Amerika megint egy lépéssel közelebb a polgárháborúhoz


A feketék megint nem bírnak magukkal: tegnap Charlotte-ban szükségállapotot kellett bevezetni a rendőrök által lelőtt afroamerikai szimpatizánsai, a helyi Komáromygergők tiltakozási hulláma következtében. Az ártatlan áldozat miatt mindenképpen meg kellett támadni a rendőröket, aki minden bizonnyal éppen az önképzőkörbe igyekezett beteg kismacskáknak szánt takarókkal a kezében, amikor a fasiszta rendőrök fehér csuklyában, égő kereszttel a kezükben megtámadták. Persze nem, de Morgan Freeman és az éppen dobáló tömeg legalábbis biztosan így gondolja.

Valójában a következő történt: a Keith Lamont Scottot lelövő rendőrök valaki teljesen mást kerestek szeptember 20-án, amikor meglátták, hogy egy fekete férfi fegyverrel a kezében kiszáll egy autóból, majd meglepődik és azonnal visszaül abba. A rendőrök értelem szerűen azt gondolták, hogy őt keresik, így odamentek, és udvariasan megkérték, hogy dobja el a pisztolyt, Scott ezt megtagadta, hadonászott, mádörfákörözött, lelőtték. Átlagos kedd.

Egyébként még egy értelmi fogyatékos bangladesi tinédzser is tudja, hogy az Egyesül Államok területén nem hadonászunk fegyverrel, kaszával, Putyin életrajzzal, de még zsebre tett kézzel sem közelítjük meg a rendőröket, mert azok – amennyiben bármilyen apró gyanú is felmerül – lelőhetnek és le is lőnek minket. Ahogy az amerikai rendőrök fogalmaznak: „inkább ítéljen rólam tizenkettő, mint cipeljen hat”, utalva ezzel az esküdtszék és a koporsót vivő kollégák eltérő számára. Hogy ez normális-e, vagy sem, nem ide tartozik, de az tuti nem normális dolog, hogy a feketéknek a fegyver annyira természetes kiegészítő, mint a budapesti metróban a fornettis zacskó.

Megjegyzés: az is megoldás, hogy ha megkérik, hogy rakjuk le, akkor lerakjuk – de egy bandatag fekának ez nyilván érhetetlen és egyenértékű a szorgalmasan, kemény munkával és becsülettel kiharcolt jogai csorbításával, amit a fehér elnyomás mintegy pszichológiai hadviselésként alkalmaz a neonáci status quo fenntartása érdekében.

Scott családja egyébként azt állítja, hogy a férfi egy könyvet olvasott az autójában és a fiát várta, hogy hazajöjjön az iskolából, amikor a rendőrök ok nélkül rálőttek. Ez persze érthető, egy könyvet egészen könnyű összetéveszteni a pisztollyal, rengeteg olyan esetről hallani, hogy az ember vadászni indul, de préda nélkül tér haza, mert véletlenül a Nő misztikumát vitte magával puska helyett.

A nyilvánvalóan rasszista támadás teljesen jogos rendőri önvédelem eredménye most egy második napja tartó szükségállapot, 4 halott rendőr, egy halott civil (a hírek szerint egy másik tüntető lőtte le, de azóta feltámadt), rengeteg anyagi kár és egy sereg sérült. És még nincs vége. Kijárási tilalom, nemzeti gárda. A tüntetők nehéztüzérségként a liberális sajtót vetik be.

Érdekes, hogy Ed Lavanderát a CNN riporterét is brutálisan felöklelték élő tudósítás közben, pedig ö tényleg csak a munkáját végezte. Sajnos a főszerkesztő nem szólt neki, hogy fehér és az rossz. Azóta állítólag már bocsánatot kértek tőle. Elfogadta. A rendőröknek is bocsánatot kellene kérni Scott miatt, és akkor mindenki mehetne haza. Vagy nem mennének, mert egyáltalán nem erről szól a dolog? Szinte látjuk, ahogy Soros Gyuri mosolyog.


  Bubu Woodcutter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük