A megúszószövetség

 

 

  

Gyárfás Tamás nem volt a szíve csücske a NER-nek, ám a jelek szerint kiegyeztek vele.

Hosszú ideig azt hallottuk róla, hogy mekkora komcsi, biztos lopott is. Ezt azok mondták, akik a 2010-es győzelemért tettek is. Sőt olyanokat is mondtak, hogy ővele biztos nem fog lacafacázni pártunk és kormányunk. Tényleg nem lacafacázott. (Most a bűnügyi kontextusokat hagyjuk is, ezeket én nem tartom megalapozottnak, bár a haraszt nem zörög.) Aztán ezek a hangok elhalkultak, s átvették helyüket azok a (szintén kormányzati, de immáron más nevű, de fidinek álcázott) szirének, akik azt énekelték: ennyire meg annyira profi, és hogy csak ő egyedül képes az úszóvébét összehozni.

Olybá tűnik azonban, hogy az úszók ezt másképp gondolják.

Először jött a Hosszú Katinka morgása, majd Kiss Lászlóról dőltek ki csontvázak, végül pedig felzárkózni látszik Katinka mellé a legtöbb név. Merhogy az olimpián végül is az Ájronlédi nyert igen jelentősen, s ha úgy vesszük a magyar 8 aranynak majdnem felét (hármat) ő egyedül szerezte. Ez azért eredmény, és ha még a Shén nevű pasiját egy keverőgépnek is tartja az úszósport (értsd a jelenlegi vezetés hivatásos szivárgói), továbbá pénzéhesnek állítják be őket (nos, meglepő, valaki kér pénzt a teljesítményért), s ha ezt el is hisszük, akkor is fegyvertény, hogy ezt elérte.

A probléma sajátosan magyar: az lehet, hogy egy, vagy akár több gigantikus uszodát csinálunk, de ez az úszók helyzetén – saját bevallásuk szerint legalábbis – mit sem változtat. S az úszósport rendelkezik azzal a furcsa sajátossággal, hogy úszók nélkül nehéz olyat csinálni. Nomármost a démokráciához éppen csak szokott kis országunkban valamilyen furcsa oknál fogva mindig a hatalomnak van igaza, függetlenül attól, hogy éppen milyen színű a hatalom (s függetlenül attól is, hogy milyen ideológiai alapálláson vagyunk), ez meglehetősen kellemetlen helyzetet teremt.

A kellemetlen helyzet pedig a következő: nagyon úgy néz ki, hogy mintegy valódi első fecskeként tényleg megbuktatják a mi Tamásunkat. Ez pedig komoly blama lesz pártunk és kormányunk számára, mert esetleg meg kellett volna fontolni azoknak a véleményét, akik nem tekintettek úgy Gyárfásra, mint a megfellebbezhetetlen szakzseni árchetípusára.

S amint ez megtörténik, fel kell merülnie bennünk annak a meglehetősen fontos kérdésnek, hogy mi volt az a bődületes nagy tudás mögötte, ami miatt neki ott kellett maradnia az úszószövetség élén. Többen úgy gondolhatják, hogy a szakmaiság – amelyet a jelek szerint a szakma nem kultivál – volt az az ok, amely ezt a remek embert az elnöki pozícióban megtartotta, s ezért aztán el kell gondolkodnunk azon, hogy mi is a szakmaiság.

A szakmaiság ugyanis magyar démokuráciánkban (démosz=nép) (kurác = szerbhorvát műszó a hímtagra) komcsi trükk, ahogy Csurka Pista bátyánk találóan megjegyezte. Itt valójában arról van szó, hogy neki sok kapcsolata volt, s nem fordítottak kellő időt és energiát arra, hogy kineveljenek és felépítsenek helyette egy megfelelő embert. (Akinek amúgy szintén a kapcsolatai számítottak volna, ne legyenek illúzióink.)

Ennek megfelelően a következő a szerény javaslatom: nevezzünk ki holnap egy Incitatust az úszószövetség élére, legalább ő nagyobb kárt nem csinál, legfeljebb néha kérődzik, meg nyihog. Viszont nem ülteti rokonait megfelelő helyekre, nem csen el dolgokat (na jó némi abrakot, lehet) nem köt szerződéseket, s nem dühíti fel az úszókat, mert vesznek neki cukrot és mindenkit szeretni fog.