Fiktív kötvényt dömperezett a baloldal


A baloldali fiatalok mégpedig kreatívak, ezt be is jelentették rögtön kisvideójuk elején, nehogy valaki kínosnak, esetleg ügyefogyott, középiskolás ripacskodásnak vélje az attrakciójukat. A bennünk megbúvó esztéta finoman jelezné, rég rossz, ha erre fel kell hívni a figyelmet, az aláröhögős matinék kora lejárt.

Bernard Gui

Történt vala, hogy néhány kiskamasz politikai eszmélésük hajnalán megalapította a Főnix Projektet, ami nem kicsit áthallásos a herrypotteres Főnix Renddel. Mondhatnónk, legalább olvastak valaha könyveket, habár a politizálásra való felkészüléshez mi nem a Harry Potter sorozatot javasolnánk első lépésben. Mások még szigorúbban tekintenek erre picinykét amatőr szárnypróbálgatásra. Hamvába holt ötletről beszélnek, ami ugye pont az ellentéte egy főnixmadár életútjának, valamint olyan produkcióról, amitől azonnal fideszista lesz mindenki ötven évre.

Legyünk kicsit megengedőbbek, valahol el kell kezdeni. Ahogy Gazda Albert is írja a Cinken, a fiúk-lányok legalább kamera elé mertek állni és összefüggő mondatokban fejtették ki gondolataikat. Taps. Mostanában ez sokaknak nem sikerül, például a tapolcai brókeráldozat-mentő még a saját adatgyűjtő honlapjának a címét se tudta kamerába mondani a súgógépről helyesen.

Műanyag talicskával dömperezni fiktív kötvényt mondjuk nem nyerőbb, mint csattogós lepkével száguldozni a Kossuth téren vagy a szomszédban 15 percig vonyítani az emlékmű előtt, de legalább eredményes volt. Ha a mikrobloggerek szerint ez a minitünti-flesmob beolt a baloldal ellen, akkor igazából igen hasznos melót csinálnak szabadidejükben a kreatívbaloldali fiatalok, felfedeztek ugyanis valamit, amit régóta keresnek Habonyárpiék alkimistái. Így akár még meg is gazdagodhatnak ezek a fiatalok, nem kell többé zsebpénzt kérni a fatertól dömperre.

Persze ők inkább a Fidesz ellen akarnák beoltani a népet, nos a gólrúgás már megy, csak a másik kapura kell játszani. Apróság. Ha valami hasonló flesmobot hoztak volna össze a Fidesz mellett, a baloldal ellen, tuti elérték volna a céljukat, tehát elég lett volna visszafelé felvenni az egészet, mint Tímár Péter Egészséges Erotikát, és akkor a kreativitás mellé is behúzzuk a pipát. De hát valahogy bele kell tanulni a politikába. Meg mi is had szórakozzunk már, mint a Tuareg-pártindítás kapcsán írta a kolléga: akinek elege van a brókerügy unalmas részleteiből, mert nem volt annyira hülye, hogy az egész vagyonát első ránézésre is átverős bácsik kegyeire bízza, annak is kell a show.

domper

Szóval ezek a fiatalok legalább nincsenek még kiábrándulva a politikából, gyakorolják azt az állampolgári erényt, hogy véleményt alkotnak közéleti kérdésekben, legyen az a vélemény bármilyen egyszerű vagy bárgyú. Láthatóan 18 év alatt erre van kapacitás, de majd megnőnek. Nézzük a pozitív oldalát is: nem volt rajtuk Che-póló, sörügyben meg egy platformon vagyunk velük. A sör lehetne nyugodtan az a nemzeti minimum, amiben baltól jobbig egyet tudunk érteni. Persze azzal a kitétellel, hogy a kézműveseket elengedjük, mert aki szerint a kiöntésen túl bármire is jó a magyari kézműves sörök többsége, azzal nem kötünk nagykoalíciót. Ja, és el ne menjünk mellette, a szekszizést nagyon hamar el kell felejteni, ha a fiatalemberek szeretnék, hogy valaha még írjunk róluk Szanyikapitány-párhuzam nélkül. Ha valaki nem emlékezne rá: Sanyitibi akarta egyik „mámoros pillanatában” szekszivé tenni a szocialista pártot, amitől rögtön megjelent előttünk Lendvai Ildikó kombinéban és utána sokáig sírtunk.

Szóval mi drukkolunk, gyerekek, nem kell elkeseredni. Ugyan az első produkció nem nyerte el az ország egyöntetű tetszését, de legalább olyan jól mulattunk, mint az Office legkínosabb jelenetein. Igaz, ők azokat gegnek szánták eredendően is…


  Bernard Gui

Nincs hozzászólás

  1. Nem mulattam,mert nincs min. A kígyóvállú pacák és társai,gondolom véletlenül felejthették el,hogy a piros talicska,pont az ő felmenőire emlékeztet mindenkit,aki csak élt az uralkodásuk alatt. (és államosították le a magántulajdonait.)

  2. Nem mulattam,mert nincs min. A kígyóvállú pacák és társai,gondolom véletlenül felejthették el,hogy a piros talicska,pont az ő felmenőire emlékeztet mindenkit,aki csak élt az uralkodásuk alatt. (és államosították le a magántulajdonait.)

  3. Akciós Tarhonya

    Egyértelműen a szocik bűne, hogy a külügy közpénzek milliárdjait bukta a keleti nyitós Kvesztor-balhéban. Gyurcsány azonnal monnyon le!

  4. Akciós Tarhonya

    Egyértelműen a szocik bűne, hogy a külügy közpénzek milliárdjait bukta a keleti nyitós Kvesztor-balhéban. Gyurcsány azonnal monnyon le!

  5. Értem már.
    amíg nem moderálják,más sem látja. Köszszsz.

  6. Értem már.
    amíg nem moderálják,más sem látja. Köszszsz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük