Gyuri, az EU 29. tagállama, avagy mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek, továbbá reformokra van szükség!

 

 

  

Először azt hallottuk az uniós oktatásért felelős biztos – speciel Navracsics Tibor – szájából, hogy a bizottságnak nincs ráhatása az országok felsőoktatási kérdéseire, az tagállami hatáskörbe tartozik. Majd szerencsére kiderült, hogy mégis van, hiszen elindították – vagy legalábbis befenyítették végre Magyarországot ezzel – a kötelezettségszegési eljárást.  

Sokat gondolkodtam azon, hogy mi is lehet az, amivel megpróbálnak beavatkozni a kultúrnépek ebbe az elmaradott országba, ennek az álszuverén országnak oktatási kérdéskörébe. Nos, bevallom, nem jöttem rá a megoldásra. De az unió felettébb kreatív jogászai megtalálták a megoldást, ez a szolgáltatások szabadságának korlátozása.

Ez a dolog persze megállná a helyét akkor, ha mondjuk unión belül, a franciák egyik egyetemének magyarországi karával szemben jártunk volna el, de az a fura helyzet állt elő, hogy a CEU az bezony amerikai. Ezt át kell majd hidalnunk!

Ami pedig az Egyesült Államokat illeti, nos se a Római Szerződés, se a Párizsi Szerződés, sem pedig a Maastrichti Szerződés aláírói között nem találjuk az épp aktuális akkori amerikai elnököt. Ez pedig azt jelenti, hogy a személyek, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása – legalábbis eddigi tudásunk szerint nem vonatkozik rá. Ezért van velük szemben vám például. De mivelhogy a döntés megszületett, így azt kell mondanunk, hogy alapvetően az oktatás területén mégis ott van, hiszen egy amerikai egyetemet nem rekeszthetünk ki.

Amerika és a nagy humanista, Soros György egyeteme így vélhetőleg az unió 29. tagállamaként funkcionál.

Másik probléma is akadt a dologgal. Ez pedig a következő: az oktatás, mint olyan, – eddigi tudásunk szerint legalábbis – nem tartozik a magánszolgáltatások közé (azazhogy a köz oktatás – nevéből adódóan – természetesen, hiszen a magánoktatás azok közé tartozik), tehát annak a szabad áramlása, tagállamok között, maradjunk annyiban, vitatható volt eddig. Ám ezzel a hatalmas eredménnyel végre előreléphetünk!

Ezzel tehát a Bizottság azt a várva várt fontos lépést tette meg – vagyis precedenst teremtett, alkalmat nyitott – hogy az uniós területen innentől közoktatási kérdésekbe is végre beleszólhat. Ami már csak azért is érdekes kérdés, mert akkor immáron kell majd egy olyan tantárgyi minimumkeret, amelyet mindenhol ugyanúgy oktatnak majd.

Így az a helyzet áll majd elő, hogy a világirodalom bizonyos szerzőit például kanonizálni kell majd, mások meg nem férnek bele. Azt hiszem sejtjük, hogy Solohov, Bulgakov, Dosztojevszkij, Jeszenyin nem kerülhet bele majd a kánonba, ellentétben mondjuk Goethe, esetleg Rimbaud jóval erőteljesebben tanítandó.

Továbbmegyek, ez valóban nem mehet így tovább, másutt is lépnünk kell!

Az egyetemes világtörténelem is egy más értelmezési keretbe kell, hogy kerüljön, így az új tantervek majd tartalmazhatják az afrikai, ázsiai gyarmatok történelmét, viszont nem kell majd annyit foglalkozni az orosz história kérdéseivel.

Sőt, előírhatnánk végre nemzeti államunk területén született szerzőink súlyozását is. Pilinszky mondjuk jó, de talán Szabó Lőrinc nem – például ’45 előtti problémák miatt. Kihúzandó mindenképpen Wass Albert is, hiszen sérti a szomszédos tagállam – Románia – nemzeti érzékenységét, s azt hiszem Mikszáth Kálmán megjegyzései a tótokra kifejezetten lekicsinylőek. Az a rettenetes Tormay Cécile pedig azonnal kitörlendő!

A tót atyafiak tehát mennek a kánonból, helyette esetleg tanulhatnánk Jaroslava Blažkovát, hiszen tudjunk többet meg egymásról.

Időközben arra is rá kell világítanom, hogy a magyar történelemoktatás rendkívül káros része például az 1918 előtti állapot esetében a nemzeti szuverenitás túlzott hangsúlyozása. Nincs erre szükség, hiszen az osztrákok büszkeségét vélhetően sérti 1848-49, így azt hiszem, tiszteletteljesen javasolhatjuk azt, hogy ezt a részt a törikönyvekből töröljük. Törölni kell még továbbá a Rákóczi szabadságharc számos részét, amely a Felvidéken – elnézést, a Szlovák Köztársaság akkori területén zajlott, továbbá megjegyezhetjük, hogy az erdélyi – román fejedelemség egyes részein zajló szabadságharc lázadások meg alapvetően nem is a magyar, hanem a román nemzeti függetlenség csírái voltak.

Kifejezetten fontos, hogy kiemeljünk még számos más történelmi személyiséget, amely azonban barátaink, a szomszédos tagállamok nemzeti hagyományának nagy harcosai. Így például Avram Iancu, a nagy román szabadságharcos fontos, hogy kellő súlyt kapjon, ám ne feledkezzünk el arról sem, hogy mennyi fájdalmat okozott a magyar elnyomás az akkori román, függetlenségéért küzdő népnek.

Ezért aztán azt is meg kell lépnünk, hogy kijelentjük: a magyar királyság egy színes, soknemzetiségű ország volt, amelyben a magyar – mint identitásképző elem – csak egy történelmi véletlennek köszönhetően lett úgy-ahogy meghatározó. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy itt bizony szlávok és germánok éltek túlnyomórészt, tehát ideje a magyar identitás túlhangsúlyozásának véget vetni.

Ezzel kapcsolatban azt is szeretném megjegyezni: új, s végre racionális értelmezési keretbe kell helyezni Trianont. Trianonban ugyanis a bölcs francia, angol és amerikai döntőbizottság, s főleg a nagy államférfi, Georges Clemanceau úgy döntötte el a sajnos nacionalizmustól sújtott keleti népek között azt a csúnya, elmérgesedett vitát, hogy az mindenkinek csak jót hozott.

Lényeges, hogy nebulóink, természetesen a történelmi tények keretei között tudomást szerezzenek arról is, hogy a székelyek, mint olyanok valójában a bűnös és elnyomó magyarok által magyarosított szegény románok, s a szlovákok mélységes oppressziója pedig odáig fajult általunk, hogy tótoknak mertük őket nevezni. Valójában ők mindig is függetlenek voltak.

Azt hiszem már időszerű arra is rávilágítani, hogy osztrák testvéreink végig a mi érdekeinket képviselve alkottak velünk egy államegységet, tehát valójában azért volt a Habsburg Birodalom székhelye Bécs, mert az osztrákok folyamatosan segíteni akartak nekünk.

Fontos a szociológia, nyelvtan és néprajz tantárgyak tanításakor azt kiemelni végre mindenki számára, hogy a magyar, mint olyan, úgy kulturálisan, mint etnikailag, sőt nyelvészetileg is az egységes európai népek közül nem válik el.

Inkább arra kell koncentrálni, hogy a sváb, szlovák, román, germán és szláv kulturális elemek mennyiben jellemzik. Hát, természetesen a magyar pusztán ezek összege. Így fontos, hogy jól megjegyezzük, nincs magyar kultúra. Rész-magyarországi kultúrákról kellene inkább beszélnünk. A magyar nyelv pedig a finn kultúrnyelv egyik szláv, román és germán jövevényszavakkal feldúsított keveréke, egy pidzsin.

Végül pedig szögezzük le, fontos már az is, hogy a külföldi szerzők (külföldi? jaj, rossz szó, más területről származó európai) műveit eredeti nyelven tanuljuk. A magyart úgyis hozza mindenki otthonról, tehát arra már nincs szükség. Ezért át kell állítani közoktatásunkat franciára és németre (nem angolra, bár az még esetleg szóba jöhet, hiszen kultúrnép, nem úgy mint mi), s még egy nagyon fontos kérdést még meg kell vitatnunk.

Európában ugyanis minden nép egyenlő, de vannak, akik még egyenlőbbek.

Mivel Európa – amelynek mi is részei vagyunk – menekültpolitikája egyértelmű, igényelünk kell Brüsszeltől, hogy végre taníthassunk itthon arabot és törököt is. Fontos a tájékozottság.

Egyebekben pedig szerényen javasoljuk, hogy Soros György, a nagy humanista gondolatainak megfelelően alakítsunk ki egy területet országunkban, ahol az irányadó globális viszonyok, továbbá a multikulturális hagyományaink (hiszen a magyar befogadó nép, az egynyelvű és egyszokású nép gyenge és esendő) tükrében elhelyezhetjük a szegény migránsokat.

Mert fontos, hogy átvegyük őket Európa megfáradt nagy népeitől, továbbá akik jönnek, azok ide érkezzenek, hogy megtapasztalják a magyar vendégszeretetet.