A telefonod (is) figyel téged

 

 

  

Érdekes hír jelent meg a BBC-n, amelyben a korábbi cikkeikkel is összefüggésben arról írnak emberek, hogy valamit a telefonjuk közelében mondtak, és arra reagáló reklámanyag jelent meg nekik valamelyik közösségi médiafelületen. Ami innen következtetésként levonható, az egész egyszerűen az, hogy a sötét legújabbkor legdurvább orwelli világa közelít felénk.

A kedves olvtársak nagy része, legalábbis statisztikai alapon, rendelkezik már okostelefonnal. Amikor beindult az iPhone diktáló applikációja, meg Siri az okos segítő, mindannyian ujjongtunk a technológia fellendülése, meg az ilyen lelkesítő „technika vívmányai” kategóriába eső dolgok iránt. S jól tettük akkor, ám a helyzet azóta egyre gyanúsabb.

Én magam naponta többször találkozom a telefonomba beírt gúgli keresések és a fészbuk klikkelések után a célzott marketinggel. Ez még kezelhető, odaírják, hogy cooike-t használnak. Ám bennem is egyre többször gyanút érlel, hogy amikor témaként előjön beszélgetés közben, hogy mondjuk olajat kell vennem, és aztán hoppá előrukkol egy olajreklám. Pont ugyanakkor, vagy kicsit utána. Csak szólok, a telefonunkat mindenhova magunkkal visszük, szinte nincs olyan hely, ahol nem jár velünk – mondjuk a zsebünkben.

Persze a fent említett cégek nagyban cáfolják, ám a dolgok ennyire gyorsan és közvetlenül nem függhetnek össze másképp. A telefonunk elkezdett megérteni bennünket, a hangvezérlésnek ez evidens következménye. Vagyis, hogy pontosabb legyek, a telefonunk mögött levő felhőszolgáltatás AI -ja (mesterséges intelligenciája) kezdett el minket megérteni. Ebből pedig egy nagyon érdekes helyzet áll elő.

Nem, nem az, amit a sci-fi-k gépek által uralt világai sugallnak.

Nem, itt ugyanis nemzetközi cégek (tulajdonosai) keresnek rajtunk, s minden adatunkon, gondolatunkon dollárok jönnek be nekik. Ennek következtében az adatvédelem, mint olyan, lassan nem is értelmezhető.

Valamikor a Sólyomdoktor, exfőalkotmánybírónk vezetésével hozott a taláros testület egy olyan határozatot, amiben a személyi számot kiiktatta a rendszerből. Szerintem félreértésen alapult (az informatikai rendszerek nem értésén), hiszen a számítástechnikai fejlődés már 1991-es fokán is lehetett névre keresni – vagy kicsit később –, szóval elévült, és ettől még nem érezhettük magunkat „védettnek”. Ám az alapelv mögötte (Sólyomdoktort én egyébként ellentmondásosnak ítélem meg, de itt speciel igaza volt) igenis támogatni való, az egyén személyiségi és saját adataihoz való jogának védelme. (Csak hát nem védte, illetve nem ezzel védte volna, mint az már kiderült, de erről mellékesen.)

Mára viszont három irányú folyamat indult el. Mindenről van metaadat, ha okostelefonunk van, s ha rajta van még egy közösségi app is, akkor valahol Palo Alto-ban vagy a Szilikonvölgyben valamelyik cégnél már tudják, mi érdekel bennünket, hova járunk ebédelni, mikor vásárlunk, járunk moziba, s merre szeretünk kirándulni, de azt is tudják, ne legyenek illúzióink, mennyi pénzünk van a számlánkon.

Ezt az adathalmot egész idáig csak speciális állami szervek (titkosszolgálatok) szerezhették meg legálisan, (illetve illegálisan is, mert ne legyünk naívak, lásd NSA, Snowden, stb. hiszen amerikai cégekről van szó). Csakhogy itt már bármilyen furcsa is, nem a titkosszolgálatok matatásai jelentik az igazi problémát. Mindannyian tudjuk, hogy egy ország kémelhárítása, hírszerzése alapvetően – főszabályként – nemzeti érdekeket képvisel. Ha a titkosrendőrségi tevékenységet végzik, akkor pedig szintén főszabályként bűnözőket próbálnak elkapni. Ezért, bár nem feltétlenül szeretjük őket, de ők a kisebbik rossz. Azért, mert célhoz kötötten járnak el. Tehát, ha épp nem a magyar államiság bástyáinak leomlasztásán, terrorcselekmények elkövetésén, vagy kokaincsempészésen jár az agyunk, akkor általában nem velünk foglalkoznak.

Azonban ugyanazt a lehetőségrendszert, amit egy titkosszolgálat – legalább részben – legálisan megszerez rólunk, tulajdonképpen tálcán kínáljuk üzleti célokra cégeknek.

Ráadásul nem is magyar cégeknek, hiszen a gugli, a fészbúk, illetve a másik social cégek szinte mindig külföldi tulajdonban vannak. Az utolsó ilyen magyar az iwiw volt, ki is múlott, jó régen. Az email-jeinket se frímélen tároljuk, inkább használjuk a dzsímélt.

Amikor a szerverkapacitás és az AI teljesítménye eljut oda – és a jelek szerint eljut –, hogy már fel lehet címkézni és értelmezni gépi módon az emberi beszéd kulcsfogalmait és elemeit, azt tárolni is lehet, akkor gyakorlatilag a világunk az eddigi értelmében teljesen át fog alakulni.

Szóval az a fogalom, hogy magánélet, bár mi ezt nem vesszük észre, a jelek szerint megszűnt.