Az félni való dolgokrúl


Következő témát – változó minőségben – már sokszor és sokan feldolgozták, de tekintettel arra, hogy szerkesztőségünk tagjai örömüket lelik kisebb testű, vadon élő állatok kínzásában, erről a rókáról mi is lehúzunk egy bőrt. Ki kell írni magunkból, mert a személyes ismeretségi körünkben is rengeteg olyan baloldali szlogenekkel fertőzött egyed van, akik egy HAARP-összeesküvés színvonalán mozogva értekeznek naponta a gonoszról, a fidesz-magánhadseregek tömegpusztító szándékáról, mindarról az iszonyatról, amit mi csak azért nem észlelünk, mert nincs szemünk a látásra. Rettegés-ügyi összefoglaló következik.
Kezdjük távolról és úgy haladjunk: A ballibbancs élcsapatot nagyjából negyed évszázada két dolog tartja egyben. A közös tolvajlás és a közös rettegés élménye. (Mások meg paintballozni járnak munkaidőben csapatépíteni – kik vagyunk mi, hogy ítélkezzünk?) Előbbi a puszta önérdek gátlástalansággal és a lelkiismeret teljes hiányával nyakon öntve (nekünk ez jár, persze, hogy jár), utóbbi pedig a cocializmus évtizedeiben pavlovi nyáladzás szintjére kondicionált habarcs a sok önérdek-tégla között. A Szabad Szocialista Munkás Korszakváltó Párbeszéd Koalíció kommunikációja az elmúlt 20 évben e kérdésben olyan, mint vadnyugati kisváros korrupt seriffjének kortesbeszéde. Hadonászik az emelvényen két revolverrel. Egyikkel majd védi a lakosságot a náciktól rablóktól és a fasisztáktól dakotáktól*, akik tényleg mindjárt itt lesznek fosztogatni, erőszakolni és gyilkolni (az elmúlt 20 évben folyamatosan mindjárt itt voltak), a másikkal meg majd elvesz némi sok pénzt a helyi szatócstól, farmertől és prémvadásztól, és kisebb részét elosztogatja a kisváros lumpenjei között, a maradékot meg odaadja a banknak meg a vasúttársaságnak, mert mégis csak kapitalizmus van, vagy mi a szösz. Ujja a ravaszon, de megválasztása után csak az egyik stukkert sütögeti el folyamatosan. A másikat csak előveszi néha megmutatni, hogy emlékeztessen mindenkit a ’veszélyre’ és arra, hogy csak neki van revolvere megvédeni a népet.
A tolvajlás részt merő lustaságból meghagyjuk az oknyomozó újságírás itthoni hőseinek, a következő blokkban a rettegés legalapvetőbb toposzait mutatjuk be. Segítségképpen, hátha valaki csak most akar nekiállni a rettegésnek, de nem tudja hogyan kezdjen neki.

  • Tény az, amit Konrád György mond. Ha Heller Ágnes is mondja, akkor szupertény. A gyuritényekből, ágitényekből és az ezekkel egybevágó tényekből metatény lesz. A metatény mindig erősebb, mint a tapasztalatból származó tudás.
  • Farkasházy axióma: Minden ellenzéki készenlétben tartja a bőröndöt.
  • Gálvölgyi posztulátum: Igen.
  • Schiff András kiegészítő posztulátuma: A bőrönd úgy áll készenlétben, hogy évek óta nem is járt Magyarországon, ugyanakkor mégis képes bármikor elmenekülni.
  • Ha jobboldali vagy jobboldalisággal vádolt személy megszólal, az minden bizonnyal antiszemita megfontolásból teszi. Néha annyira rejtve, hogy úgy tűnik, mintha csak egy kávét kérne.
  • Nem lesznek választások, valamint Viktor esténként a Szent Koronát próbálgatja a tükörben. Azért vitette a Parlamentbe, mint az köztudott. A taxisom mesélte.
  • A magyargárdázás tiltása csak egy ügyes trükk, ami az itthoni cigánygyűlölet tovább szítását hivatott szolgálni. Aki kérdezni merészeli, hogy ez logikailag hogy is jön ki, az természetesen rasszista náci.
  • Semjén Zsolt pincéjében jobb kezével melegek ánuszát varrja össze, leszbikusok nyelvét vágja ki, transzvesztitákat öltöztet férfiruhába. Eközben bal kezével azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatit bontja fel. Lovon. Erről egyébként kormányprogram is készül.
  • Ugyan a Fidesz bent hagyta a politikai diszkrimináció tilalmát a Munka Törvénykönyvében, de a készülő végrehajtási rendelet szerint ez csak kormánypárti szimpatizánsok esetében alkalmazandó. Az ellenzékieket simán ki lehet majd rúgni. Mindezt a kubatov-listák alapján, amiket réztáblákon őriznek a Lendvay utcában Pintér TEK-esei.
  • Tiszta tekintetekbe sósavat fröcskölő nyugdíjasok bevetése mindennapos az ellenzéki tüntetések leverése során. Több százan veszítették életüket csak az idén, de a kézből etetett sajtó eltitkolta.
  • Orbán Viktor reggelente a kávé helyett megszüntet egy demokratikus vívmányt, lefekvéshez pedig a meleg tej fogyasztását kiváltandó eltöröl egy féket vagy egy ellensúlyt. 
  • Kövér László bal zsebében van egy lista a heti lábbal tiporandó emberi jogokról.
  • Közmunkás rabszolgák tömegei dolgoznak napi 2 kifliért (abból egyet Selmeczi Gabriella mindig ellop) az államtól elmutyizott földeken.
  • A tiszta tekintetűek elleni végső csapásként megszűnik -nyílván Orbán miatt- az utolsó független rettegológiai doktori képzés (régi nevén SzDSz) Ez nyílt támadás az európai értékek ellen, és felszámolja az ország utolsó szabad szellemi műhelyét, így a kreatív kis közösségeknek egymástól függetlenül kell most rettegni, mert nincs közös tudományos alap.
  • Idén a karácsony is elmarad.

A lista persze nem teljes körű, sőt végtelenségig bővíthető, de reméljük ez a pár pont is elég lesz az alapfokú rettegés műveléséhez! Természetesen nyugodtan lehet színezni, csak arra figyeljenek, hogy a valósághoz és a tényekhez ne legyen közük! Külön jó pont, ha olyan jelenségektől vagyunk képesek rettegni, olyan jelenségekre mutatunk rá, mint félnivaló orbánizmus tünetei, amelyek mindennaposak a pénzvilágban. Esetleg mint egy ‘valamit titkosított Orbán, de a cikkből nem tudjuk meg, mit, Amúgy rosszabb Sztálinnál’ típusú agymenés tisztelt Andor úrtól, amiről nem is tudjuk, hogy hova tegyük. Talán amolyan szabadon lebegő rettegésmegalapozó-vád ahol a kiindulópontot ugyan nem sikerül tisztázni, de legalább a következtetés nettó baromság.

De szépen tessék megnyugodni, a seriff most is köztünk van és végtelen számú vaktölténnyel felszerelkezve őrzi a kisváros nyugodt álmát, és hátha a következő seriffválasztás során végre ismét visszateheti sarkantyús csizmáját az asztalra, hogy egy jól fizető állásból védhesse a civilizációt a mostmárténylegnemsokáramegérkező’ dakotáktól és rablóktól. Egyszer vége kell legyen az önkéntes zimmermankodásnak!
* A dakota kifejezés jelen esetben nem jobbikos cigányozás, hanem Vitya örök becsű ’dakota közmondás’ korszakára utal

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük