Az Együtt most már tényleg igazi, tényleg valódi, tényleg-tényleg nemzeti konzultációja


A szezon eddigi legújszerűbb, legmeglepőbb, egyben leghaladóbb ötlete kétségkívül az Együtt párthoz köthető, akiknek a neve legalább akkora rejtély előttünk, mint a Demokratikus Koalícióban a koalíció. És a demokrata, de ez most mindegy. Mintha önmagát Luxemburg nem hercegségnek, hanem birodalomnak tartaná. Bár elnémetesedett franciákból, vagy elfranciásodott németekből bármit kinéz az ember. Naszóval ez a mérhetetlenül piciny, de annál hangosabb pártféleség végre megcselekedte azt, amire még nem volt példa az ellenzéki térfelén és fájóan hiányzott: elindítottak a saját nemzeti konzultációjukat.

A Fidesz kérdőívezése volt az első, az csak nemzeti volt. A Jobbiké a második, amelyet a kezdeményezők már „valódinak és nemzeti konzultációnak” tituláltak, akkor fokozás elengedhetetlen követelményrendszere szerint ez lesz a valódi-valódi nemzeti konzultáció. Vagy kurvára valódi nemzeti konzultáció. Vagy ennél valódibb már nem lehet nemzeti konzultáció… Nem is merünk belegondolni, hogy a következő vállalkozó pártnak milyen problémákat kell legyűrnie. Hiába, a marketingszakma akkor sem könnyű, ha nincs is célcsoport.

Mikor először megláttuk, hogy nemzeti konzultációt indított az Együtt, méghozzá az M3-as metró ügyében, kivártunk egy kicsit, hátha egy „etikus hekker a fakockával a kezében” van a háttérben. Mert ezek megszaporodtak mostanában ugyebár… De nem! Nagyon hamar be kellett látnunk, hogy ez bizony tényleg egy valódi-valódi nemzeti konzultáció, méghozzá csak a budapestieket érintő kérdésben. Nemzeti ugyan, hisz szavazhatnak és véleményt nyilváníthatnak a neten Soprontól Nyíregyházáig, Békéscsabától Nagykanizsáig, sőt még a Hortobágyon is, és még olyanok is, akik a büdös életben nem utaztak nemhogy a hármas metróval, de még egy árva villamossal sem, de hát mégis csak a nemzet részei.

Így is indít a netes konzultáció „milyen gyakran utazik az M3-as metrón?”, és itt a „soha” választ adó is továbbléphet, mert persze neki is lehet tapasztalata, amiből véleményt formál a szerelvények állapotáról, a légkondiról, az üzemzavarokról és persze a felújításról is. Ahogy Tarlósról is persze, aki az 1990-ben esedékes renoválást is már szabotálta Orbán Viktorral karöltve. Illetve Orbán a háttérből obstruált, ezért is nem tudott Demszky lemenni kocsival a metróba és rádudálni, hogy javulj, szépülj meg te szovjet műemlék, te!

Az ötlet maga is abszurd, de hát mióta piackutatás helyett aktivistákat képeznek a tátikákon, semmin nem érdemes meglepődni. Mondjuk tüntetést is hasonló minőségben szerveznek, nyilván ez is az oktatásegészségügy kérdéskörébe tartozik. Egyértelműen sokkal jobb tüntetéseket tudnának szervezni, ha lenne pénz az oktatásban. De maguk is a kérdések és újabb kérdéseket vetnek fel. Mert ezek is ugyanolyan elnagyolt, irányított kérdések, melyekben ugye benne rejlik a válasz, ami miatt a Fidesz hasonló próbálkozását sok-sok kritika érte. Az Együtt részéről is.

Például azt kérdi JuhászPeti pártja, hogy az oroszokkal újíttassuk-e fel a hármas metrót, vagy vegyünk újat, amelyre ha lenne keret, nyilván mindenki az utóbbit választaná. A legügyesebb pedig a Fidesz és a Jobbik „tautologikus kérdéseit” is verő topik, hogy kell-e a légkondi, vagy az, hogy kell-e akadálymentesítés.

Ha esetleg ki szeretnék tölteni, akkor ITT találják.

Ez kábé olyan, mint mikor megkéredezünk valakit, aki bőrig ázva lép be a szobába, hogy “esik az eső?”. Vagy mikor oldalbabökjük szerelmünket éjfél felé, hogy “alszol?”. Vagy a „kérsz sört?”

Mindenesetre az mindenképpen elgondolkodtató, hogy az egyébként bázisdemokráciát hirdető Együtt ugyanazt csinálja, amit a Fidesz, majd a Fideszt majmoló Jobbik. Csak éppen sokkal szarabbul. Ami valahol biztató a jövőre nézve, mert legalább az elmélet most kivételesen jó…

Egy-két ötletet azért adnánk a folytatáshoz – ugyanezen út mentén. Hátha!

A következő témakör legyen a “kell-e bulinegyed és romkocsma Budapesten?”, amelyre lehetne szavazni mondjuk Gyöngyöspatán is. Azután jöhetne a római gát és a fák helyzete a Ligetben. Mi meg Budapestről esetleg szavazhatnánk a miskolci villamosokról. És ha már Juhász Péter a párt vezetője, esetleg a fűvescigit legálisan áruló caffeshopok engedélyezéséről az ötödik kerületben.


  Boris Vian

10 hozzászólás

  1. A kérdőívben sajnos nem volt olyan opció, hogy hagyóék, demszkájék, MSZMP jogutód, kommunista funkcionáriusok, felelőtlen cégvezetők vagyonának / szétlopott gyárak elkobzásából építsük ki a metróhálózatot Érdtől Gödöllőig, HÉV-et Fótig, minden vonalra új maglev vonatokkal. A maradék pénzből lecserélhetjük a BKK-s hajókat.
    “Akadálymentesítésre” szánt pénzből pedig lehetne alapítani/venni egy önkormányzati taxi céget, ami fuvarozhatja azt a napi 15-20 mozgáskorlátozott személyt, aki nem csak lustaság miatt venné igénybe a mozgólépcsőt a nem akadálymentesített állomásokon.

  2. Legjobban a névtelenség teccett a végén. 🙂
    Itt esetleg adathalászat folyhat? Vagy szavazóbázis frissítés? Nem is tudom.

    • Én csak azért is kitöltöttem. Kíváncsi vagyok viszont arra, hogy ha ők annyira ríttak nem is olyan régen az emberek adati miatt, akkor most vajon miért kérték el?

  3. Minek a sok púder? Így egyszerűbb lenne:
    1. Monnyon le Tarlós?
    a/ -igen
    b/ -igen
    c/ -igen
    2. Monnyon le Orbán Viktor?
    a/ -igen
    b/ -igen
    c/ -igen

  4. Gáspár Anett

    Mi lett a Jobbik “valódi” konzultációjával?
    Elenyészett útközben?
    😀

  5. Gáspár Anett

    “A következő témakör legyen a “kell-e bulinegyed és romkocsma Budapesten?”

    Nos, amit a volt zsidó negyedből csináltak, arra pontosan illik Tersányszki Józsi Jenő “környülganéj csárdája”.
    Ez a liberálinternáci-fasiszták kultúrája! Pontosabban antikultúrája!
    Míg mi építkezéssel, épüléssel, szépüléssel, igényes programokkal várjuk a honi és a külföldi turistákat, addig az antikultúra militáns, erőszakos hordája telehányt, telecsinált negyeddel a gyönyörű főváros kellős közepén.

    Na, ezt kell sürgősen beszüntetni mindenféle népszavazást mellőzve. Vigyék a hányásukat helybe: Londonba, Amsterdamba, vagy bárhova, ahonnan ezek idejönnek.
    Koszlott, büdös, mocskos, sötét alakokkal tele.
    Egy al-liberális azt írta a fb-on, hogy ha nem tetszik az ott évtizedek óta lakó polgároknak, ami a negyedben folyik, akkor “takarodjanak el onnan, adják el a lakásukat, mit keresnek ott” !!!!!

  6. Gáspár Anett

    Ez egy adathalász kérdőív.
    Töltse ki a rossebb. 😀

  7. Minden Adót Befizető Csaba

    Jajj de angyalkák… A válaszok közt ott van: Monnyon le! 🙂
    Ja, meg hogy írjam oda a nevem és az e-mail címem.

    Azért még bele kellett volna fűzni, hogy nagy mennyiségű dróthálót vegyenek-e át a hulladéktelepek…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük