Bajnai-Mesterházy vitát!


Nyár van. Ilyenkor a kabócák is ernyedtebben ciceregnek és a Tutiblog is megengedi magának, hogy egyhetes késéssel hozzon még egy posztot a NAGY TALÁLKOZÁSRÓL. Ha már Piréz testvér ilyen jó mémöt csinált hozzá.
Tehát a múlt héten megvolt a második numera is az MSZP és az Együtt-PM között. Bár egyre inkább bicskanyitogató az ellenzéki versenyfutás egyeztetés, mi azért drukkolunk nekik. Mert miközben a felszínen szagtalan szakpolitikai egyezkedés látszik, illetve demagóg ígéretek tucatja hangzik el, addig a média álvalósága mögött komoly hatalmi küzdelmet folytatnak. Ráadásul egymás háta mögött sutyorognak, szervezkednek; válogatják és készítik fel leendőjelöltjeiket. És nem néznek őszintén egymás szemébe. Mert kamuznak, hogy ők bizony előbb mindenféle szakpolitikákban egyezkednek. Pedig a nagy túrót! – mutassatok egy szoci szavazót, aki az MSZP, a DK, vagy az Együtt-PM szakpolitikai tervezeteit hasonlítaná össze, urambocsá’ jegyzetelne belőle, miközben a Balatonon a hasát sütteti.
Az MSZP Együtt-PM második fordulós egyeztetése is egy hitvány színjáték volt csupán. A több órás tárgyaláson megállapodtak állítólag abban, hogy hatalomra jutásuk esetén megszüntetik a TEK-et, visszaveszik a földet, felülvizsgálják és újrapályáztatják a trafik engedélyeket, illetve az ügynöklistákat is nyilvánosságra hozzák. Az egykulcsos adót eltörlik,megadóztatják a középosztályt gazdagokat, átírják a munkatörvénykönyvét. Ja és még mielőtt elfelejtenénk: kilenc hónapra emelnék az álláskeresési járadékot és fejlesztenék az internethálózatot… Mintha valami újat hallottunk volna. Ezért a demagóg-folyamért kár lett volna több órát tárgyalgatni. Hisz erről beszél hónapok óta minden ellenzéki erő.
Szóval pufognak az ígéretek. Csak a lényegről nem esik szó. Kik lesznek a közös listán, kik lesznek a közös jelöltek? És ki lesz a közös miniszterelnök-jelölt?
Ennek eldöntésére volna egy szerény javaslatunk: legyen Bajnai kontra Mesterházy nyilvános vita a közgázon! Esetleg a köztévében. Akkor talán tisztességesen kiderülne, hogy ki az alkalmasabb. S egyáltalán! Kiderülne, hogy ki milyen alternatívát képvisel. Mert egyelőre hivatalosan csak azt tudjuk, hogy miben értenek egyet. Azt viszont nem, hogy mi közül is választhat az egyszerű polgár lánya-fia. Már ha van akkora ökör, hogy a ún. baloldalra akar szavazni.
De a Mesterházy-Bajnai vita igazán akkor lenne őszinte, ha a mindkettőjük politikai karrierjét beindító Gyurcsány is helyet foglalna az asztalnál. Mert mindketten Gyurcsány köpönyegéből bújtak elő. Hisz az egyikből államtitkárt, a másikból minisztert, majd később miniszterelnököt csinált. De a nézettséget növelendő, még meghívhatnának egy-két egyéb irányból érkező önjelölt ellenzéki vezetőt is. Például az utóbbi időben önmagát jobboldali képviselőként definiáló Bokros Lajost – akkor talán kevesebben kapcsolnának el a valamelyik szokásos nyár délutáni Bud Spencer filmre. Leginkább, ha a szakpolitikai kérdések helyett a tánctudatásukat mérnék össze a főszereplők. Mesterházy, Bokros és Gyurcsány már bizonyított, várjuk Bajnai mutatványát! Kedves szavazók, lehet választani!
  

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük