Hangyageneráció

Komolyan, de most komolyan, szóval ko…mo…lyan nem tudtam volna elképzelni, hogy lehet egy Hír Tévés szintjétől lejjebbre süllyedni. Hát… lehet.

A kirúgott hírtévés szintje kábé úgy néz ki, mintha a verem alá még egy mély gödröt is ástak volna, csak úgy a vicc kedvéért, hogy oda pakolják azt a sok szart, amit már a verem is szégyell. Mert adódik a kérdés, hogy miként, és úgy évente az ember hányszor cserélhet világnézetet?

Péterfi Judit igen sokszor.

Kormánypártiból jobboldali ellenzéki, jobboldali ellenzékiből pszeudobal ellenzéki, majd végül… a szombati tüntetéssel csúcsra(le)járatva magát, mindenki ellen mindenkivel összefogó nulloldali ellenzéki.

Na és mit csinál egy valódi, igazi nulloldali? Természetesen dicsér. Mégpedig azt dicséri, aki az ő ellenségeit szidja. Mármint azokat, akik az egyik pillanatban még a barátai voltak, de miután üzletember főnöke úgy dönt, hogy fejeket nyeseget, hirtelen ádáz gyűlölőivé válik öt perccel ezelőtti kollégáinak.

Hirtelen nem is tudom, hogy ez inkább borderline, vagy bipoláris személyiségzavar, avagy hagyjam a picsába a pszicho dumát (legfőképpen azért, mert nem értek hozzá), és csak jelentsem ki, amit akarok. Mert hát az emancipáció zenitjének idején csak nem veszik nemi bizgatásnak, ha azt mondom egy tehetségtelen nőről, hogy tehetségtelen nő.

Mást meg minek mondani? A style, a külalak, az önmaga és a csatorna által épített brand szeretete vagy utálata ízlés dolga (v.ö. dugnám, mint cigány a lopott biciklit vs. bottal nem piszkálnám). Ahogyan az is egy szubjektív vélemény, hogy néha az arcba nyomott botoxból a kevesebb, míg a fejbe nyomott tudásból a több a jobb.

De hogy valaki a kirúgása utáni napokban hirtelen kisétáljon tüntizgetni, s mint valami éltesebb tyúkanyó, a Rékasi gyereket és anarchista lófaszjóska brancsát kezdje el tutujgatni, az már valamiféle extra perverzitás.

Attól már nem a gyomrunk fordul fel, hanem a belünk fordul ki.

Mert hogy ezt a felvonulgatósos Z-generációt, ezt biza rendesen le kell cidázni emocionálisan. Ami amúgy rohadtul nem is egy generáció, hanem annak csupán néhány egyede, tehát a generáció generációszegmense.

Z a hangya után szabadon, egy Hangyageneráció.

Akik időnként, mondjuk szombatonként kimásznak a parketta résein át a szabadba, és teleugatják a világot azzal, hogy a parketták közé rést kell tenni, amin majd ki tudnak mászni. Péterfi Judit pedig, akár egy hangyakirálynő, ott páváskodik közöttük, azzal a provokatív attitűddel, amivel anno hírtévés korából még simán a fejünkre olvasta, hogy ők ott igazat mondanak. Nyilván ennek nem az ő igazságuk volt a fő mondanivalója. Hanem, hogy mi, a többiek, bezzeg ordas nagyokat hazudunk, s fingszagú szánkból csakúgy ömlik a NER ízű propagandahányadék.

Ehhez képest mi kurvára ugyanazt mondjuk most is, mint tegnap, vagy egy hónapja, vagy egy éve.

Szóval amíg Péterfi Judit hol ide, hol oda dőlt, s mosolya hol kisimultabbá, hol patetikusan semmitmondóvá vált, addig mi rezzenéstelen arccal, némán figyeltünk. Figyeltük, hogy hová aljasulhat egy olyan, önmagát oknyomozó riporternek csúfoló újságíró, aki az anyagi jólét érdekében bármikor képes elárulni kollégáit. Nem, nem a nézetbeli különbségekről van szó. Hanem, hogy ebben a mi kis kígyózó kígyóktól hemzsegő országunkban kígyót, békát mond ránk, csupán azért, hogy állását megtarthassa.  

Na, de most végre megtalálta a maga feladatát. Embernek ugye, olyan, amilyen (mint már mondtam, ízlések és pofonok). Riporternek ugye, meg igen kaksi. Tehát marad az önmaga okán való villogás. Ez mostanában úgy valósítható meg a legkönnyebben az embert megtámogató csatorna nélkül, hogy odamegyünk, ahol a történések zajlanak. Judit esetében, ahová a Zsebibaba (vagy mi a faszom) gyerek elréved. Aztán ott megigazítunk egy-két kitűzőt, eldumcsizunk néhány komcsi kis gecivel, akik „Orbán egygeci” táblákat visznek, beállunk félig pucsító ribancpózban szelfizni két pelyhes tökű kamasszal, azt #hellojónap! Mi vagyunk az oknyomozók, mi vagyunk az újságírók, mi vagyunk a riporterek.

Mert ezek a faszagyerekek amúgy, akikkel Judit anyu masírozik, ezek a zégeneráltak ilyen okosságokat mondanak, hogyaszondja:

“Sokkal feszültebb a társadalom ma, mint 2006-ban. Ha a hatalom reálisan gondolkodik, itt akár polgárháború is lehet.”

Mondják ezt azok a nagyon bölcs fiatalok, akik 2006-ban még rövidnadrágos fostalicska orrtúró kis porbafingók voltak. Hogy a legújabb kétharmad veszélyesebb a közre nézvést, mint Gyurcsány őszödi beszéde.

Most erre mit lehet mondani? Kábé semmit.

Ha csak annyit nem, hogy mindenki elmehet a jó édes veszprémi nagynénikéje ótvaros nagy privátszférájába! 

Ja, igen! Péterfi Judit egy petesejt!

***

 (Forrás és fotók:

)