Elszabadult a pokol, mert egy kislány kést posztolt


A terrorveszély és a hisztéria egyre nagyobb méreteket ölt az egész világon, közben a fejlettnyugati társadalom vergődik, számtalan módon akarja elpusztítani önmagát, a vérző sebein pedig olyan élősködők vertek tanyát, mint az 12 éves kislány, de  a rendőrök halált megvető bátorsággal letartóztatták, nekik hála Virginia állam és az egész világ megmenekült.

A mindenre elszánt bűnözőzseni kislány nem kisebb bűnt követett el, minthogy egy pisztolyt, egy kést és egy bomba emotikont posztolt az Instagramra azzal a szöveggel, hogy “találkozunk a sulikönyvtárban”. Elképesztő.

A szakértők nyugtalanok, ugyanis az ilyen esetek egyre gyakoribbak a neten: nem ritka, hogy a félelmetes szimbólumok mögött valódi erőszakos szándék lapul. A rendőrség a megfelelő szervekkel együttműködve azon fáradozik, hogy lefülelje ezeket a bűnöző sejteket, és az interneten végre csak a smiley-k és a szívek lehessenek jelen.

A kislány egyébként hamarosan megjelenik majd a bíróság előtt, ahol eldől mi lesz a sorsa. Sok jóban nem reménykednénk a helyében.

Tavalyi hasonló eset, egy new yorki 17 éves fiút vádoltak meg terrorizmussal, miután az interneten keménykedett. Persze, megérdemli az ilyen, hogy kicsit gyatyába rázzák, ha már nincs kötelező sorkatonaság, de talán ez a fajta hisztéria már egy picit sok.

A cselekmény igazságos elbírálását nehezíti, hogy nincsenek meg még a megfelelő megegyezések arra vonatkozóan, mely az emotikonokat lehet bizonyítékként használni, sőt valójában azt sem tudják eldönteni, hogy jelentenek-e azok egyáltalán valamit. Mindenesetre arra jó, hogy gyerekeket ijesztgessenek vele, és korán megtanítsák nekik, hogy a nagy testvér mindent lát, kivéve a migránshullámmal érkező terroristákat, de ez egy egészen más történet.

Kérdés: a fekete gengszterrapperek dalszövegei vajon nem váltanak ki félelmet? Vagy amikor a videoklipjeikben pisztolyokkal és késekkel kalimpálnak?


  Bubu Woodcutter

2 hozzászólás

  1. Ühümmm. Így van ez.
    A kalimpa az ezeknek megengedett,mert biznic. Márpedig ahol az idő is pénz…..

  2. Aki nem megfelelő ijesztgetéstől fél, az mind ab ovo nácifaszista vagy mi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük