A szír menekült tudós, a gonosz magyar állam és a megépítése előtt két évvel álló határzár

 

 

  

Megkapó érzékenyítő képregény (ITT tekinthető meg) látott napvilágot a szegény menekült szír tudósról és a gonosz magyar államról. Sírva lapozgathatjuk végig a kálváriát, 2013-tól kezdve, amikor szegény Nedal Said lelépett, s beakadt a magyar hatóságok hálójába, akik három (Jesszusmária, három nap!!!) napon keresztül fogva tartották. Liberális érzékenyítés némi hazugsággal… Sok hazugsággal… Csak hazugsággal.

Kezdjük talán a legelején a dolgokat. Németország mindig is tárt karokkal várta a tudósokat. Mindig is nagylelkű ösztöndíjakkal támogatta a kutatást, és azt, hogy lehetőleg náluk kutassanak. A német állam, vagy a német ipar által fenntartott intézetekben, hogy aztán a kikutatott kutatásokból pénz legyen, amiből később még több kutatót lehet agyelszívni a világ kevésbé szerencsés helyeiről. Ez nem emberbarátság, nem menekültpolitika, hanem mindközönségesen haszonlesés. Szóval, ha Nedál barátunk akkora spíler volt a pályán, akkor joggal kaphatta meg az ösztöndíját és folytathatta a kutatását Lipcsében.

Két aprócska probléma van azonban a könnycsatornáinkat próbára tevő történetben: a gonosz magyarok és a tudósok. Amennyiben elfogadjuk igaznak a képregényesített formában előadottakat. Mert különben három.

A gonosz magyar hatóságok ugyanis – ellentétben állandó szapulásunk tárgyával, a tehetetlen, alapjaiban rosszul működő közigazgatással, amely sokszor indokolatlanul vegzál, pusztán azért, hogy önmaga létezésének értelmét bizonyítsa – ezúttal valóban a dolgukat végezték. És jól végezték.

Szóval kezdődött a kálváriája a török-görög határ tengerén, az Égein. Ott ugyan belefulladhatott volna a vízbe, nem volt benzin a motorcsónakban, azaz élete közvetlen, azonnali veszélynek volt kitéve. A vízbefulladás, mint az közismert, nem jó halálnem. Hogy miért kell ezeknek a tündéri araboknak mindenképpen motorcsónakban és lehetőleg rossz időben megtenni azt a pár kilométert, ami a török szárazföldet elválasztja a romantikus görög szigetektől, azt nem tudjuk, részünkről mi egyszerűen álsétálnánk Boszporusz három hídjának valamelyikén, ha Európába vágynánk. Esetleg, és még kevésbé költőien, busszal mennénk, helyközi járattal, ami közismerten olcsóbb, mint a motorcsónakos embercsempész. De nem is vagyunk agykutatók, de még arabok se, nyilván ezért nem vágyunk tengeri kalandokra.

Aztán élete, a kis képregényt követve, eseménytelenül telt, míg el nem érkezett a számára távoli és utált, számunkra viszont hazánknak tekintett és szeretett Magyarországra. Itt bekövetkezett a pokol és három napig várnia kellett. Három napig! Aztán menekültszállásra vitték! A menekültet.

Ajjaj.

Felteszem a mentő kérdést: Honnan a francból tudta volna Kovács József őrmester/bevándorlási tisztviselő, hogy a távoli Szíria polgára éppen a tudomány bajnoka? És hogy egyáltalán Szíria polgára? S ezt a képregény szerint – atyaég – három napba tellett kiderítenie? Akkor ezek szerint nem is volt olyan rossz a közigazgatás, ismerve a mi hétköznapi problémáinkat, amikor 15 napon belül még időpontot is nehezen kapunk.

Állítólag Nedalnak saját magának kellett megvenni az ennivalót, amit nehezen hiszek el, mivel a mi kis magyar államunk olyat biztosít a kiváló migránsoknak, ám erről mellékesen csupán.

S ezek után, Nedal barátunk, mint azt leírja a kiváló képregény, télakot vett. Lelépett. Nem túl legálisan. Németországba ment, embercsempészekkel, mint addig is.

Na, eddig a mese. Innentől pedig jöjjön az első résztanulság:

1. Minden arab, szíriai menekült valójában tudományos kutató, aki csak valamilyen félreértés áldozataként sodródik embercsempészek kezeibe.
2. Az embercsempészek jó fiúk.
3. A magyar hatóságok rossz fiúk.
4. A vízbefúlás sokkal kevésbé veszélyes, mint a magyar bevándorlásiak három napos tétlenkedése.
5. Németország visszaküldte volna Nedált, de aztán kijogászkodták neki, hogy maradhasson.
6. Tudományos kutató, mint minden szír.

És itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy folytassuk a mi kis eszmefuttatásunkat a képregényt kifundáló szervezet kapcsán.

A szervezetet ugyanis a Soros Foundation és az Open Society támogatta.

Tehát: az újabb résztanulság:

1. Az Open Society Amerikából megállapította, hogy vízbe fulladni kisebb kockázattal jár, mint három napot ülni.
2. Ahol az Open Society megjelenik, ott csak arab tudósok teremhetnek.

Tartozunk egy vallomással: nem voltunk/vagyunk hívei az állandóan sorosozó kampánynak: meglehetősen leegyszerűsített és időszerűtlen és némileg túlzó. Ám, ha valaki

1. nyíltan uszít Magyarország ellen (nos, ez ugye egyértelmű),
2. azt akarja elhitetni velem, hogy minden arab egy kész akadémia,
3. továbbá az embercsempészek bármikori igénybevétele az egész civilizált – úgy értem valódi – európai területen természetes,
4. illetve olyan hazugságra építi fel a történetet, mely szerint 2013-ban szögesdrót és határzár fogadta volna a Szerbia felől az Uniót közelítő arabust,

akkor

5. utólag legitimál mindent, amit ellene mondanak,
6. valamint igenis szét kell verni az általa finanszírozott, hazugságokat terjesztő szervezeteket.

Nedal története megható, meg is könnyeztük. Ennek hatására az lenne a javaslatunk, hogy küldjenek még kétmillió tudóst, aki akarja, majd befogadja, megeteti őket, aztán menjenek Isten hírével Németországba. Mi pedig maradnánk itt Mucsán, a bőgatya, a Plattensee és a karikásch oschtor hazájában. Mert így szavaztunk, s így is fogunk.

Csak egy kérdés furdalja az oldalunkat: miért nem Líbiába telepíti a Mercedes, meg a BMW az autógyárait?