Paranoid Android

Élek, ami egy droidtól szép. Remélek, ami optimizmusra vall, viszont idegen a karakteremtől. A jól kompenzált paranoia előny.

Elmebeteg-e az, aki 150-nel csapat a városban?

A liberálisok szerint nem. Nehéz gyermekkora volt, csak 120-szal ment az az autó, amit a 16. szülinapjára kapott, egyedi eset, az adott szubkultúrában ez a normalitás, stb. A liberalizmus a közveszélyesség fogalmát is megszüntette; szerintük legfeljebb a heteroszexuálisok közveszélyesek, mert telerakják a világot gyerekekkel. És különben is, azért vannak halálesetek a közlekedésben, mert vannak még élők és közlekedők. Karigeri persze …

Több »

A pszichológus és Donáth Anna

Alapvető emberiességi szempontok okán az ember csak támogathat minden olyan törekvést, amely elősegíti, hogy a pszichológus, illetve pszichiáter segítségét igénybe vevő embereket semmilyen módon ne stigmatizálják. És itt a “segítségét igénybe vevő” kifejezés még csak nem is azonos a “segítségére szoruló” kitétellel. A baj nem ezzel van. Hanem azzal, hogy a haladás ezen a téren is megtette a magáét: ma …

Több »

Ne lakjál pedofillal!

Se egyéb szexuális szadistával, drogdílerrel, sorozatgyilkossal, kommunistával, antifával, nyilassal, úgy általában pszichopatával. Ne tartsál szexrabszolgákat a pincében, és olyannal se lakjál, aki tart. J. A. – aki nem a költő, ahogy a többi is szép emberek voltak –, az egyszeri áldozat mindig átment egy másik sikátorba, ha ők jöttek szembe. Igényesség is van a világon, de ezt azért nem gondoltam …

Több »

Miért gyűlölik a liberálisok a Balatont?

Mert ugye eszelősen gyűlölik? Persze ez bonyolult, hiszen az összes ott nyaral. Szinte mindnek jutott egy nyaralócska valahol a felkapottabb helyeken, akkor, amikor már nem volt ciki birtokolni a polgári csökevényektől elrabolt ingatlanokat egy belpesti értelmiségi családnak. Nekünk például úgy nincs nyaralónk a Balatonon, hogy volt, csak jöttek a kommunisták, aztán már nem volt. Aztán pár száz méterre épített egy …

Több »