Merjünk kicsinek lenni – tanácsolta korábban kissé öntelt és elbizakodott nemzetünknek a mindenben szakértő Kovácselvtárs. A szocialisták derékhada több mint fél évszázada próbál megtanítani bennünket arra, hogy húzzuk már meg magunkat, legyünk alázatosak, kicsik és csöndesek. Ez a hozzáállás idővel azért változott a kortárs liberális médiában. Az Index például már régen túllépett ezen a proliszinten, és a mindenszar nyimnyámkodás mellett olykor …
Több »Miért Rigó
Angelina meséje a dzsihádról
Angelina Jolie végre elmagyarázta a világnak mi is az ISIS és mi az iszlám, valamint, hogy mi közöttük a különbség. Jolie egy egyszerű példabeszédet mondott el, hogy öntudatos amerikaiként azt ostoba Európával, meg a mégostobább orosz bunkókkal megértesse, hogy az ISIS nem egyenlő az iszlámmal. Ezt a példabeszéd végén elhelyezett értelmező magyarázattal erősítette meg. Íme a beszéd. Tegnap egy ISIS-tag …
Több »Összeállt közép-európai kommunikációs kisantant
Tartás helyett elkezdődött a smúzolás és a helyezkedés, pedig Európa is jól járna egy erős, és migránsmentes Keleti véggel, ha esetleg költözni kell majd Berlinből az asszony miatt, aki nem akar burkát hordani, meg a férj miatt, aki sört enne sertésvirslivel. A közvélemény már összefogott, a politikusokon a sor, hogy tartsák a lépést.
Több »Hétvégi tüntiverseny – győztes a bazdmegJuhász
Vasárnap három rendezvény is joggal pályázhatott az év legcikibb tüntetése címre. Egymás után szép sorrendben kezdődött Gyurcsány, a Juhász Péter féle szégyelldmagad, majd végül a CÖF megmozdulása. Minden csoport belepakolt apait-anyait, az előadók vért és könnyeket ígértek, láng tört elő a torkukból, és az égre égették a maguk igazát. Tulajdonképpen jó is, hogy egy napra rakták mindet, könnyebb összehasonlítani a teljesítményt, és egy …
Több »