Ukránia és Ukrániák


Kelet versus Nyugat, Demokrácia versus Diktatúra, Fekete versus Fehér + Delacroix. A tegnap esti események fényében mindenki Ukrajnáról beszél, ír, értekezik. Mi itt a Toronyházban szintén nem maradhatunk szótlanok, bár szokásunk szerint igyekszünk azért a most dúló forradalmi hevület helyett higgadtabb elemzést nyújtani.
Magyar nackó körökben elterjedt szokás olyan pólókban járni, amin az virít, hogy „Öregebb vagyok, mint Szlovákia.” Van ebben némi élc is, hisz ugye „egykor hozzánk tartoztak” és most mennyire jár a szájuk, aminek a sarkából csak úgy fröcsög a sztrapacska, amikor jönnek Szvatoplukkal, meg a nagymorvákkal, és utálnak minket. Nos, lengyel legjobb barijaink, ha olyan kis vérmesek lennének, mint mi, simán hordhatnának „Öregebb vagyok, mint Ukrajna” pólókat.
Ukrajna ugyanis a szétbomló Szovjet birodalom romjai alól kecmergett ki 1991-ben és vált történetében először „független” állammá, jelent meg a térképen. Persze ez a függetlenség amolyan illuzórikus volt, hisz a Szovjetuniót is „Független Államok Közösségének” hívták jó ideig, mely egyben tartotta az orosz érdekszférát. Mert persze ja! Azt elfelejtettük, hogy Ukrajna fele oroszul beszél napi szinten még otthon is, ezt csak a miheztartás végett.
Ukrajna egy olyan ország, amit tulajdonképpen a jó öreg Sztálin elvtárs tákolt össze, és jelen formájában soha sem létezett. Délen az egykori Krími Kánság egy alapvetően közép-ázsiai jellegű, oszmán befolyás alatt lévő terület volt egészen a XIX. századig, amikor is az oroszok kiebrudalták onnan az ottománokat. A keleti részen különböző, a Cár elit alakulatának számító kozákok szervezte katonaállamok sorakoztak, sőt, a Nagyorosz gondolat is ott, a Kijevi Ruszban született meg, míg az északi és nyugati rész tartozott a Lengyel- Litván Államközösségfelosztásáig lengyel-litván fennhatósága alá. Aztán ezen területek szép lassan, némi osztrák fennhatóság közbeiktatásával, átvándoroltak az orosz maci kezébe.
A történet azonban igazából 1945-ben zárult le végleg, és a mai ország nyugati része valójában csak ekkor lett az oroszok által évszázadok alatt összeragasztgatott mesterséges közigazgatási államalakulat része. Ez volt az az időszak, amikor a Holokauszt után pár hónappal Lwow városát konkrétan átpakolták Breslau városába. Ez utóbbiból a németeket bevagonírozták, vagy simán gyalog eresztették útnak, míg a lengyeleket meg Lwowban zavarták addig, míg laza majd’ 1000 kilométerrel arrébb el nem foglalták új házaikat hazájukat. Jelezném azt is, hogy Trianon is ekkor teljesedett be azáltal, hogy Sztálin szerette volna, ha ezekkel az izgága magyarokkal van közös határa a Szovjetuniónak, ezért egy huszáros mozdulattal lenyúlta  a lenyúlt Kárpátalját a Csehszlovákoktól mondván, hogy az ottani ruszin, lemkó népesség alapvetően ukrán.
Ez is mutatja, hogy igazából olyan, hogy „ukrán” nem nagyon létezik, mint nép sem igen, mivel az egészet egy Tarasz Hrihorovics Sevcsenko (költő, nem a focista) névre hallgató ürge találta ki a 19. század közepén. Persze „nyugaton” az itteni szláv törzsek, népek sorsa sokkal szerencsésebb volt, a csehek, a szlovákok, a horvátok, a lengyelek mind megalkothatták saját államaikat, míg az Ukrajna területén élő számos különböző népcsoport, vallás, etnikum kényszerű, hamis identitást volt kénytelen magáévá tenni, és az oroszok szabta határok közt élni iszonyat nyomorban.
Jól mutatja ezt, hogy bár most a képeken „ortodox és görög katolikus papok együtt imádkoznak”, ortodox egyházból szám szerint 3 nagyobb, és tucatnyi kisebb működik Ukrajnában. Kétségtelenül a görög katolikus egyház fedi le a nyugati részt, de a moszkvai pátriárka, és ezzel együtt az ortodox egyházak közössége csak az úgynevezett Ukrán Ortodox Egyház – Moszkvai Patriarchátus fennhatóságát ismeri el, amelynek a népessége azonban a keleti és déli területeken meghatározó. Az Ukrán Ortodox Egyház – Kijevi Patriarchátus vezetőjét, a ma nyilatkozó Filaret Pathrarchát 1995-ben átkozta ki a moszkvai patriarcha az ortodox egyházból. Ennél is durvább az 1921 óta illegális Ukrán Autokefál Ortodox Egyház, mely illegalitása ellenére 10%-nyit fed le az ukrán lakosságból. Ez a sokszínűség egyrészt érthetetlen nyugatnak, másrészt az oroszok szemét is csípi, ezért is történt több „testvérgyilkosság”. 1933-ban Sztálin majdnem meg is felezte Ukrajna lakosságát a mesterséges éhínséggel, ahol sokan a kannibalizmustól sem riadtak vissza, ez volt az „ukrán holokauszt” a Holodomor. De a „ruszinok” a mai napig tiltakoznak az ellen, hogy őket „ukránnak” nevezzék. Szóval bonyi a helyzet nagyon, nem is várhatjuk egy nyugatitól, hogy tovább jusson agyilag, mint Delacroix festménye, meg a „szabadság versus rabság” leegyszerűsítése.
1991-ben az “ukránok” egy pici időre újra ki tudtak mászni a ruszki mackó mancsaiból, amire korábban csak az orosz polgárháború idején volt lehetősége, akkor is nyugat és közép Ukrajnának, azaz az egykori lengyel területeknek. Ez volt az úgynevezett Ukrán Népköztársaság kora, melyet Mihailo Hrusevszki vezetésével kiáltottak ki, és valójában 4 évig volt csupán független, míg Leninék 1922-ben vissza nem nyúlták, és csatolták az akkor már kelet és dél-Ukrajnából összetákolt „Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz” mely természetesen instant az oroszokhoz csatlakozva voltaképp a Szovjetunió nevének az értelmét is adta elsőként. Hasonló sorsot amúgy Belorusszia is bejárt, ők a lengyel-litván buli litván része, hasonlóan 1945-ben végleg lenyúlt „Khiméra.”
Ezért is aggasztó az ukrán helyzet, hisz simán átterjedhet a szomszédba, ahol „Európa utolsó kommunista diktátora” Lukasenkó tervezgeti azt, hogyan is tudná az Oroszországi Föderációhoz csatolni a kis diktatúráját, miközben nyugaton a majd 1 milliós lengyel kisebbséggel is rendelkező területek pedig szeretnék azt az országot is nyugat felé vinni, még az ukránnál is kevesebb sikerrel, és hosszabb ideje tartó, brutálisabb elnyomással harcolva.
Most persze megy a hatalmas kelet-nyugat, haladás-reakció és ehhez hasonló értelmetlen szövegelés, itt, nálunk is, ami Ukrajnához képest már nyugat, szóval Fletó is lecsillapodhat, mert azért azt kétlem, hogy egy atomerőmű-építés rögvest Putyin csicskájává tenne, vagy úgy fenyít
ene be orosz gyarmattá, mint Belorussziát. A költészet szép dolog, a stand up meg vicces, Fletó meg pszichopata. Ennyi, ezzel azokat az aggodalmakat, hogy „nade akkor most mi?” le is lehet zárni, és a hisztiliberálisok aktuális rettegésének betudni. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a mostani konfliktusban az oroszok, az ukránok és mi is elég hasonló cipőben járunk, csak épp ott vér is folyik, itt meg még nem. Ugyanis amerikai netes lapokban már jelennek meg a cikkek arról, hogy a Soros Alapítvány hirtelenjében mennyi pénzt is utalt át Kelet-Európába, meglehetősen titokzatos körülmények között. Mindeközben az „urkán forradalom vezére” tulajdonképp egy sehonnan nem jött, semmiféle támogatással nem rendelkező, 1%os poénpártot vezető ex-bokszoló, ilyen formán a balhé erősen hajaz a HaHa féle önjelölt demokratákra, amelyekből a csöcslóbáló feministáktól a katasztrófa-turista Occupy-os ürgékig most egymillió hemzseg Kijevben, és hát nem a Sándor palotára meg a Lánchídra mászkálnak, hanem így megmolotovozzák a rendőröket, elfoglalnak ilyen kormány épületeket, meg barikádot emelnek.
A nyugati sajtó egyértelműen a „lázadók” mellett áll, és Janukovicsot és Putyint alázza, aki utóbbi állítólag megvásárolja kilóra az ukránokat, egy „hopp egy Kárpátaljával több lett… Maradhat?” – alapon nyúlná le Nyugat-Ukrajnát. A helyzet ennél árnyaltabb, hisz Bölcs Vezérünknek is volt oka bőven arra, hogy a mosolygós cuki Christine Lagarde nénit a pitlibe elküldje a megszorítás-fétisével együtt, és inkább orosz-kínai hitelek-kötvények mellett döntsön, mert ezek a rohadt oroszok manapság képesek arra, hogy olcsóbban adnak pénzt, és nem kérnek érte olyant, hogy akkor önkezünkkel legyünk kedvesek egy kis húst kivágni magunkból, mint tette azt a pszicho csóka áldozatával a Hetedik című filmben. Janukovics valóban „testvérként” viszonyult keletiként Putyin papához, akinek az ajánlata is testvéribb volt a paksi szerződésnél is, és erre szívta fel magát az IMF-EU tandem olyannyira, hogy egyes elképzelések szerint jól fel is használta a régóta feszülő belső etnikai és vallási ellentéteket, és most egymásnak ugrasztja ezeket a békés, kedves, úgynevezett ukránokat, hadd öljék halomra akkor a kisoroszok a ruszinokat és fordítva.
Az amcsi nagykövet dörög Janukovicsra, az EU is játssza az eszét, a „24 órás mediastream”-et meg nem kell félteni, hogy öt percenként toljon valami bombasztikus cikket Kijevből. És mit gondolunk végül mi? Mi, itt a toronyházban, minden ellentétes híreszteléssel szemben demokraták vagyunk. Nem a gyurcsányösszefogásferenci, hanem a szó klasszikus értelmében. Épp ezért azt gondoljuk, nekünk egy „Ruszin Demokratikus Köztársaság” szomszédjaként sokkal jobb lenne. Jobb lenne ez a kárpátaljai magyaroknak mindenképp, akik évszázadok óta éltek békében a Magyar Királyság legjámborabb kisebbségével, a ruszinokkal, akik soha nem hányták kardélre őket, és akikkel együtt szenvedték végig Sztálin és az oroszok szörnyűségeit, és akikkel viszont most már nem olyan jó együtt élni, amióta felgerjesztették bennük a nacionalizmus tüzét, és amit nem tudnak leverni az oroszokon, azt kiélik a vereckei turulon. Egy lvovi nacionalistának egyszerűbb lezúzni Munkácsra magyarokat verni, mint átvágni az országon Donyeckbe, hogy aztán ott meg őt verjék pufira, hisz kb. az egész város full orosz. 
Olyan, hogy „orosz kisebbség” nincs is, hisz tömborosz területek képeznek országrészeket. Így marad a szimbolikus harc, vagy az ország-szakadás. Ami közül egy utóbbi az egész kelet-európai önrendelkezéses játékot újra indítaná, és lehet több évre csatatérré tenné megint a térséget a térképen tőlünk jobbra. Szóval, nem lehet tudni, mit hoz a jövő, az viszont biztos, hogy a vérontás befejezése mindenkinek elemi érdeke. Nekünk is.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.