Gyuri, a nácizombikat még beleírhattad volna!

 

 

  

Szemelvények és reakciók Konrád György legújabb, Kossuth-díj gyanús, „Miniszterelnök Úr” című, nemrégiben megjelent regényéről.

“Megértettük, hogy tanulnunk kell egymástól, és a diákok szerteszét Európában és a földkerekségen felneszelve kedvet kaptak tanulmányozásunkhoz.”

Legújabb regényében – amelynek olvasatán az ember szájában meglepő módon felfokozódik a nyáltermelés – arról ír, Soros György volt az, aki a kommunizmus árnyékából előbújt, tanulni vágyó nemzeteket a tudáshoz segítette. Soros György nem tudáshoz segítette ezeket a nemzeteket, hanem szélsőséges liberalizmusra akarta nevelni őket. El akarta őket buzítani. Illetve ma is ezt szeretné. Ez látszik meg az Ön által bevédeni szándékozott CEU szakdolgozatainak címében, amelyek nem haladják meg a Buzi cowboy-ok pudingot esznek metafizikai mélységeit. Némileg megdöbbentő, hogy  Ön Kossuth-díjasként kiáll amellett, hogy például a Fiatal feminista férfiak tapasztalatai Izlandon munkacímű dolgozat tükrözné pontosan azt a tudást, amelyet a keleti országok Soros által megszerezni vágytak.

“Tisztelet és köszönet illeti Soros Györgyöt, hogy a tehetségével felhalmozott vagyona jelentékeny részét ennek a tanulmányozásnak adta.”

Nyilván még Ön is tudja, hogy írás közben mikor hazudik. Soros György soha a büdös életben nem adta magánvagyonát jótékony célokra. Soros gazdaságilag tönkretett országokat, majd annak ezrelékéből ideológiai klubokat pénzelt. Mivel Ön a Konrád György, nyilván föl sem kell emlegetni azt az esetet, amikor Soros a londoni tőzsde bedöntésével 1,1 milliárd fontot kaszált. Például ebből az ügyletből került a liberális klubperselybe. És került az OTP megtámadásából is, ami ellen Ön elfelejtette a Gyurinál fölemelni a szavát.

“Gyuri, a gyilkolási előkészületet, nagyjából úgy, mint én, túlélte, kamaszkorában úgy döntött, hogy nem akar olyan földön élni, ahol ilyesmi előfordulhat.”

Ön regényében úgy beszél Gyuriról, mint az elüldözött lélek szimbólumáról, aki fiatalként hazátlanul, sorstalanul, hátra nem nézve veszik bele a világba. Furcsállom, hogy arra az égető ellentmondásra nem figyelt föl, hogy ha igaz lenne, amit ír, akkor éppen nem is írna, mert nem is volna miről, viszont mégis ír. Mármint, ha ez igaz lenne, hogy a Gyuri elment és vissza sem nézett, akkor ma nem beszélnénk Sorosról. A Gyuri azonban úgy, ahogy Ön, el sem ment.

“Hogy most az ön propagandagépezete göbbelsi lendülettel a zsidó Sorosban mutatja fel a nemzetnek és a világnak minden bajok okozóját az 1933-as náci jelszóhoz (a zsidók a mi szerencsétlenségünk) hasonlóan, gyászosan emlékeztet az undorító példára.”

Ez az Ön regényének legmélyebb pontja. Színvonalban. Ön szerint a világméretű Soros-undor nem abból táplálkozik, ahogy a vén kretén próbál a pénzén keresztül beleturkálni nemzetek belpolitikájába, kultúrájába, identitásába. Nem azért, mivel úgy játszik országok gazdaságaival, kvázi emberéletekkel, mint az üveggolyókkal. Csak a származása miatt? Adódik akkor a kérdés, vajon megkritizálható –e egy Konrád regény, vagy a kritika automatikusan együttjár a zsidógyűlölettel? Vajon tényleg ilyen kétpólusú volna a világ, hogy Ön vagy a Soros egyesek szerint tökéletes, mások szerint meg zsidó?

“Ha csak egyszer-egyszer utalt volna Sorosra, az még kaphatna egy elnéző magyarázatot, de hogy folyamatosan suhogtatott bunkót fabrikált annak az embernek a nevéből, aki több jót adott a magyar és máshonnan jövő tanulni vágyó fiataloknak, mint ön és baráti köre együtt véve, engem arról győzött meg, hogy ön a hatalmának önkényes meghosszabbítása érdekében a ravasz és képmutató politikai antiszemitizmus szólamtárából két marokkal merít.”

Nekünk meg az a gyanúnk, hogy Ön merít kétmarokkal a demagógiából. Ön egész egyszerűen náciszájú.

“Akinek a Közép-európai Egyetem nem kell, annak a sokféle Közép-Európa sem kell, sőt, a még sokfélébb Európa sem.”

Akinek ilyen egyetem nem kell, az inkább az USA befolyását utasítja vissza.

„Külföldi pénzből kitartott hálózatok?” ez áll az ön nekünk, állampolgároknak küldött levelében. Kire-mire gondol? Magyarországra, amely beruházásainak kilenctizedét brüsszeli pénzből, más európai országok adófizetőinek támogatásából fedezi?”

Nem, itt pontosan arra a liberális világhálózatra kell gondolni, amelynek Ön is az egyik tagja. Dehát ezt nyilván Ön is tudja.

“A külföldi pénz büdös, ha a „civilekhez” megy, és jó szagú ha a kormányfő családjához. Az előbbiek „kitartottak”, mint a kurvák, utóbbiaknak jár?”

Kérdésre kérdés: országok tönkretételéből, gazdasági ellehetetlenítéséből származó piszkos pénz jó, ha azt a liberális szűk köre kapja? Az nem elnyomás, ha egy szűk liberális kisebbség olyan médiafelületet vásárol a kapott piszkos pénzből, amellyel befolyásolja az adott ország belpolitikáját? Ön miféle erkölcsi talapzaton pihenteti megroggyant tagjait?

“Ön húsz évvel ezelőtt lett kormányfő, tizenegy évet töltött hatalomban, vagy annak a közelében. Nem volt elég? Meggyőződésem, hogy a rendszerváltozás óta Ön volt a legkártékonyabb magyar politikus. Senki másnak nem sikerült annyi megalapozatlan állítást és igaztalan rágalmat felhalmoznia, Ön a bajnok.”

Senki máról nem sikerült annyi megalapozatlan állítást és rágalmat felhalmozni, mint éppen Orbán Viktorról. És persze internacionalista értelemben. Ebben Önök bajnokok.

“A legderekabb hazafias cselekedete az lenne, uram, ha lemondana az állásáról. Nyugdíjas éveiben szórakozzon a játék-vonatocskájával meg a stadionkájával, és rugdossa egyedül a labdát az üres kapuba.”

A regény csúcspontja, tragikus, shakespeare-i végzet. A befejezésben végre egy kis izgalom és dráma. A silány és összecsapott munkán sokat javít a befejezés, amely egy izgalmas, apokaliptikus vízió. Konrád soha korábbi regényeiben nem csillogtatja meg ilyen erőteljesen ábrázolóképességét, jövőbelátó tehetségét, érzékenységét. Egyedül azt sajnáljuk, hogy náci zombikat nem írt bele.