Franciaországban tényleg bejött a szélsőjobbos Nemzeti Front (FN) arculatváltása, érdekes kérdés, minálunk mire lesz képes a hasonló cukiskodásával a Jobbik. Vajon megérkezik-e Budapestre is a párizsi gyors? Lesz-e Nemzeti Front a Jobbikból? Vagy megragad egyfajta „nemzeti frontin” szintjén. Azaz, megmarad ugyanannak a nacionalista lózungokkal felékesített protestpártnak, amely eddig is kielégítette, lenyugtatta a hőzöngőket és alkalmasnak bizonyult pár egyéni mandátum, polgármesteri pozíció megszerzésére, de többre nem.
[badge bgcolor=”#81d742″ value=”Boris Vian”]
Várható volt, hogy a Nemzeti Front a szavazatok 30 százalékával megnyerte a hétvégi regionális választások első fordulóját. Ötven százalékos részvétel mellett a Nicolas Sarkozy (leánykori nevén Sárközi Miklós) volt államfő által vezetett jobbközép Köztársaságiak 27, míg a kormányzó szocialisták a 23 százalékot kaptak csupán. Tehát bejött Marine Le Pen 2011 óta erőltetett arculatváltása, beérett a néppárti politika, sikert hozott az apja örökségétől való finom és nem annyira finom eltávolodás.
A győzelem, ha a részleteket kezdjük elemezni, még inkább szembetűnő lesz, habár még hátravan a második forduló, a tizenháromból hat régióban előzték meg a két hagyományos nagy pártot. Az elnök asszony és az unokahúga által listavezetőként húzott régiókban, az északi Nord-Pas-de-Calais-Picardie-ban és a déli Provence-Alpes-Cote d’Azurön szinte biztos győztesnek számítanak már. De a jobbközép konzervatívok által kormányzott Elzászban is sanszos, hogy lesz a váltás.
[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]De bárhogy is legyen két múlva a második fordulóban, igazat kell adnunk Marine Le Pennek, aki az eredményekkel kapcsolatban azt mondta: „Ezzel az FN lett Franciaország első számú pártja.”[/title]Ha a francia radikális párt a cukisodásának köszönhetően valódi alternatíva tudott lenni, akkor van-e ugyanerre esélye a Jobbiknak? Hisz ugyanazon az úton indult el 2012 környékén, mint a francia nemzeti párt 2011-ben. Vagy mégsem? Inkább a nem, hisz sem a körülmények, sem a két párt arculatváltása nem állítható párhuzamba.
Először is a politikai környezet egészen más Franciaországban, mint Magyarországon. A galloknál, az elmúlt évtizedekben kormányzó két nagy párt összezuhant, romokban hever. A kormánypárt, köszönhetően Hollande bénakacsa politikájának, a népszerűségéből többet vesztett ilyen rövid idő alatt, mint a történelemben eddig bárki is. A terrortámadás utáni kemény szavak ugyan visszahoztak néhány szimpatizáns az elnök mögé – de mindez még mindig nagyon kevés.
[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Ráadásul egyelőre csak a szavak kemények, ellenben nincs továbbra sem megoldás.[/title]És ha még hozzátesszük Hollande kettőskommunikációját, azt, hogy mást mond otthon, és mást az unió színterén, akkor már igencsak érthetővé válik a szocialisták hiteltelensége. Mert a francia ember sem teljesen hülye. Hallja, ahogy Hollande még mindig nyitottságról papol az unió színpadán. Gyakorlatilag hárman maradtak (Merkel és Juncker még), akik a kvótarendszert erőltetik; s hallja azt is, hogy otthon ugyanez az ember keményebbnél-keményebb fellépést ígér… Hogy is hinne neki?
Sárközi, kinek pártja a vereség óta még mindig úgy kattog a sarokban, mint leállt narkós a rehabon, szolgai módon beállt a kormányzópárt mögé, támogatta annak bevándorlás- és terrorizmusellenes-politikáját. Voltaképp nem tudott valódi és az önmagukat veszélyben érző emberek számára megnyugtató alternatívát ez idáig nyújtani.
Ráadásul mindkét politikus megjárta már nőügyeivel a hadak útját, gyengeséget mutatva egy olyan időben, mikor ember kell a gátra. Nő, vagy férfi? Mindegy – csak hihetően kemény legyen. Mert bármennyire is nyitottak a franciák, a mostani pártreferencia és a regionális választás eredménye megmutatta, hogy bizony ők is rendre, békére és erőskezű politikusokra.
Ezzel szemben Magyarországon, míg a baloldal hasonló slamasztikában, és hitelességi válságban szenved, addig a kormányzó jobbközép Fidesz talán Európa-szerte a legkeményebb erőpolitikát mutatta fel az illegális bevándorlással szemben. Tehát nincs olyasfajta politikai vákuum minálunk, mint amilyen Franciaországban maradt az összezuhanó néppártok után.
A két párt közötti másik alapvető különbség inkább tartalmi kérdés. Habár a Jobbik, hasonlóan a Nemzeti Fronthoz, elindult a néppártosodás útján, levetkőzte a szélsőséges külsőt és cukira váltott, tény maradt azonban, hogy az iszlámhoz és a zsidósághoz egészen más viszonyrendszert alakított ki. Ameddig a Nemzeti Front kigyomlált minden antiszemitizmussal megbélyegezhető témát és személyt a pártból (Marine képes volt még a sajt apját, a pártalapító Jean-Marie Le Pent is kizárni ezért), addig a Jobbik csupán annyit váltott a témában, hogy már nem a zsidósággal, hanem „csupán Izrael állam imperialista törekvéseivel” szemben lépnek fel. Mint Európa nyugati felén a szélsőbaloldal.
[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Néha azért zászlót is égetnek, hogy megkülönböztessék magukat tőlük…[/title]
Az iszlámhoz való kapcsolat viszont sokkalta inkább meghatározó különbség. Míg a Nemzeti Front évtizedek óta képviseli a mostanra egyre népszerűbbé váló keményvonalat, addig a Jobbiknak volt néhány olyan randevúja, amelyet nehéz mostanság kipofázni. Még néhány éve Vonagabi szólt imigyen: „Az iszlám az emberiség utolsó reménye”. Ezek után, hogy képviselje hitelesen a Jobbik és leginkább Gábor vezér a többségében iszlám gyökerű illegális bevándorlókkal szemben a keményebb fellépést.
Ez a kisebbfajta hitelességi deficit meg is látszik az elmúlt hónap közvélemény-kutatásain. A Fidesz erősíteni tudott az egyébként is vezető pozícióján, a Jobbik sok-sok szavazatot vesztett. És ez a tendencia azóta tart, mióta az illegális bevándorlás és a terrorfenyegetettség a slágertéma.
Tehát hiába minden cukiság, hiába a néppárti fordulat, egyelőre nem látszik az, hogy a Jobbik követni tudná a francia Nemzeti Front sikerét. Mert van amiben nem elég finomítani, hanem gyökeresen mást kellene csinálniuk. Az ellenkezőjét.