Álszex és álpolitika

 

 

  

Még karácsony előtt mondatták le a brit miniszterelnök-helyettest, mert pornót találtak egy korábbi hivatali laptopján. Korábban, novemberben a védelmi minisztert mondatták le, szintén szexuális zaklatási vádakkal. Mára eljutottunk arra a pontra, hogy minden héten, sőt minden nap előkerül legalább egy politikusról valamilyen nyilatkozat, roppant kellemetlen kép, pikáns idézet, cselekmény, amely a szexről szól. Elítélnek, botrányba kerülnek, kerülik a sajtót, kiderül róluk, és így tovább.

Ez a szociális hálózatok és a bulvarizált kommunikációs térnek köszönhető posztmodern jelenség a lehető legkárosabb, amit csak el tudok képzelni.

A köcsög és a politika

Talán az utóbbi évek egyik legdurvább és egyre jobban elharapódzó tünete az, amikor a politikusok és a politika is szexualizálódik. Ennek – ismeretesen libsi oldalon megnyilvánuló – altünete amikor az LMBTQ mozgalom visítozik a támogatjuk – nem támogatjuk, megsértettük a jogait – nem sértettük a jogait satöbbi kérdéskörön. Így melegek, úgy melegek, valaki megérintette a térdét az újságírónőnek, a brit miniszterelnök-helyettes 2008-ban pornót nézett a laptopján, #metoo kampányban meg kell nyilvánulni és talán nem is sorolom tovább.

Az altright ikon, a Milo megjelenésében is most épp azzal foglalkozunk, hogy akkor most rosszat nyilatkozott, vagy nem, de emellett ő maga vallja, hogy hát néger férfival él együtt, mert köcsög (faggot).

Az én gondom ezzel az egésszel az, hogy alapvetően nem érdekel.

Sem az, hogy éri el a csúcspontot a kiváló brit exminiszterelnök-helyettes a laptopjával, sem az, hogy melyik politikus mikor érintette meg a kiváló sajtóshölgy térdét, továbbá azzal sem kívánok foglalkozni, milyen technikákkal teszi boldoggá a meleg ikon a feketebőrű párját.

A szexualitás ugyanis véleményem szerint – tudom, maradi fasiszta vagyok – nem tartozik abba a kérdéskörbe, amit én politikának tartok. Már korábban is meglehetősen idegesített, amikor valamelyik államférfi vagy államasszony politikai állásfoglalásait azzal a csomaggal kellett elolvasnunk, megtekintenünk, hogy épp mikor, kivel és milyen módon csalta/csalták meg őket. Sőt, az se hozott lázba, ha új házasság, netán gyermek született a régi/új frigyből.

A bulvarizálódás

Maga a politika, mint szakma profánná vált. Ahogy bulvarizálódik a világ, úgy lett egyre nehezebb valós népszerűségi tartalékot felhalmozni. Ennek a folyamatnak aztán logikus következménye lett az, hogy a politikai szereplők a bulvár felé fordultak. Ugyanakkor a bulvár is átalakult. Celebesítődött. A korábbi sztároknak ugyanis még valamit kellett tenni ahhoz, hogy sztárok legyenek, például szépen énekelni. Ennek a valóságshow-ipar gyakorlatilag véget vetett. A sztárok helyére bekerültek a celebek, akiknek az alapvető erénye az, hogy látták őket a tévében dugni. Ekkortól a szerencsétleneket feldobta a hírnév-rollercoaster, amely felemelte aztán megrágta és kiköpte őket, ahogy azt már számtalanszor láttuk.

Csakhogy a politikai térbe bekerülve aztán ez a helyzet már a politikusokra is igaz lett. A dolgot a szociális hálózatok csak felerősítették, ennek köszönhetően aztán mára az a fontos kérdés, hogy politikusunknak éppen milyen ruhát vett fel a felesége, nője, pasija.

S mire észbe kaptunk, a politika a dugásról szól.

Mivel a degenerálódó nyugati világban ez a folyamat csak egyre gyorsul, gyakorlatilag ennek köszönhetően nincs is olyan területe az életnek, amit ne hálózna be a teljesen indokolatlan szexualitás.

A fokozódás

Könnyű belátni, hogy miért van egyre inkább jelen az LMBTQRSPkukimukihimihumi a köztudatban. A bulvár ugyanis a kirívó dolgokra reagál a legérzékenyebben. Nomármost, mivel a fent említett csoport az általánostól eltér, ezért annak nyilván hírértéke van, hogy valaki meleg, queer, leszbi satöbbi. Ismervén, hogy ezek a csapatok szeretnek mindenféle meghökkentő ruhákba, satöbbibe beöltözni, ezért azt várhatjuk, hogy a dolog csak még jobban el fog harapódzni.

Csakhogy, már bocsánat, de a gazdasági, társadalompolitikai döntések meghozatala teljesen független attól, hogyan és kivel dugunk.

Engem annyi érdekel, hogy jobban élek-e vagy nem. Ha nem, felőlem az erkölcs rendíthetetlen csősze is lehet az illető, ha igen, akkor meg részemről tökmindegy kivel és mikor csinálja.

 Álvita az álpolitikáról

Könnyű belátni, hogy az egész kérdéskör a félrevezetésről szól. Nekem nem kenyerem az üldözési mánia, de kezdem azt gondolni, hogy a széles néptömegeken alapuló hatalomgyakorlás – az úgynevezett demokratikus rendszer – úgy próbálja bevonni a politikai szférába az egyébként politikáról nem releváns véleménnyel rendelkező embereket, hogy olyanról beszél, ami őket érdekli.

Ami pedig mindenkit érdekel, az a szex.

Könnyű azonban belátni, hogy nincs ebben semmilyen „bevonás”, ugyanis a döntéseket továbbra sem ez alapján hozzák meg. Ez egy látványpékség, álkérdésekről, álproblémákkal. Színház. Csak ne lenne olyan gyomorforgató.