Azzal kell szolidárisnak lenni, akinek baja van, nem azzal, aki a bajt csinálja

 

 

  

A józan észt egy ideje Közép-Kelet-Európában kell keresni. A V4-ek plusz Horvátország balatonfüredi találkozója többet tartalmazott az európai értékekből, mint Majdnemnóbelbékedíjas Angéla és Közelébensemvolt Hollande stasbourgi semmitmondás-bajnoksága.

Már csak a pár nap különbség is alapot ad az összehasonlításra. A világsajtó jó előre történelmiként harangozta be Majdnemnóbelbékedíjas Merkel és Hollande közös fellépését az Európai Parlamentben. A berlini fal leomlása óta először fordult elő, hogy a német kancellár és a francia elnök együtt szólalt fel az EP-ben, de a Mitterand-Kohl kettőssel szemben hitvány utódaiktól még egy idézhető mondat se nagyon hangzott el. Igen, Európa két legfontosabb hatalmának első számú vezetői egy értelmes gondolatot nem voltak képesek megfogalmazni.

A sajtó – nyilván mérhetetlen csalódásában – csak általánosságokról és a történelmi pillanatról értekezett.

Ezzel szemben az üresnek, feleslegesnek, idejétmúltnak tartott Visegrádi Együttműködés négy államfője, a horvát elnök asszonnyal kiegészítve megmutatta, hogyan lehet tartalommal megtölteni egy államfői találkozót. A migrációs-válság akut kérdésein túl olyan témákban sikerült megtalálni a közös nevezőt, mint az energia-biztonság, benne az Északi Áramlat merkeli ügyeskedésének elítélése és a klímapolitika. A Nobel-békedíj nem volt terítéken.

Mindezt érdemes összevetni egy átlagos brüsszeli-strasbourgi vitanappal, ahol egy-egy ápolt vigyorgó előadást tart az európai értékekről, majd a többi ápolt tapsa közepette visszaül a helyére. És soha nem történik semmi. Izgalmi állapotba csak a Nobel-békedíj közelgő átadása kapcsán kerülnek.

Majdnemnóbelbékedíjas Merkel vagy hülye, vagy tud valamit – találgatják a vs.hu által megszólított német politikusok és elemzők. Az örök optimistákkal szemben mi az előbbire tennénk nagyobb téteket. Merkel akkor tud majd valamit, mikor Hollandenak lesz saját véleménye. Mind a kettőre pont annyi esély van, mint egy köbméter papírral és néhány ceruzával magára hagyott csimpánznak, hogy megírja a háború és békét.

Szóval csak idő kérdése… Mint egy közös, európai álláspont kialakítása…

A bevándorlási-hullám lecsengésében való reménykedés – mert a német titkosszolgálat biztos tud valamit alapon – majdnem annyira értelmes, mintha birkavesével próbálnánk földrengést megelőzni. Vagy Nobel-békedíjjal. És mindeközben még európai értékekről hablatyolni maga a téboly.

A visegrádi országok valahogy mindig is érezték, mit jelent a szolidaritás. A nyugati véleményekkel szemben a szolidaritás nem a szar szétkenésének a jogát jeleni. Hogy Majdnemnóbelbékedíjas Merkel elbaszta, az kb. mindenki számára mára egyértelmű. Felelőtlen, ostoba és szépelgő nyilatkozataival az alapvetően is súlyos népvándorlási hullámot sikerült a kezelhetetlenségig tornásznia, miközben helyesbítés, kármentés helyett a háttérben a tranzitországokra próbált további terheket pakolni. És kapni egy Nobelt.

Lengyelország, Szlovákia, Csehország se nem tranzit, se nem célország, mégis odaállnak a magyar határra, ahogy azt számtalanszor megtették az elmúlt ezer évben. Nobel-békedíjat mégsem kapott egyikük sem.

Mert ezt kívánja az európai gondolat és az európai szolidaritás. Majdnemnóbelbékedíjas Merkel és Hollande meg mindeközben történelmileg találkozik… És Nobel-békedíjat is csak majdnem kapott…