Így legalább kerek a történet: kiderült, hogy a Kádár-éra építész-főnyalonca találta ki azt a megalomán baromságot, amit a mi lassacskán gyurcsányosan habókos vitéz szabólegényünk jelentett be csütörtökön: egymillió fa a Nyugati pályaudvar tetején. (Figyelem: jövő csütörtökön jön a száz lépés programja, következő héten a hétszázmilliárdos pólusvárosok – Szeged Biopolisz – álma, aztán meg a reggeléjjelmegeste…)
Szerencsére az államigazgatás már rutinos, nix ugribugri, egy hét múlva úgyis elfelejti. Normális ember eleve valami átverést sejtett a háttérben, hiszen aki ért a várospolitikához, vagy legalább fél generációnál több időt töltött Budapesten, az két dolgot pontosan tud: Egyrészt Finta Józsefet azonnal ki kell zavarni, ha véletlenül valamilyen Budapest jövőjéről szóló vitába próbálna belekotnyeleskedni, s rögtön végig is vezettetni a városon, hogy “nézd meg bazdmeg, ezt te csináltad”.
[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]A másik pedig, hogy betonból nem lehet parkot építeni.[/title]
Az ugyanis nem park (nem is nevezik annak sehol) amikor a pláza/mélygarázs/lenyúlt tömegközlekedési központ tetejére, ötven centis földbe tujákat és sivatagi füvet ültetünk. Régi vita ez, az ilyen “tetőkert” jól néz ki egy vállalati székház tetején, ahol kellemes környezetben bagózhatnak a rabszolgák, és jól néz ki, ha valamilyen amúgy is elkúrt építményt akarunk vele elfedni, például a Keleti pályaudvar metrókráterének a tetejét, stb. De semmiképp nem pótolja az igazi, földből táplálkozó, hűs, élő parkot, amit nem méregdrága számítógépes öntözőrendszer és vörös hadseregnyi közmunkás tart valahogy életben, hanem a természet.
Amúgy kár is ezen vitatkozni, meg kell nézni Finta úr már létező nagyszerű tetőkertjét a Westend oldalában, valahogy olyan sivár, kiégett és béna az egész, mint a csávó életműve. De mondhatok más példát is: a félbevágott öblítős flakonba ültetett büdöske nem ugyanaz, mint a kerti pünkösdi rózsa. Ezt minden nagymama pontosan tudja, abban a bizonyos start-up mezővárosban is. Szóval sem egymillió fát, sem ötszázat értelmes módon nem lehet elültetni a vonatok tetejére, ha pedig nem lehet, akkor nem kell kimaxolni Budapest összes fejlesztési pénzét, húsz évre előre egy ekkora balfaszságra.
Egyébként az öltet komolyságát maga Finta leplezte le, amikor a Népszabadságban (amely újabban úgy viselkedik, mint Friderikusz 2006 után, amikor öt estén át hiába próbálta elmagyarázni az ATV-ben Gyurcsány reformterveit, csak a Népszabó ma a Miniszterelnökség házi szájbarágó kiadványaként, ZDF ovitévéjeként funkcionál) rögtön sietett is tisztázni az egymillió fás tetőkert ötletét:
“Lenne benne domb, kisvasút, tó, vízesés, csendes zugok és pezsgő sétányok kávézókkal, éttermekkel. A gyerekeket játszóterek, mászófal, tudományos interaktív játszóház és kisállat-simogató várná, és legfőként sok fű és fa (…) A park szélére felhúzott néhány, legfeljebb kétszintes épület múzeumi funkciót is kaphat”.
[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Egy kis úttörőváros ne legyen a közepén, bazdmeg, mézeskalácsot osztogató viasz Horn Gyulával, vagy szellemvasút fickifickiző migránsokkal és rumszagúan pofánkba böfögő purhab-Junckerrel?[/title]
De komolyan: húsz évnyi vita után úgy döntöttünk/tetek, hogy a Vidámpark helyén, az állatkert részeként “játszóterek, tudományos interkatív játszóház, kisállat-simogató, domb, kisvasút lesz”, nagyon helyesen. Miért is kéne egy ugyanilyet még egyszer felépíteni ötszáz méterrel arrébb? Plusz évtizedes vita után úgy döntöttünk/tetek, hogy a penetráns szovjet laktanyaudvarrá silányult Városligetből világraszóló közpark és múzeumi attrakció lesz. Miért is kéne egy másik parkot és múzeumi negyedet építeni kétszáz méterrel arrébb?
Persze a Nyugatitól Rákosrendezőig terjedő, lelakott, felhagyott, egykori vasúti barnazónát valahogy rendbe kéne rakni és ésszerű ingatlanfejlesztésként odaadni például a CSOK-kal és az öt százalékos áfával élő tömegeknek, begyógyítva a tátongó, vagy öt kilométer hosszú sebet Budapest testén. És persze az is igaz, hogy Gyurcsány – szerencsére beteljesületlen – tervét a lízingelt kormánynegyed felépítésére, ne kéne valahogy elvarrni, hiszen ma ott áll az előkészített, letakarított egykori vasúti terület. Ide valami elfogadható, pénzt is hozó és zöldfelületeket is teremtő visszafogott ingatlanberuházás kellene, mihamarabb. De több tucat vágányt kilométernyi hosszan lefedni egy funkciótlan óriás-tetőkertért, igenis mérhetetlen ostobaság és közpénzpazarlás.
A rá szánt több százmilliárd forintból legyen inkább
-
végre valami a szégyenteljesen szétrohasztott Normafával, fogaskerekű a Széll Kálmántól a valódi Normafáig (két megálló plusz), a kétmillió fővárosit és a turistákat kiszolgáló létesítményekkel, beleértve a visszaperelt Úttörővárost, és beleértve a méltatlanul lepattant Zugligetet, az elvtársak jó álmáért felszedett 58-as turistavillamost, az önmagában funkciótlan libegőt, a rekettyéssé váló sí- és szánkópályákat
-
végre valami a bénán szétlopott, következésképp tíz év alatt totálisan lepukkant és szétzilált Római-parttal
-
végre valami az elmutyizott csepeli szigetcsúccsal, az értelmetlenül ketté szelt soroksári és csepeli HÉV összekötésével, a Kvassay-zsilip környékének rendezésével
-
végre valami az átjárhatatlan, használhatatlan rakpartok tervezett sétányaival, hétvégi, ünnepnapi lezárásával
-
végre egy gyalogos- és bringahíd a csodálatos Várkertbazár, az újjáépülő palota és a parádés Belváros összekötésére
-
végre az a hiányzó pár megállónyi villamos a Deák tér és a Nyugati tér között
-
végre valami az elkúrt és maffiózók/tudjukkik általt szétlopott Óbudai-szigettel
-
tágabb értelemben végre valami a főváros, amúgy világszerte irigylésre méltó tüdejével, rekreációs gyűrűjével, a vízlépcsőrémálom után feldúltan otthagyott Dunakanyarral, az elsorvadó Szentendrével, a Pilis ma trágyadomb állapotú kapujával
-
de az sem lenne rossz, ha Budapest főpályaudvarai, beleértve az agyonemlegetett Kelenföldi koszfészket, nem úgy néznének ki, mint Ploiesti pályaudvara, bár rég nem jártam arra, simán lehet, ez ma már kifejezetten sértés Ploiesti derék lakóira nézve.
Fölösleges is tovább sorolni. És az sem baj, ha tervezőasztaloknál, kocsmák mélyén néha át nem gondolt ötletek születnek. De látjuk, hogy még a kiérlelt tervek (Városliget, Millenáris, Várkertbazár stb.) körül is alig nyugszanak a viták, nem értem, miért kell a közvéleményt ilyen – tényleg fáj kimondani – de gyurcsányi színvonalú blöffökkel hergelni?
#Menyhárt mérges
Köszönöm és gratulálok, pazar az írás, a humor nemkülönben. A legjobban a “Egy kis úttörőváros ne legyen a közepén, bazdmeg, mézeskalácsot osztogató viasz Horn Gyulával, vagy szellemvasút fickifickiző migránsokkal és rumszagúan pofánkba böfögő purhab-Junckerrel?” rész tetszik, hanyatt estem a székkel….
Doki, minden jó, amit írsz, de könyörgöm, egy dolog: a mobil gáton túl, KÖNYÖRGÖM semmit, de semmit ne akarjon semmit a rómaival. Az úgy jó, ahogy most van. Nem romkocsma, nem elegáns szórakozóhely, nem lepukkant vurstli.
A római egy élhető hely. Ha nem hiszed, engem úgy tavasztól őszig esténként megtalálsz ott, megbeszéljük, hogyan is jó élni.
Például úgy, hogy három 60-70 éves faszi, nyugdíjba érvén, három hangszerrel kiállhat egy ócska erősítőn keresztül bluest játszani. Jól. Láthatóan egész életükben ezt szerették volna csinálni.
Én meg ezt hallgatni. Így élni.