A kölni szilveszter és a korszakhatár

 

 

  

Világossá és egyértelművé vált, hogy a liberális ideológia képviselői többé már nem tárgyalnak az őslakossággal. Az őslakosok számára pedig az vált világossá, hogy nem érdemes tárgyalni a liberálisokkal. A beszélgetésnek vége.

A liberalizmus immár semmiben nem különbözik a bolsevizmustól és a nácizmustól, teljes kérlelhetetlenséggel hisz a saját mennyországában és kész likvidálni bárkit, akiről úgy véli veszélyezteti totális hatalmát. Ahogy anno Hitler szövetséget kötött a nagytőkével és ahogy anno Sztálin szövetséget kötött az értelmiséggel a liberalizmus maga mellé tudta állítani mindkettőt. Létrehozta saját elitjét és bürokráciáját Brüsszelben és Washingtonban (nem Tel-Avivban, ahogyan a retardált széljobbon gondolják, mert a Judeában élő zsidóknak nincsenek jó tapasztalataik a liberalizmusról, nem is igen kísérleteztek ott vele – szerencséjükre), és elkezdte megrendszabályozni a perifériákat, illetve a centrum őslakosságát,

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]mert mindkét tájon élt még az az ostoba illúzió, hogy az ülve, illetve állva pisilés dolgában még a helyi kormány illetékes.[/title]

Ne feledjük, hogy a liberalizmus mennyországként azt a jóléti jogállamot ígérte meg, amelyet a még nem liberális állam teremtett meg, a konzervatív társadalomszerkezet utolsó pillanataiban, a példátlan technológiai fejlődés hullámán lovagolva. A liberalizmus a jóléti rendszer, a konzervatív szabadság élősködője, semmit sem hozott létre, csak magának tulajdonít minden jót. Soha egyetlen ideológia sem ígérte meg még, hogy mennyországa, itt a földön, a kötelességek nélküli társadalom lesz.

A liberalizmus egyetlen valódi újdonsága hatalomtechnikailag a technokrácia végső kiterjesztése azzal, hogy nincs vezér, istenkirály, főtitkár, a hatalom teljesen névtelen, olyan komikus alakok személyesítik meg – mint például a Junker nevű alkoholista bohóc -, akik ellen még lázadni is kínos. Stanislaw Lem Éden című regényében mutat meg egy olyan civilizációt amelyben nem lehet tudni ki gyakorolja a hatalmat. Hát itt élünk mi is benne és észre sem vettük.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Ki tiltotta meg, hogy a „kölni sajnálatos eseményekről” – ezer arab szilveszterező német nők százait támadta meg és molesztálta a kölni Szent Péter és Szűz Mária Dóm árnyékában – szóló tudósítások bekerüljenek a sajtóba?[/title]

Az öncenzúra (és a retorzióktól, a jólétből való kitaszítástól való félelem), amely a létező szocializmus idején elintézte a szerkesztőségekben, hogy ne kelljen cenzor. Csak akkor mindenki tudta, ki és hogyan gyakorolja a főhatalmat. Ez a mostani hatalom azonban szó szerint is embertelen. Nincsenek felelős urai, csak famulusai, nem viszi el senki az antiliberális ágenseket, csak ellehetetlenítik őket úgy, mintha maga a társadalom taszítaná ki őket, noha egyenként az emberek döntő többsége egyetért velük.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]A többség Jesuát kiállt, de mégis Bar-Rabban hallatszik.[/title]

Vegyük végre észre, semmi beszélgetnivalónk nincs a liberálisokkal. Azt az energiát, amit a liberális hülyeségek elleni teljesen felesleges felszólamlásokra pazarolunk, azt mostantól az egymással folytatott beszélgetésre kell fordítanunk.

Mert a kölni szilveszter óta már csak egyetlen kérdés maradt csak: Hogyan éljük túl?