Orvosi eset

 

 

  

Pillanatra se legyen kétségünk afelől, milyen motivációi is vannak Antoni Ritának, a Magyar Nemzet házi feministájának, szabadúszónak és macskabarátnak, ha vallási témában publikál. Legújabb szórakozása, hogy szerencsétlen életutakat citál a nagy nyilvánosság elé, hogy a történetek által kiváltott haragot és gyűlöletet a kereszténység ellen fordítsa. Ez teljes mértékben ugyanaz a módszer, ahogy az index pökhendi újságírói műveltségnek álcázzák ön-, élet- és magyarundorukat.

Antoni Rita ráadásul nemcsak tüntetéseken szerepel előszeretettel a chickpower képviselőjeként, állítva, hogy kihagyták a rendszerváltásból a nőket. Legutóbb abban az abortuszellenes performanszban vett részt, amelyben egy püspökruhába öltözött androgün „abortusztablettával” áldoztatta a jónépet, tiltakozás gyanánt. Emiatt mondjuk bocsánatot is kell kérnie a másodfokú bírósági döntés értelmében. De, csak hogy értsük milyen világot élünk, Antoni Ritáéknak az ügyben sikerült még az elsőfokon ítélő bírót is bepalizni azzal az érveléssel, hogy az áldozás misztériumát egy átlagkatolikus nem is értheti, az magasabb vallási képzettséghez kötött, ezért nem is lehetett sértő és megbotránkoztató, amit műveltek, még a megsértődésre is csak egy szűk, intelligensebb katolikus kisebbség jogosult.

Szerencsére a másodfokon ítélő bíróság kihátrált a genderlobbi mögül és szépen megkérte a Ritáékat, hogy kérjenek bocsánatot a vallási közösségtől, amelyet megsértettek. Talán egyszer eljutunk odáig is, amikor a feministáknak a súlyosan gyűlöletkeltő és kirekesztő kijelentéseik miatt is bocsánatot kell majd kérniük testületileg, mert szerintük a középkorú fehér keresztény férfiak a világ elnyomói. Muhaha.

Persze egy másik érvelésük szerint meg alig vannak már keresztények, de ki érti már ezt. Női logika:)

Node, mindezen hosszúra nyúlt bevezető után érthető lesz a felhangja annak a nemrégiben a sajtóban megszellőztetett hírnek, hogy egy tanácsadó könyv magát kereszténynek valló írója a gyermekverés módszertanát ecseteli. Mind tudjuk, ha valaki faszságokat ír, és nem átallja még kereszténynek is mondani magát, az nyilván feljogosít az általánosításra. Ennek nyomán aztán Antoni Rita gyorsan meg is osztotta a hazai Ágnes önvallomását, akit saját bevallása szerint vallási indokokkal magyarázva bántalmaztak a szülei. Ágnes a tankönyvi példa. Térjünk is rá Ágnes önvallomására, amelyről gyorsan le is írom, hogy elhiszem a történetét. Igen. És ha már elhiszem, természetesen érzelmileg föl is zaklat. Ágnes arról ír, őt (is) „Isten nevében” verték művelt és nagyon vallásos szülei, főleg az anyja, abból az indokból, hogy a rosszat ki kell irtani gyökerestől a gyerekből.

Mint fogalmaz:

Anyám mindig gyűlölte apámat, és a saját, elfuserált és visszahozhatatlan fiatalságát. Én egy nem kívánt, majdnem abortált gyerek vagyok, de csak azért majdnem, mert abortusztilalom volt, és nem volt anyámban elég mersz, hogy megtegye.

Valóban elszomorító már ez a kettőssége is Ágnes gyerekkorának, hogy abortálásra szántan, nem kívánt gyerekként nőtt fel, akit, mivel nem gyilkolt meg egy orvos, cserébe verhetett az anyja. Az erőszakra így emlékezik vissza:

Finoman kezdődött minden, eleinte kis legyintésekkel. Hétéves vagyok. Nem tudok szép É betűt rajzolni, december van, a téli szünet első napja.[…] Eleinte mértéktartó az egész: módszeresen, és „csak” annyit kapok, amennyit előre megbeszélünk, de néha megkérdeznek engem is, szerintem „hány ütést érdemlek ezért”. Utána szeretetteljes vállveregetés van, a fülembe súgják: „csak a te érdekedben” – tekintsek erre hálával. Mindennap kapok szíjjal, amit hangos számolás kísér, míg el nem jutunk a kívánt mennyiségig, és utána megelégedve konstatálják, ha jó jegyet hozok haza, „lám-lám, mégis ez a titok nyitja”. […] Ó, nem ruhástul vernek. Az semmit nem ér, súlya sincsen, nem szórakoztató mutatvány ez, kérem! Kizárólag meztelenül, mert csak akkor hat igazán, kamaszként is, amikor már szégyellem magam. Tíz éven keresztül, míg el nem kerültem a szülői háztól. Sírni nem volt szabad, mert később azért is kaptam, ha „túldrámáztam” és nem álltam végig fegyelmezetten.

Anyám nem tudott rendesen ütni, szörnyen ideges lett, amiért „fájdalmat okoztam a tenyerének”, ezért inkább fakanalakat tört el a hátamon, ököllel verte az államat, láttam a szemében, ahogy elpattan benne a húr, és ott áll előttem zihálva, a markában lengedeznek a hajtincseim, és ütött… már csak azért is, mert tehetetlen volt. Akkor is ütött, ha eltitkoltam valamit. Ha nem mondtam igazat. Vagy, ha úgy néztem. Egyszer a kádban a víz alatt „felejtett” hajmosás közben, nem engedte, hogy levegőt vegyek. Kivárt az utolsó pillanatig. A hazugságaimért, amit a büntetések elkerülése miatt követtem el, külön fegyelmezés járt.

Hát igen.

Persze ebből arra a következtetésre is juthatnánk, hogy az írás egy súlyos vádirata a nők által családtagjaik sérelmére elkövetett erőszaknak, amelyről a feministák nem szeretnek beszélni.

Erőszakos csak a férfi lehet. Főleg, ha keresztény és fehér. Az ilyen jellegű erőszak pusztán abban az összefüggésben kerülhet Antoni Rita honlapjára is, ha az erőszaktevő a vallásosságával indokolja a szörnyűségeket, amiket művel. A pszichopata ugyanakkor arról ismerszik meg, hogy indokot mindig talál az agresszióra. Sok ember ölt, gyilkolt ideológiák, vallások, vallástalanságok, hideg racionalitás égisze alatt, de akik súlyos pszichikai defektusoktól szenvednek, azokat a pszichiáter sem úgy kezeli, mint vallásost, fanatikus mozgalmárt, érzéketlen racionalistát, hanem mint eltorzult lelkű beteg embert. Ahogyan a kretént, aki fiatal lányokat a pincéjébe zár és éveken keresztül erőszakol sem azért kezelik, mert osztrák.

Ágnes így folytatja:

A végén még sajnáltam is, így talán könnyebb a feldolgozás. Azt hiszem, mindennek ellenére szeretem az anyámat. Adtam neki egy új esélyt, de inkább csak kellő távolságból szeretem. Nem meghitten, inkább józanul és elfogadóan, mert mégiscsak az anyám. Van bennem átsuhanóban olyan érzés is, hogy nem szeretem, de ezzel meg kellett küzdenem: igen, ez is a részem, ilyet is „szabad” érezni. Azt is csak szelíden.

Ez az alapvetően sajnálatos pontja ennek az egész feloldatlan élettapasztalatnak, hogy Ágnes nem meri kijelenteni, ami mindenkinek lejön ebből a történetből: anya egy gyerekbántalmazó pszichopata, és minden életkeserűségét a szerencsétlen Ágnesen verte le.

Teljesen mindegy mivel magyarázta, a tények erre mutatnak.

Gyorsan hozzátesszük, nem, nem minden anya gyermekbántalmazó pszichopata.

Ágnes legnagyobb tragédiája az olvasottak alapján mégis az, hogy megrekedt abban az anyja által sugallt hazugságban, abban a hamis magyarázatban, hogy mindaz, ami vele történt, az vallásilag volt indokolt. Holott ez csak a máz, amivel jóvá lehetett írni a kegyetlenkedést. A krízis feloldásához ugyanakkor a családtag betegségének elismerése vezethet. Természetesen könnyebb haragudni egy megfoghatatlan, bizarr világképre, amelyet jelen esetben a kereszténységgel azonosított Ágnes, mint a saját anyjára. Igen, ez valóban tragédia. Mindenki szeretni szereti az anyját.

Szóval itt állunk egy tragédia előtt. Egy aberrált szülő saját nyomorát agresszióba fordítva pokollá tette egy gyerek életét. Elszomorító. Erről a történetről minden jóérzésű embernek egyetlen dolog jut eszébe: anya és apa is orvosi eset. Ez a történet. Antoni Ritának viszont a kereszténység jut erről eszébe. Ugyanakkor valószínűleg nem az vezet Ágnes lelki gyógyulása felé, ha Antoni Rita odaáll mellé bólogatni, hogy bezony, ilyen tendenciózusan betegek a keresztény családok. Mert ez a gondolkodásmód is orvosi esetre vall…