Vágó István birokra kelt a valósággal


A nemzet agya, a főszkeptikus és zenész, valamint a favágásban és a politikában is jártas Vágó István különös játékba kezdett. A Mandiner német kommentelők véleményét szemlézte a minap egy Orbán Viktor bevándorlás-politikáját firtató írással kapcsolatban, Vágó szerint ezzel azt a látszatot keltve, mintha a hozzászólásoknak bármi közük lenne az adott cikkhez (SIC!). Cserébe Vágó leszemlézte a mandiner hozzászólásokat, így bebizonyítva, hogy az olvasók rasszisták, nácik, meg a szokásos, ezért – állította fel az analógiát a magyar logika főpapja – a mandiner is rasszista, náci, meg a szokásos.

Miért Rigó

Nyilván tovább lehetne ezt folytatni, rátéve egy lapáttal, és szemlézgetni a Vágó-funok kommentjeiből. Hát, mondjuk a 168óra borús időben, Kádár halálának évfordulóján nem annyira aljas, mint a vágóisták. De mindegy, nem érdemes túltolni ezt továbbhaladva a kisikott vágói gondolatmeneten.

A képlet ugyanis végtelenül egyszerű. Vágó, a belpesti értelmiség aranyló homlokú hercege, kikezdhetetlen elme, az univerzális tudás birtokosa, Isten legyőzője snóbliban, a pí utolsó számjegyének ismerője, szóval ez a Mindenpista generált egy vitát. Mégpedig abból, hogy végtelen tudásában lazán eltekintett amellett, hogy egy átlag németnek lehet más a véleménye, mint ahogy azt ő elképzelte. Ezért az nem létezik. Azért vitte félre az egész cikk tulajdonképpeni értelmét – miszerint némethonban sem mindenki úszni tanítja a menekülteket – mert az a hihetetlenül pengeéles agya felülírta a valóságot. Vágó István számára nem lérteznek sem olyan németek, sem senki mások, akik egyetérthetnek Orbán bevándorláspolitikájával.

Ezért Vágó agya újabb szórakozás után nézett, és elkezdte ezt a méltatlan mekkora bunkó a kommentelőd-játékot.

Ezért gondoljuk azt, hogy ez a Mindenpista most is a valósággal birkózik. Mert a mi valóságunkban Vágó István valami ismeretség révén jutott a televízióba, nem túl jelentékeny zsúrfiúként. Volt egy a jelentéktelennél is kissé jelentéktelenebb bandája is. Papírból olvasta fel a kérdéseket, papírból olvasta fel a válaszokat, amikor nem forgott a kamera, akkor a közönséget kérdezte, aztán valahogy rajta maradt, hogy okos, pedig csak offline wikipédiázott. Azóta is ezt gondolja magáról. Közben ateista, szkeptikus, és gyurcsányista is lett, és szerinte tudományos teljesítmény írni egy Facebook bejegyzést arról, hogy csalánnal nem lehet dimenziókaput nyitni. Mondhatnónk: méltó vitapartnerre lelt az ezotéripontcoelhóban, de ezzel a legkevésbé sem győzött meg minket felülmúlhatatlan intelligenciájáról…

Viszont ebben a valóságban léteznek olyan külföldiek, akik egyetértenek a bevándorlás elleni határozottabb fellépéssel, vannak nem liberális németek, nem kommunista franciák, és nem meleg amerikaiak. Na ez már nem fér bele a Vágó-féle univerzumba.

Egyszóval Vágó úr! A bevándorlás nem álprobléma. A kommentek a nép egyszerű véleményét tükrözik, még ha néha szélsőséges és grafomán elemek is internethez jutnak, azért nem érdemes lenézni azokat. Úgynevezett gondolatok mások fejében is születnek, bármily meglepő. Az Ön véleménye nem univerzálé. Önt a leginkább a szépen rendbentartott szakálláért becsüljük. Közéleti kérdésekben kérjük csak akkor szólaljon meg, ha előtte gondolkodott is, és ezzel magán kívül nem zavar össze másokat. A kommentelőihez meg gratulálunk. Egyes mandineresekhez úgyszintén.


  Zsuzsanna Bori

17 hozzászólás

  1. Pedig már hidat is neveztek el róla.

  2. Pedig már hidat is neveztek el róla.

  3. Szabó Csaba

    Beltenyésztett dékás!

  4. Szabó Csaba

    Beltenyésztett dékás!

  5. Vágó István eredeti végzettsége szerint vegyészmérnök, bár nem tudom szakmájában mennyit dolgozott. Gondolom a benzolgyűrűre még emlékszik. V.I. csak a monitorról volt okos. Emlékszem egy Legyen Ön is milliomos játékra ahol a versenyzőnek azt kellett megmondani hány országgal határos Oroszország. Mivel a szerkesztők elfelejtkeztek a Kalinyingrádi körzetről így a monitoron lévő választási lehetőségek is hibásak voltak. Írtam is hogy a versenyzőt vissza kell hívni mert ő tudta jól. A műsor javára szóljon a pasas visszajött és sokat nyert…

  6. Vágó István eredeti végzettsége szerint vegyészmérnök, bár nem tudom szakmájában mennyit dolgozott. Gondolom a benzolgyűrűre még emlékszik. V.I. csak a monitorról volt okos. Emlékszem egy Legyen Ön is milliomos játékra ahol a versenyzőnek azt kellett megmondani hány országgal határos Oroszország. Mivel a szerkesztők elfelejtkeztek a Kalinyingrádi körzetről így a monitoron lévő választási lehetőségek is hibásak voltak. Írtam is hogy a versenyzőt vissza kell hívni mert ő tudta jól. A műsor javára szóljon a pasas visszajött és sokat nyert…

  7. azért veréb

    Mennyi a tarifa a pártnál az ilyen firkálmányokért?

  8. azért veréb

    Mennyi a tarifa a pártnál az ilyen firkálmányokért?

  9. Az intelligenciáról nyitott vitát ott le lehet zárni, hogy a vita alanya a DK-t támogatja.

  10. Az intelligenciáról nyitott vitát ott le lehet zárni, hogy a vita alanya a DK-t támogatja.

  11. Tilcsák Bea

    Gyenge kezdés után folyamatosan esik vissza a Tutiblog. Ez még központilag fizetett karaktergyilkosságnak is kevés.

    • Igazából a magadfajták hozzászólásai miatt lehet. Talán egyszer valami színvonalast is láthatnának?

  12. Tilcsák Bea

    Gyenge kezdés után folyamatosan esik vissza a Tutiblog. Ez még központilag fizetett karaktergyilkosságnak is kevés.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük