Templomhegyi Nyerőkő

Ne ítélkezzünk! Töröljük el a büntetőjogot!

A következő vita kezdődött el a sajtó és a sajtómunkások hasábjain és fórumain: vajon lehet-e ok-okozati összefüggést találni a Magyarországon szervezkedő terroristák és az ungárische nemzet biztonsága között. Mert szerintük abból, hogy terroristák vannak/voltak honunkban, illetőleg viperák vannak a viperafészekben nem következik, hogy terrorveszély van, s az sem, hogy ne nyúljunk bele a fent említett fészekbe. Mert az, hogy valaki …

Több »

Történelmileg úgy alakult, hogy eposzi méretű válsággal nézünk szembe

Eposzi léptékű válsággal nézünk szembe, mondta Barack Husszein Obama (még) amerikai egyesült elnök, természetesen a népvándorlásra vonatkoztatva kijelentését, egyúttal jelezte a „gazdagabb országok” felé, hogy még többet vár el tőlük, még több migránst kell befogadniuk. No, ekkor kell feltennünk azt a kérdést, hogy ez az ember vajon hol, mikor, melyik évezredben él. Azt pedig leszögezhetjük, hogy bár az alkalmassága is meglehetősen …

Több »

Az újságírók megzsarolásáról kérdőjellel

Az elfogulatlanságáról híres 444.hu-n jelent meg arról hír, hogy a rejtélyes G nevű újságírót magánéletének részleteivel megzsaroltak és megpróbálták beszervezni az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai. Ha és amennyiben ez úgy igaz, ahogy a sztoriból kitűnik, akkor valakinek a fejének le kell hullania. Ám először vegyük át a tényeket, mert ugye a tények, azok már Sztalin elvtárs szerint is makacs dolgok. Van …

Több »

A világnézetileg semleges oktatásról

Az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke az oktatási jogok biztosához fordult, mert az MSZP álláspontja szerint sérti a világnézetileg semleges oktatás követelményét, hogy „aktuálpolitikát tanítanak a nyolcadikos gyerekeknek történelemnek álcázva”. A szocialista Kunhalmi Ágnes Aáry Tamás Lajosnak küldött levelében azt követeli, azonnal vonják vissza a Történelem 8. az általános iskolások számára című tankönyvet. Így a hír, ilyen szenvtelenül, mintha nem …

Több »