-szavazók, az azt jelenti, hogy ezek az emberek vagy már akkor is ostobák voltak, vagy valamilyen csodálatos módon azóta váltak azzá.

Nehéz követni…

De ez csak az egyik része. A másik, hogy ezzel együtt azt is próbálják sugallni hogy a balliberális média mennyivel minőségibb, és aki azt olvassa, nézi, hallgatja, az eleve értelmesebb és tájékozottabb lesz. Ez a minősítés persze teljesen önkényes. Tudjuk, az újságírást ők találták fel, de egy ideje véget ért a jó világ, amikor a Szabad Nép illetve Népszabadság, meg a régi arcok által kézben tartott közmédia jelentette kizárólag a hazai újságírást.

Bár most is rengeteg felület áll rendelkezésükre, és tulajdonképpen bárhova el tudják juttatni üzeneteiket, ahova el akarják, igazából meg lehet nézni, hogy mik az Index vagy a 444 – csak hogy a balliberális média zászlóshajóit említsük – legolvasottabb tartalmai: a bulvár, a tökéletes hülyeség, marginális ügyek felnagyítva vagy a koncepciózus kormányellenesség jegyében megírt utálkozások, lenézések, bezzegromániázások.

De mégis, Kéri-Kálmán szerint, aki ebből a „mértékadó” médiából tájékozódik, az aztán marhára átlát a szitán, azt nem lehet megvezetni.

Cserébe simán benyeli simán a kormányellenes bullshitet, mantrázza a kereszténygyűlölő szövegeit, meg szidja az egészségügyet és oktatást, sőt vadássza az ezeket lejárató cikkeket. Bármikor képes az ikerterhes koaláról szóló hír alatt két lépésben eljutni odáig, hogy Orbán dagadt, mindent ellop és lógnia kell. Ez volna tehát a tájékozottság és intelligencia fokmérője.

Nézzük meg, eközben miért is tájékozatlanok a fideszes szavazók! Mert egyetértenek azzal, hogy az EP-választás nagyrészt a bevándorlás veszélyeiről szól. A kőrúton belüli mucsaizók ezeket túl egyszerű, meg manipulatív üzeneteknek gondolják. Nos, a köztéri hirdetés lényege az egyszerűség, hogy lehetőleg egy mondatnál több ne legyen a plakáton. A politikai kampány lényege pedig a manipuláció, és még ha ez így nem is lenne jól, akkor ezt a kérdést lezárhatjuk azzal, hogy megnézzük az ő mindenkori köztéri hirdetéseiket.

Ha pedig a kormánypárt szavazói azért tartják fontosnak a választást, amit a Fidesz mond, az lehet hogy azért van, mert ők tényleg ezt gondolják, és talán meg kéne nézni, hogy akkor az ellenzéki média és főleg a politikusaik miért nem azokról a témákról beszélnek, amik az emberek többségét tényleg érdeklik.


  81-es proli

14 hozzászólás

  1. Szegény Kéri! Lassan megöregszik és még mindig a Fidesz van hatalmon! Idegesítő lehet!

  2. Szántó Miki

    Aki a magyar kormányt szidja, az a nép ellensége, börtönbe való.

    • Iszonyatos,hogy ezekre a bukott parttitkarokra meg figyelmet pazarolunk!
      Sullyednenek vegleg vissza a zs-mocsarba, ahonnan elo csusztak-masztak!

  3. Érdekes, mikor ugyanazok a szavazók a komcsikat és a Biboldókat választották meg, akkor normálisak voltak. Ahogy ellenzékbe szorultak, már mindennek elmondják a szavazókat. Ki érti ezt?

  4. Mikor látom ezt a Kéri ürgét mindég az jut rolla eszembe, mikor kritizálta az egyik Fideszes képviselönöt, Selmeczi Gabriellát , hogy egy kocos fogú. De te ütödött Kéri barom, neked még fogad sincs, miért nem használod a protézisedet mikor beszész, igy úgy nézel ki mint egy 90 éves vén szarr.

  5. Kéri pontosan olyan “okos” mint Petsching Mária Zita és Lengyel László. Amit mondanak, azt biztosan nem kell figyelembe venni. Amit megjósolnak (“előre jeleznek”), az biztosan nem fog bekövetkezni. Csodálatos esszenciái az SZDSZ-MSZ(M)P szellemiségnek: ahogy szurkolnak az ország boldogulása ellen.

  6. A vén fos-szília és Kápó Olga, a nagy nevettetők.
    😀

  7. Melyik harapta meg a másikat?

    A stáb bekészítette az ellenmérget?

  8. Kéri és Kálmán tehát mindenben tévednek? Vagy mégsem?

  9. A címválasztást ezúttal különösen helyénvalónak és igaznak érzem.

  10. Nosztalgiáztak egy kicsit azokról a boldog időkről, amikor még igazi tv-stúdió állt rendelkezésükre a hülyeségeik sulykolására.

  11. Kellett nekünk itt falra festeni az ördögöt: ma este már meg is jelent ez a Kéri-gyerek az ATV-ben. A KO-ra még várni kell egy keveset… 🙂

  12. Két vén barom kesergése.

  13. 2010-ota mindennap ezert erdemes ( politikailag ) elni.

    Kadar rendszerben nem az volt a legrosszabb hogy nem volt jo az elet ( amugy jo volt ) hanem az hogy ezeknek a szellemi elodei vagtak ki a tutit minden nap.

    valljuk be: sokkal jobban es sokkal szarabbul nem tudnak elni akkor sem ha Orban helyett egy kiskorosi lakatos lenne a miniszterelnok, de EZ hogy ezeket az utalatos pofakat latjuk nap mint nap szemkekopni magukat… ez csodalatos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük