A marxista erkölcstan


Úgy tűnik, az új-zélandi terrortámadásban a szerencsétlen neomarxisták saját, homályos világképük igazolását látják: lám, mégiscsak a fehér (keresztény) férfi a métely, aki a világ elpusztítására tör. Ráadásul nekünk, magyaroknak azt is tudnunk kell, hogy mindezért Orbán Viktor a felelős.

A borzalmas új-zélandi terrortámadás másnapján az összes (sehova sem) haladó ellenzéki sajtótermék és politikus alig várta már, hogy a kormány orra alá dörgölje a muszlimok ellen elkövetett terrorcselekményt. Mintha ez egyszeriben azt bizonyítaná, hogy nem kell az iszlám fundamentalizmustól védeni Európát, hisz egy magát keresztes lovagnak képzelő pszichopata fehér férfi is veszélyes lehet. A Mérce nevű marxista propagandafórumon egymást érték a számonkérő cikkek arról, hogy a keresztény egyházak, meg Orbán Viktor miért nem nyilvánítanak részvétet.

Egyértelmű volt a sejtetés, miszerint hallgatásukkal lényegében a mészárlás melletti szimpátiájukat fejezték ki.

Aztán, amikor a magyar miniszterelnök küldött részvétnyilvánító üzenetet, az lett a baj, hogy miért olyan rövidet, ráadásul biztos nem is úgy gondolta.

De fölösleges is bármit mondania: az élesszemű haladó baloldaliak jól tudják, hogy maga Orbán keltette a gyűlöletet. A kormány illegális bevándorlás elleni kommunikációját határozták meg az elsődleges indítékként.

Hát igen, sajnos a globalizáció átka, hogy egy munkanélküli új-zélandi pszichopata Magyarország határőrizeti kihívásai miatt kezd ámokfutásba a világ másik végén.

A másik abszurd feltételezés, hogy egy világméretű tendencia egyik megnyilvánulása volt ez a támadás. A „fasiszta szar” – Jámbor András szavaival, bár ennek semmi köze a fasizmushoz, de ilyen apróságokon ne akadjunk fenn – most aztán elönti a világot.

Beszéljünk világosan, az ártatlan áldozatok halála ugyanolyan tragikus és elítélendő, de az iszonyatos szűklátókörűségre utal, ha valaki egyenlőségjelet tesz a világméretű és évtizedek óta zajló, ideológiai alapú iszlám terrorizmus és egy magányos pszichopata ámokfutása közé.

Az meg különösen undorító, ahogy ezt a vérengzést meglovagolják a ballibsi megmondóemberek, és nyomukban a véresszájú hétköznapi kis prolik.

Az elkövető zavaros elméletére ráharapva nagyszerű alkalmat találtak arra, hogy jól megleckéztessék a keresztényeket. Elég csak pár percet eltölteni például kedvenc játszóterükön, a 444 fórumán, hogy a hozzászólásokon keresztül egyből a legsötétebb keresztényellenes idők hangulata elevenedjen meg. A különböző „független” médiumok többnyire ateista megmondóemberei szarkasztikus vagy gyűlölködő stílusban oktatnak a keresztény értékekről. Mert ők aztán tudják, csalhatatlan erkölcsi iránytűjüket követve sose vétik el az irányt.

Persze az egésznek inkább a reálpolitikai hozadéka fontos nekik: a kereszténységgel szembeni gyűlölet, a vallás- és egyházellenesség elhozhatja a várva várt kohéziót az egymástól annyira különböző ellenzéki szavazók között.

Valamit őszintén és nagy egyetértésben gyűlölhet a borsodi bányász és az újlipótvárosi reklámgrafikus. Igaz, más hagyományok vannak a háttérben, de a végeredmény ugyanaz. A régi posztkomcsi prolik szinte örökségként hordozzák magukban a keresztények utálatát, sokan a mai napig legszívesebben karóba húznák a csuhásokat, közben a fiatal belpesti liberálisok meg felmondják a kötelező leckét az antitoleráns egyházról, ami nem halad az idővel, rasszista, homofób, elavult értékekhez ragaszkodik, ahelyett hogy támogatná kisfiúk kislánnyá átműtését, meg miegymás.

Összességében azért tanulságos és figyelmeztető jel, hogy mekkora vehemenciával gyűlölik egy vallás követőit azok, akik állandóan a vallási és társadalmi tolerancia nevében akarnak fellépni.


  81-es proli

6 hozzászólás

  1. Nem biztos, hogy az ateisták gyűlölködnek a kereszténységre itt nálunk. Az ateista minden vallást megvet, de ha választania kell, hogy muzulmánná kell válnia, avagy a sokszor megreformált kereszténység toleranciája között, az utóbbit választja.
    Sok ateista van a jobboldalon is, mert a vallástalanság nem azonos a hazagyűlölettel, nemzetutálattal, avagy a hermafrodita erkölcstelenséggel. Egy valódi ateista jobban utálja az iszlámot, mint bármilyen más vallást, esze ágában sincs pont a dzsihadistákat beereszteni, és utána kötelezően majd napi ötször egy életen át ugyanazt a fenékfeltartásos süketelést hallgatni (sokan mi európaiak, akik már a reklámoktól is fóbiásan kirohanunk mosogatni a filmek alatt, s bele is halnánk, ha napi öt órát kellene a Koránról hallanunk).
    Úgy látom a környezetemben, hogy a közös veszély inkább összehoz minket vallásosakat, vallástalanokat.
    Ez a kereszténygyűlölet sokkal inkább a közös platformra került szemiták felől fakad. Akik kerítést bontanának, ha juttatnak nekik a hódítók majdan némi koncot, eleve arra készülnek, hogy áttérnek az iszlámra. Csak azoknak öröm ütni megint a normálisakon, akik rettegnek, hogy mégse jön össze a bolt a tervezett Kalifátussal.
    Itt nem vallási alapú a vita. Az emberi erkölcsöt, tartást, gerincet, szeretni tudást és az igazságot irigylik tőlünk a zöld-baloldaliak, mert olyanjuk soha nem lesz nekik.

    • zolatiguszti

      Már elnézést de ateistaként én egy vallást se gyűlölök.Maga összekever bennünket a komcsikkal.
      Magam részéről a vallás mindenki saját játékszerének tartom, elismerem a legtöbb pozitív társadalom építő hatását, de személyesen ahhoz hogy helyes morális életvitelt vigyek nem igénylek felhőkön üldögélő szakállas teremtőket, se Tórás pénzbuzi, se Mohamedes sivatagi rablóvezéres, se családgyilkos Isten formájában.
      Valahogy el bírom hinni a világ dolgait logikus tudományos kutatások eredményeiként is.

  2. Már írtam, de megismétlem a kérdést, te magadtól vagy ilyen hülye, vagy a CEU-n tanultál?

  3. Igen. Főleg az “erkölcstanuk” volt “túlfejlett”. Annál “szilárdabbak” csak az akasztófáik voltak!

  4. A marxista meséket azok hallgatják meg, akik még hisznek a mesékben, vagy a kiválasztottak tagjai, akik felidézik, tanulják a meseszövegeket minél több gyanútlan butítása a cél.
    A történelmi marxizmus már bizonyított, államosítás, privatizálás és a valóság. A valóságban pedig ha átvertek, akkor sajnos így jártál.
    A marxista alapálllás a közös szellem, ami a tiéd az az enyém is, az enyémhez viszont semmi közöd. Óvodásoknál még lehet agitálni.

    • Lenin meg a többi hatalommániás agybeteg egy büdös szót se írt le a munkások vagy a parasztok jólétéről. Az ellenség kiirtásáról viszont oldalak ezrein ömlengett, persze szükségszerűségből. Na most ha komcsi vagy libsi ezt nem tudja, vagy tagadja, akkor agybeteg az is. Idézni lehet azt a barmot, de tény: életképtelen eszmét erőszakoltak rá a világra. Az eszmét a gyakorlat minősítette: megbukott. Marxista etika pedig nincs: olyan elvet nem talál, melyet nem rúgtak föl azonnal, mihelyt abból haszon származott. Mentegetni próbálhatja a kommunizmust és követőit, igazolni akkor sem tudja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük