Mikulással traumatizálták és provokálták szegény menekülteket egyes nem eléggé toleráns németek


 

Tragikus dolog történt december 6-án a nyugatnémet Mulheimben: egy csapat jogvédő terrorista keresztény értékeket akart egy halom bevándorlóra kényszeríteni csokoládémikulás és egyéb elnyomó-gyarmatosító nyugati termékek formájában. A cél nyilvánvalóan a közösség megbotránkoztatása, a feszültségkeltés és a békés muszlim többség provokációja volt.

Míg a nyugati világ reakciós, múltban ragadt része a Karácsonyt várja, addig egy csoport piros sapkás aktivista előre kitervelt merénylettel támadott a békésen semmittevő muszlim közösségre. A csokimikulásokkal, zsírkrétákkal, rajzlapokkal és különböző ajándékcsomagokkal felszerelve érkeztek a helyszínre és mutattak példát Európa orbanizálódására.

Az aktivisták közül sokan otthonuk közelében is standokat állítottak fel, hogy több “adomány” gyűljön össze, így “a tervezett 500 helyett 1000 gyereknek tudunk adni szerencsére” – nyilatkozta az egyik fanatikus keresztény, aki Szent Miklós kultuszát kívánta az igazhitűekre kényszeríteni. Ugyanez az ember elmondta, ezentúl sok ilyen akciót terveznek országszerte, ami aggodalomra adhat okot így az év végén szokásos intoleráns és kirekesztő ünnepek közeledtével, amikor a muszlim érzékenység amúgy is meg van terhelve.

Németországban sajnos egyre gyakoribbak a hasonló atrocitások: a szokásos menekültszálló-felgyújtásokon kívül nemrég arról kaptunk híreket, hogy nem adtak PlayStationt, korábban pedig nem rendelték el a napsütést, az arábiai-klímához szokott menekülteknek.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Egy hozzászólás van

  1. Már a Mici mackó sem polkorrekt. A benne szereplő Malacka miatt.
    Akkor miért hergelik szegény békés arabjait ajrópának,egy szent életű püspök jó tevéseivel?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük