Vajon mi bajuk a kommunistáknak Lee tábornok szobrával?

 

 

  

Ha valaki naivan azt képzelné, az elmúlt száz évben bármi új gondolat fogant meg a magukat progresszíveknek nevezők tudós kobakjában, most csalódást fog érezni. Arasznyival a nikotintól sárgult őszes szakállkák felett ugyanis régóta nem mozdult meg semmiféle páratlan agytekervény, pedig állítólag rengeteg van nekik belőle. Persze minek is változtatnának bármit ezen a pöpecül kitalált csudijó rendszeren, amit most már csak meg kéne valósítani úgy tényleg és igazán.  Múlt hónapban megint feltalálták a szövetkezeteket, most pedig a múlt újra-végképpeltörlésébe fogtak bele.

Nincs ebben sem semmiféle újdonság. A közkeletű vicc szerint az egykori Szovjetunióban a legtöbbet változó dolog az SZK(b)P története volt, az országban pedig azért izgalmas élni, mert sosem tudni, mit hoz a múlt. Elég érdekes kontraszt, hogy az általuk hozott jövőt ezzel ellentétben könnyedén megjósolhatjuk. Dagadó keblek, nagy ígéretek, világmegváltás, amihez persze első lépcsőként el kell kérni a gazdagok bevételének egy nagyobbacska szeletét, hogy aztán azt természetesen a Szegényembereknek adhassuk. Szükséges ugyebár küzdeni még a rasszizmus és kirekesztés (a kirekesztés bizonyos formái, ha mi úgy véljük, hogy rossz kirekesztés) ellen, hiteleket felvenni a szebb jövő, vagyis az államilag garantált alapjövedelem érdekében, majd ha az egész csődbe megy, a nálunk sokkal butább embereket okolni, amiért nem értették meg teljes valójában nemes eszméinket, ezért nem tudták azokat valóban kibontakoztatni.

Mindez azonban nem nagy gond, mert végre most, egy újabb kísérlet keretében sikerülni fog, de tényleg!

Az egész folyamatból egy ismerős dolog hiányzik még, valahol ott az elején, ez pedig a múlt és a hagyományok szisztematikus megsemmisítésre irányuló törekvés. Egykor büszkén, nemrég pedig zavartan énekelték még ugyanezt himnuszuk, az Internacionálé keretében. Lássuk hát, amerikai elvtársaik miként lépnek mostanában ének helyett a tettek mezejére. Robert Edward Lee tábornokot érthetően utálják, hiszen nagyjából mindent képvisel, ami nem ők. Fehér, heteroszexuális, keresztény férfi, aki állva hallgatta a himnuszt, a West Pointon végezte nem-genderszakot és számára az amerikai-mexikói háború jelentette az érzékenyítő-tréninget. Minden szempontból ideális célpontot jelent számukra a „nem progresszív történelmi narratívák” elleni harcukban. Néhány éve, egy rasszista indíttatású tömeggyilkosság után a konföderációs zászlót kezdték ki, rögtön ezt követően pedig az amerikai Dél történelmi emlékezetére támadtak.

Érvelni, vitatkozni, történelmi tényekre a figyelmüket felhívni teljesen felesleges, egyúttal haszontalan és káros dolog. Egyáltalán nem érdekli őket, hogy Robert E. Lee és George Washington közül az utóbbi volt a nagyobb rabszolgatartó (egyébként Washington szobraira is ez a sors vár, ha rajtuk múlik, tuti jobban szeretnék a Rosa Parks vagy Susan Sonntag D.C.-t fővárosként) számukra kizárólag az az alternatív történelmi univerzum létezik, ahol a Dél kirekesztő, rasszista, nacionalista fehér bunkó, és lehetőleg Trump ül a lován, vele szemben pedig a progresszív, unionista hadak állnak, néger tábornokasszonyokkal meg szivárványegyenruhájú transznemű sorgyalogsággal az élen.

Hogy érzékletes példával álljunk elő, valami olyasmik lehetnek ők, mint két éve Paprikakinga volt egy ATV-s vitában, ahol a közel-keleti és közép-afrikai migránsok beengedését a múltban elkövetett magyar bűnökkel indokolta. Erkölcsi kötelességünk ugyanis kárpótolni őket a Hungarus-gyarmatokért Cluj-Napoca, Spišská Nová Ves és Novi Sad térségében.

Nagy kérdés, hogy vajon miként fognak vélekedni, ha Kalifornia tényleg kilép majd az Unióból.

Mivel a progresszió most inkább a kilépős oldalon van, ez akkor jó kilépés lesz, mégse rossz? Északról vajon ezúttal is inváziós sereggel mennek nekik, ha szétlövik a helyi Fort Sumtert, vagy a mexikói idénymunkások bejelentetlen dolgoztatása mégse meríti ki a rabszolgaság fogalmát a Berekeleyn meg az UCLA-n?