Templomhegyi Nyerőkő

(Ki)tüntetők és (ki)tüntetettek

A mai nap elég sokan visszaadták a kitüntetéseiket. A legkülönbözőbb okokból. Most is igen sokan tiltakoznak és visszaadnak, mégpedig a nagy demokrácia nevében. A Toronyház nevében szeretnék akkor élére állni a mozgalomnak, de előtte vegyünk át néhány apróságot. Például, hogy mikor kellett volna tiltakozni. Vagy, hogy kik nem adhatják már vissza, sajnos, mert már elhaláloztak, de biztos visszaadnák, továbbá vannak, …

Több »

Hiány és rasszizmus

A Népszabóság hasábjain olvashattuk azt a remek dolgozatot, amiben Kőszeg Ferenc bejelenti, hogy visszatért a szocializmus és ugyanezzel a lendülettel retteg egy sort a hiánytól. A libnyafik híresen szeretnek rettegni, de ez valóban érdeklődésre számot tartható látlelet. A világról ugyan sokat nem árul el, de annál többet az idősödő és egyre csalódottabb baller típuspéldány fejében létező téveszmékről és zűrzavarról. A …

Több »

Szerelem, szenvedély a sajtóprés alatt

„Buján fetrengtünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” Valahogy a dance macabre műfajának egyik legszebbje jutott eszembe arról a gondolatról, amit Volnerjani bírt az ATV hasábjain (képzavar) megfogalmazni. Zárójel: mostanában mintha megszaporodtak volna (volner) a jobbikosok a balliberális médiumokban, pedig milyen erős esküdözéseket hallottunk anno, hogy a nácik márpedig no pasarán. …

Több »

Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul

Sayfo Omár (általában) demokratás publicista kezdett el a mandineren keseregni azon, hogy mennyire rettenetes ez a magyari mocsár, melyben mindannyian merítkezünk. Az elborzadás tárgya az arab országok iránti mély meg nem értettség, az arabisztika szakok alacsony színvonala és a tragikusan képzetlen szakértők, akik elképesztően műveletlenek muszlim- és arabügyileg. Nos, el kell, hogy áruljam magamról, én is rettenetesen képzetlen, műveletlen, sőt …

Több »