A polgári engedetlenségről és a másik csalánjáról

Polgári engedetlenségbe csaphat át a szülők sztrájkja – olvasom imént az Origón, ami már csak azért is meglepett, mert eddig sztrájkról se hallottam, nemhogy annak átcsapásáról. Egy helyzet csak akkor képes eszkalálódni, ha van helyzet – ezzel Jack Bauer amerikai terrorelhárítási szakember is tisztában volt. Néhány közepesen eltökélt kattintással el is jutottam a 21. századi forradalmaink színhelyére, a Facebookra, ahol kiderült, néhány félhülye azzal próbál tiltakozni az oktatási rendszer ellen, hogy jól nem engedi el iskolába a gyerekét.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””][/title]

Nem valami kézzelfogható, megoldásra váró probléma miatt, hanem úgy általában a „velejéig romlott rendszer ellen” – ahogyan a megszólított szülő fogalmazott. A rendszerellenesség a gondolattalanság, az unalom és a kilátástalan ostobaság szinonimája.

Hirtelen nem is tudom, ezt hogyan lehetne még fokozni. Milyen egyéb hasznosítási formái lehetnek a gyerekekkel való tiltakozásnak? Merthogy itten annak a fennforgása van, ha a kormány nem húzza meg magát a közelebbről meg nem határozott valami miatt (velejéig romlott rendszer), akkor a saját gyerekem otthon marad tévét nézni. Addig és ameddig. Legfeljebb hülye marad, nem ügy, a szülei is egész jól elvannak…

De vannak itt még lehetőségek. Például a középosztályra optimalizált családtámogatási rendszer ellen úgy is lehetne tiltakozni, hogy a mieink kapnak vacsorát. Vagy a sós perecekre kivetett extra adótartalom miatt a sajátomat csak E234-es ízfokozóval készült szarokkal etetem. A CSOK-ot nem vesszük igénybe, sőt, egyszobás panelba költözik az egész család. Ingyentankönyv se kell, majd nézi a szomszédjáét. Mert egy velejéig romlott rendszerre nem alkuszunk – ugye?

A gyodán átdobott migránsgyerek meg se közelíti a magyari hülyeszülő kreativitását.

Már amennyiben tényleg gyakorló szülőkről van szó. Ezeknek a facebook-forradalmak egyik kellemetlen mellékhatása, hogy a forradalmi hangulatban forradalmi csatlakozásukat jelzők a forradalmi konspiráció legalacsonyabb fokán állnak – azaz arccal, névvel függeszkednek ott. Az pedig igen szembetűnő, hogy egy darab kivételtől eltekintve (az is karon ülő), kizárólag csak magányos, gyermektelen, de kétségbeesetten tinderező ismerőseimet láttam a „nem engedem a gyermekeimet iskolába” forradalmi rohamcsapat forradalmi tagjai között. Részükről meg tényleg nagyvonalú vállalás a magyari közoktatás gyermekmegvonási obstrukciója…

És ebből meg az következik, az egész klik vs. nemklik, oktatási szabadság vs. egyenlőség témában már semmi nem az, aminek látszik.

A tiltakozó szülők nem szülők, csak tiltakozók. Az oktatási szabadságért küzdő pedagógusok elcseszett szakszervezetisek vagy tanításba alámerülő, ott kibekkelő baloldali politikusok. A központosított oktatás áldozatai magániskolába járó kivételezettek. Az oktatási kerekasztalok sima házibulik, ahova mindenki a saját haverjait hívja meg. Ja, majd elfelejtettem, a “fideszes oktatási reformot” kitaláló és végrehajtó arcok meg SZDSZ-túlélők. Nem is véletlenül lett olyan, amilyen.

A legrosszabb, hogy egyik fél, se a kormány, se a tiltakozó csoportocskák, még csak nem is karcolhatják a problémák felszínét. Se.