Boldogtalanok a sajtkészítők

 

 

  

Nemrég Mohi Csaba nemzetközi jogász (Lattmann Tamás miniszterelnök-jelölt, nemjelölt, talánmégisjelölt, nemtudjuk óta divatos szakma) és diplomata írása törte meg a teljes érdektelenséget és állt ki a szovjeteurópai bérunió mellett. Aztán Róna Péter közgazdász írt „döntő jelentőségű” cikket – legalábbis a kommunizmust hirtelen felfedező Vona Gábor szerint –, később pedig ismét Róna Péter közgazdász és sajtkészítő hozott közérthető példát arra, miért is kell Brüsszelnek közbeavatkoznia azért, mert ő nem akar tisztességes bért fizetni alkalmazottainak. A hülyeség lett a csodafegyver 2018-ra.

Róna Pétert talán nem kell bemutatnunk a politikát követő nyájas olvasóknak, régi motorosa ő a bilibe lógó kezű, soha semmiről érvényeset nem állító értelmiségi bandának. Annyit azonban érdemes megemlíteni még a jelenéről, hogy miután évekig próbálta kitalálni, hogy miként lehetne uniós és nemzetközi gazdasági nyomással megbuktatni az Orbán-kormányt, most az LMP-nek igyekszik Ron Werberrel együtt a gazdasági programírásban besegíteni, illetve elkötelezett híve lett a MSZP-Jobbik-Lmp koordinált összefogásnak. Mi több: nem is oly régen még az Orbán-kormány megbuktatásának újabb receptjét is kifundálta (sokadszor…), akár az alkimista az aranykészítést, amely terv megvitatásában szívesen közvetítene ő maga is a szocik és a Jobbik közt.

Lengyel László valószínűleg kölcsönadja egyik kardigánját a művelethez.

A „döntő jelentőségű cikk” rövid, velős, ugyanakkor tanulságos következtetést tartalmaz. Miután Róna levezeti a bérunió szellemi jogosságát, az uniós politikai célokkal való összhangját, illetve vázolja a lemaradó országok idevonatkozó statisztikáit, a következő gazdasági lépéseket javasolja:

„A bérunió első állomása a pénzügyi műveletek – ezen belül az offshore cégekkel végzett tranzakciók – emelt megadóztatása lehetne, míg az itt befolyt adókból a bérek csökkentett adóztatása következhetne. A második lépés a tőke állami szubvenciójának felülvizsgálata lehet. A tőke állami támogatását egységes uniós szabályozás alá kellene helyezni. A támogatásokat a munka képzésének és átképzésének igénye szerint kellene megállapítani. A harmadik lépés az egységes munka törvénykönyvének megalkotása, amiben a munkavállalók jogait és kötelezettségeit rögzítenék. A negyedik, legösszetettebb feladat a termelékenység növeléséhez szükséges feltételek előállítását jelentené.”

Azaz közös adópolitika, közös munkaerő-piaci szabályozás, közös munkatörvénykönyv, ami föderalistább gondolat Macron, vagy Merkel bármelyik föderalista ideájánál.

Meg is jegyzi a cikke végén Róna Péter:

„A bérunió fentiekben felrajzolt pályája értelemszerűen az Európai Unió fokozott integrálódását is jelenti. Aki azonban inkább a nemzeti szuverenitásban bízik, egyúttal a leszakadó bérek világát választja.”

Magyarul, aki a nemzetben gondolkodik, az a leszakadást választja, az maga a mucsai elmaradott tahó. Bőrgatya, pálinka, butykos és kiégett puszta… Aki ellenben még több uniót kíván, no az az igazi haladó, XXI. századi gondolkodó és persze ő hozza majd el a béruniót, Kánaánt, örök békét és halhatatlanságot.

Hogy Vona Gábor perpillanat mit szól ehhez, azt nem lehet tudni. Őt MLM ügynök kora óta csak a siker érdekli, amint erről előadást is tartott néhány héttel ezelőtt az összegyűlt gyémántfokozatú ex-kollégáinak. De mivel mostanában kiscicákkal körbevéve udvarol szerelmes trubadúrként a baloldal romjai között ténfergő maradványoknak, és közben az üvegplafonnal együtt lebontott üvegpadló alá bukva fogalmaz meg egyre merészebb vágyakat jövőbeli munkaköréről, érdemes citálni az állítólag még érvényben lévő alaptézisüket a kérdésről:

„Az európai államok és nemzetek együttműködésének elkötelezett hívei vagyunk, de egy valós értékek nélküli szuper- állam létrehozásához nem kívánunk asszisztálni. (…) A Jobbik a Nemzetek Európája koncepcióját képviseli, amely az európai országok együttműködését úgy kívánja megvalósítani, hogy a nemzeti önrendelkezést a jelenleginél nagyobb mértékben tartaná meg, jelentősen szűkítve a kötelező közösségi jogi aktusok területét és számát, visszaadva a nemzeti parlamentek jogkörét.”

De talán nem kell a választási program sem ahhoz, hogy tisztán lássuk azt, hogy miközben a Jobbik még ma is a „Nemzetek Európájának” eszméjét képviseli a „Egyesült Európai Államok” nemzetek felett álló szuperállamával szemben, Róna Péter közgazdasági erőlködésének alapja ezzel teljesen ellentétes. Vona meg örül neki a fészen, hogy a kögazdaságilag is alá lett támasztva a nagy blöffjük, a szovjeteurópai egyenbér.

Vona Gábor körül ólálkodó kiscicák számára is világos kellene hogy legyen, Magyarország többé-kevésbé kiszámítható növekedési pályáját két ostoba döntéssel lehetne visszadátumozni a 2008-as gazdasági csőd és világvége korszakába. Az egyik a közös valuta bevezetése, a másik a közös bér- és adórendszer. Bár szívesen hivatkoznak erre célként, egyik sem a konvergenciát segítené, hanem a leszakadást hozná vissza. Emellett meg besegítene a német exportnak, ami rendkívül fontos, csak éppen nem nekünk.

Mégis e két célt tartja fontosnak az LMP programírójaként Róna Péter sajtkészítő mester és Vona Gábor pártlélek – talán mégse véletlenül görbülnek annyira szomorúan lefelé azok a görbék a népszerűségi grafikonokon.