Lesz-e ebéd után új jelölt?

 

 

  

Karácsony „f@szért kellett elvállalnom” Gergely, az Együtt  vagyis a Mégis Inkább Külön, illetőleg a Párbeszéd, illetve ezen a héten az MSZP (a DK hol marad?) miniszterelnök jelöltje a jelen állás szerint. Erre azért ne vegyünk mérget, ugyanis a szocik álláspontja lista és jelöltek tekintetében meglehetősen ingatagnak tűnik.

Tulajdonképpen az írástól elmegy a kedve szegény skriblernek, amikor ezt a vérciki vergődést művelik a mi kommereink, annyira szánalmas. Utoljára még valami humort próbáltak belecsempészni a meccsbe kedves komcsijaink, amikor a Botkalackót léptették le, akit azért áldoztak be, hogy legyen közös lista a DK-val (vagyis Ferivel). Lattmann Tamás neve szóba jött Balázs Péterrel (hajjaj, micsoda korszak, micsoda nevek). Aztán ez is dugába dőlt, s olyan nagyságok, mint Kunhalmi Ágnes kezdték el szelni a habokat, majd aztán mégsem. (Szerencse, hogy Ágnesnek már megvan másfél éve a diplomája. Mondjuk jegyezzük meg, mint oktatáspolitikus.)

Lett-nem lett, mégis lett, mégse lett közös lista.

Amikor pedig már épp arra gondoltunk, hogy immár nem tudunk többet röhögni, akkor ez bekövetkezett, ugyanis Karácsony Gergely személyében új miniszterelnök-jelöltjük lett.

Az a Karácsony Gergely, aki egyébként a szoci-szadi kormány hőskorszakában Horn Gábor államtitkárságán nyomult, mint SZDSZ, aztán LMP volt, aztán Együtt- vagyis inkább PM, szóval a fene tudja már követni.

Szegény Molnár Gyula MSZP elnök se tudta követni (lásd a kínos „Együtt” felkonferálást), és hát mondjuk ezért nem fogjuk megkövezni, ám a helyzetet jól illusztrálja, hogy még olyan mögé is beálltak, akiről az épp aktuális pártállást se tudják. Egyébként a saját anyja se tudja, ezzel egy interjúban el is büszkélkedett.

Tényleg, kedves olvtársak, Önök közül nem akar valaki MSZP miniszterelnök-jelölt lenni?

Lassan az a helyzet, hogy a Fidesz „boszorkánykonyhájában” a kampányguruk egész egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a szocikkal, mivel mire kidolgoznának bármilyen stratégiát, a célpont lemond, vagy eltűnik, vagy egész egyszerűen meggondolják magukat.

Ennek következtében fel kell tennünk magunknak néhány kérdést.

• Hogy a rettenetes fenébe tudtak ezek itt kormányozni 12 évig?
• Ki volt az, aki rájuk szavazott?
• Ki az, aki még most is rájuk szavaz? (De tényleg.)

S most, amolyan Sztálin elvtársosan meg is válaszoljuk a kérdéseinket.

Az első kérdésre a válasz: borzasztóan. Összeomlottunk, majd még egyszer összeomlottunk, majd még egyszer összeomlottunk, majd – a változatosság kedvéért – még egyszer összeomlottunk (ennél többször történt ilyen, most csak a négy legfőbbet említem, vagyis korszakonként: Bokros, Megyó, Gyurcsány, Bajnai).

Ennek ellenére a hűséges választóik szépen visszaszavazták őket bármilyen pofára esés ellenére.

Itt kellett feltenni a kérdést, hogy ennek ellenére kik voltak azok, akik rájuk szavaztak? Nos, ők a „megvezetett lakosság” voltak, akik a szoci sajtóbirodalomnak, a borzalmas beidegződéseknek, az 56-ban megtört gerincnek és végül, de nem utolsó sorban a megszokásnak köszönhetően, meglepő módon, de folyamatosan újra és újra megszavazták. 

Akik pedig jelenleg rájuk szavaznak, nos, hát azok, akik nem olvasnak újságot. (Ezt most tényleg, minden párt, sajtó, egyéb ideológiai jelző nélkül írom.)

Ám, feltenném azt a kérdést, amire csak a jósgömbbel, illetve tarokk-kártya tudással rendelkezők tudják a választ: vajon Karácsony Geri ebéd után is jelölt marad, vagy kitart vacsoráig?