A világnézetileg semleges oktatásról


Az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke az oktatási jogok biztosához fordult, mert az MSZP álláspontja szerint sérti a világnézetileg semleges oktatás követelményét, hogy „aktuálpolitikát tanítanak a nyolcadikos gyerekeknek történelemnek álcázva”. A szocialista Kunhalmi Ágnes Aáry Tamás Lajosnak küldött levelében azt követeli, azonnal vonják vissza a Történelem 8. az általános iskolások számára című tankönyvet. Így a hír, ilyen szenvtelenül, mintha nem is egy jókora hazugságból növesztenék a hisztériafelhőket a magyari közéletbe.

Az MSZP legnagyobb baja, hogy a gyerekek végre olyat is tanulnak, ami a közelmúltban történt. Aki a velem egyidős korosztályt erősíti, (+/- 10 év) az nagyon jól tudja, hogy hol is vagyon itten az eb elhantolva. Persze Kunhalmi kisasszony, mióta (l. 2016 eleje) diplomája van, már tényleg oktatáspolitikusnak gondolja magát, ám egy-két rejtett összefüggésre azért mégis felhívnánk a figyelmét.

A magyar történelemoktatás hatalmas erőket fordított olyan időszakok kifejezetten mély és kimerítő tanítására, amelyeknek a jelenkor szempontjából semmi jelentősége nem volt. Ennek nagyon egyértelmű oka van: le kellett volna írni azokat a kérdéseket, amelyekre a válaszok máig nem születtek meg. Sumér és Akkád birodalmak, Egyiptom, Attika, a kereszténység előtti Róma mind-mind nagyon fontos a mai középiskolai történelemoktatásban, de annyira, hogy egyetemeken szakosodni kell, ha még részletesebben akarjuk ugyanezeket tárgyalni. A középiskolai történelemkönyvek alapján ezen időszakokat egyetemi szinten oktatják, hogy nehogy eljussunk a végén a 20. századig. (A toronyház szerzői közül ketten ókor-szigorlatoztak sikeresen hajdanán a hatosztályos könyvek tudásából, különböző egyetemeken – a szerk.)

Az eredménye is közismert. Ez két pontban foglalható össze: az egyik az, hogy csak és kizárólag a saját életünket nagyban meghatározó dolgokról nem tanultunk (a sumér és akkád birodalmakkal szemben, amelyek nyilván magas szinten befolyásolják mindennapjainkat), továbbá nincs is kicsontosodott álláspont a huszadik század második feléről.

Hiszen a mai magyar közgondolkodásban, közbeszédben kifejezetten színes és szerteágazó vita van mondjuk 1848-49-ről, viszont az alappontokban megegyeznek. Ám 1956-al kapcsolatban rögtön előlükken egy aktuálpolitikus téma, Biszku Béla ügye. Ugye Nagy Imrét már könnyű egységesen ünnepelni, szegény már meghalt, így aztán bármelyik szocialista politikus felruházhatta mindenféle nagy, és magasztos jelzőkkel, ám kortársa, Béla bácsi ugye ismereteink szerint más tészta. Ha ő nem is, de barátai, üzlettársai, ex-kollégái köztünk, illetve nem köztünk, hanem magasabb pozíciókban élnek, a magas budai hegyeken. Ez akkor aktuálpolitika, vagy történelem?

Kezdjük rögtön az elejével: az ún. oktatási reformokba való kormányzati belefeszülést megelőző időkben a magyar történelemtanárok jelentős része 1945-ig tanított, s miközben 1956-még a tankönyvekben volt, alapvetően nagyon kevés igazi megjegyzést fűztek hozzá. Sőt, volt egyfajta összekacsintás, amelynek az volt az értelme, hogy „ááh ez már aktuálpolitikai”, tehát nem tesszük be a tételek közé.

Csakhogy van ennek a dolognak egy olyan mellékzöngéje is, amely a következőkben leledzik:

  1. Tényanyag ismerete nélkül mindenki azt gondol 45-ről, 49-ről, 56-ról, az utána következő 35 évről, és 1990 utánról, amit akar.
  2. A nagy tömegben oktatott értelmiség jelentős része nem történelemtanár lesz, tehát az ismeretei elhalványulnak.
  3. Akiknek nem, azokat könnyen le lehet hurrogni, mivel az értelmezési keret „l. narratíva” még mindig baloldali kézben van.

Ennek a logikai összefüggésnek ismerete diktálja a fenti közleményt, amelyet az MSZP követett el. Ugyanis az MSZP a történelem oktatásának máig tartó tényanyaga alapján – sajnálatos módon – azokról a nagy haditetteiről is be kéne, hogy számoljon, amelyekre érthetően nem igazán büszkék. Ugyanis –sajnálatos események sorozatával – az MSZP jogelődje vette át puccsal a hatalmat, csinált diktatúrát, vert le egy forradalmat, szolgálta ki a szovjeteket, lopta el, súgta be, árusította ki az országot. Aztán 94-után újra, majd 2002-után újra 2010-ig.

Ha a történelmi tényeket egymás mellé rakjuk, akkor a tisztességes, logikusan gondolkodó ifjú titán/titanilla arra a megállapításra jut, hogy ezeknek itt nemhogy a hatalom közelében, de még a parlamentben se nagyon van helyük. Ezt pedig kellemetlen lenne bevallani, ezért inkább célszerűen az oktatási jogokról, meg a világnézetileg semleges oktatásról kezdenek hadoválni. Hogy mondjak egy – talán még Kunhalminak is – érthető példát: nehéz lenne mondjuk akár a második világháborút világnézetileg semlegesen tanítani, ugyanis ott rögtön három világnézet, plusz némi resztli háborúzott egymással, ezek közül kettő szövetségben a harmadik ellenében. Próbálja meg valaki semlegesen…

De az ő szempontjukból érthető valahol e próbálkozás, csak lapátoljuk vissza a csontvázakat a szőnyeg alá, hogy újra minden üzemszerűen úgy mehessen, ahogy ment. A szegény hülye diákok pedig ne tanuljanak olyanról, ami megzavarja az elméjüket, világnézetileg. Ha meg normális oktatást szeretnénk, abban sokat segíthetne rögtön Ágnes asszony azzal, hogy ha még az általuk nagyra tartott Fejtő és Arendt is kénytelen volt leírni 56-ról, hogy forradalom volt, akkor esetleg kimondaná, hogy „bocs, inkább mégse küldtük ezt a közleményt”.


  Templomhegyi Nyerőkő

2 hozzászólás

  1. Ekkora mellizmokkal, pénisszel rendelkező ,csak a pornókban létezik.
    Egyszóval,nem lehetvén semleges…. pfujjj,de nagyon pfujjj.

  2. De valamiért az úgynevezett baloldalra emlékeztet. (lásd koncsita wirsli,vagy mi)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük