Tutiblog Tutiblog – PestiSrácok.hu
Hetek óta másról sem szól a történet, mint az ukrán szabadságharcról. Történt, ami ilyenkor mindig szokott: a Facebook lelkes biedermeier-demokratái a belvárosból, meg nyugati egyetemi campusokról kitették a szelfik helyett az ukrán zászlót, meg az ukrán nemzeti színekben pompázó forradalmi öklöt. Ez minden olyan rendezvény esetében így van, ami az OSI támogatásával kerül megrendezésre, meglepetés sehol.
Az persze nem merült fel bennük, hogy Ukrajnáról van szó, nem az Occupy Wall Street-ről, meg a HaHa rendes havi menstruációjáról. Arrafelé kicsit másképp mennek a dolgok. A modern orosz cáratyuska azért tudta elhappolni a bizniszt az Európai Unió intenzíven tweetelő bürokratái elől, mert errefelé az országokkal úgy bánnak, mint a használt autókkal. Ha Janukovicsnak ettől több aranyberakás lesz a budiján, akkor az ilyen ajánlatot tevő fél nyert.
De a lelkes liberálisok másként nem tudnak működni, nekik minden tüntetésről, felkelésről azonnal a Delacroix-festmény ugrik be, amire az utóbbi hetekben a kelleténél többször onanizáltak. Számukra a Majdanra kivonult tüntetők épp ugyanolyanok voltak, mint az itthoni „alkotmányt, demokráciát, jogállamot” követelő hippik. Erre nyilván ráerősített a kicsit sem átlátszó videó, amelyben egy, a háborús övezet kellős közepén álló leányka csillogó kék szemekkel, friss sminkkel és kivasalt hajjal hívta fel a világ közvéleményét a támogatásukra. A National Endowment for Democracy és a Soros-network PR-munkásai egy kicsit jobban is dolgozhattak volna ezen. Legalább valami koromfolt lehetett volna a lány arcán. A videó megfutott, mindenki bátran szolidarizált két latte macchiato között.
A valóságban sem a Majdanon, sem a kevesebb reflektorfényt kapó nyugati részeken harcoló felkelők nem hasonlítanak apuci kicsi fiaihoz-lányaihoz: sokan Afganisztánt is megjárt veteránok, akik tudják, hogyan nyúljanak az AK-hoz. Ahol tudták, megszállták a közintézményeket, kikergették a hivatalnokokat, katonákat, rendőröket, a fegyvereket pedig bespájzolták; az ukrán-lengyel határt egy időre lezárták, az átutazókat szórakozásból egy rövid heilhitlerezésre kényszerítették. Ukrajnában ugyanis kevés köze van a történéseknek valamilyen világmegváltó ideológiához, és ha mégis, akkor az maximum a nyugat-ukránok nacionalizmusát jelenti. Ez nem az a nacionalizmus, amitől a hazai ballib amúgy nullhuszonnégyben retteg (Nagy-Magyarország pulcsis középiskolások). Ezek jobbára a Sztyepan Bandera eszméin és tevékenységén felnőtt ultranacionalisták, Hitlertől kicsit jobbra. Aki minderre fölhívta a figyelmet, az nyilvánvalóan Putyin-bérenc antidemokrata volt, aki nem veszi figyelembe a nyugati demokrácia iránt elkötelezett tüntetők céljait.
Az események farvizén az ukrán Szvoboda nevezetű párt evickélt egy ideig ügyesen. Jellemző módon az Ukrajnába látogató amerikai szenátor elolvadt attól, hogy ez „szabadságot” jelent, meg is simogatta a pártvezető fejét. A Szvoboda Ukrajna hivatalos szélsőjobboldali pártja, viszonylag komoly bázisokkal Nyugat-Ukrajnában. A Jobbik hozzájuk képest emberi jogi mozgalom. Elsősorban az oroszokat utálják, de ha már van ott némi magyar, ruszin, és zsidó is, hát annyi baj legyen. Nem is késlekedett a Janukovicstalanított új törvényhozás, azonnal eltörölte azt a nyelvtörvényt, amely a kisebbségeknek garantálta a nyelvhasználatot. Ez volt a legfontosabb lépés, bár kíváncsi volnék, hogyan magyarázzák ezt a lelkes liberálisok: nyilván a kisebbségi nyelvhasználat volt az alfája és omegája a Janukovics-diktatúrának. Most aztán lesz majd demokrácia!
A hazai mezőnyben csúnyán leszerepeltek az ellenzéki pártok és a TASZ is. Mesterházytól Bajnaiig mindenki azzal próbálta zrikálni Orbánt, hogy azonnal szálljon szembe (természetesen szavakkal) az erőszakos Janukovics-rezsimmel, a TASZ a miniszterelnök hallgatását kifogásolta erőteljesen. (Próbálták, csak Orbán leszarta.) És persze, Palpatine császár csak arra volt képes, hogy NCIS-t játsszon, és elhelikopterezzen a határra. Csak azt felejtették el, hogy a határ túloldalán él másfél-százezer magyar. Őket nem kérdezték meg, milyen ott a dicsőséges forradalom közelében lenni. Milyen azt látni, hogy fegyvereket szereztek tőlük nem messze (talán a közvetlen közelükben is) azok, akiknek a hétvégi szórakozása a magyar emlékművek és szobrok meggyalázása. Mesterházy, Bajnai és a TASZ persze könnyedén játszadoznának a maroknyi magyarral, ha egyáltalán ez a szempont felmerül bennük. Ha nem lenne annyira veszélyes a szitu, akár még visítva röhöghetnénk is azon, hogy a nagy demokrácia/szabadságharc-lázban a liberálisok egy szteroidozott Jobbikot, meg banderista újnácikat (Jobb Szektor) éltetnek.
Ukrajnában ugyanis más csapat nincs. Hacsak nem fogja mostantól az EU és az USA külügyminisztériuma tandemben protektorátusként kormányozni Ukrajnát, a választék ott csak korrupt oligarchákból áll (a börtönből most kiengedett Timosenko is az). Az oroszbarát oligarchia helyett most visszajöhet egy régi-új oligarchia (a rossz nyelvek szerint azóta ők is a moszkvai köldökzsinóron lógnak), kiegészülve az ultranacionalistákkal, meg az ukrán Betyársereggel kívülről, már ha utóbbiak elfogadnak egyáltalán bármiféle rendezést is. Ha a jogvédők és macchiato-demokraták azt hitték, Janukovics bukása után majd nemzetközi gender-konferenciákat rendeznek Kijevben, kurvára tévedtek.
A történetnek persze még koránt sincs vége. Moszkva sem fogja hagyni, hogy az Ukrajnában élő oroszokat basztassa a megújult, demokratikus Ukrajna, csak legyen vége a műsornak Szocsiban. Az ország helyzete sem fog ettől megjavulni, Timosenko, a Szvoboda, az UDAR ugyanúgy egy gőzölgő szarkupaccal fog farkasszemet nézni, ahogy Janukovics is tette. Azzal a különbséggel, hogy valahogy majd le kell fegyverezni a nyugati országrészen grasszáló, éppen csak nukleáris fegyverrel nem rendelkező nacionalista, sokszor újnáci szabadcsapatokat is. Utóbbiak nem a diszkurzív demokrácia elvei iránti elköteleződésükről ismertek, csak hogy a macchiato-demokraták újra meglepődjenek.
Mi pedig aggódhatunk intenzíven a kárpátaljai magyarokért, akik valószínűleg a hátuk közepére nem kívánták ezt az egész balhét; viszont elhűlve nézhették, ahogy az anyaország vérbő demokratái úgy ünnepelték az eseményeket, mint az elkényeztetett újgazdag liba az ajándéka kapott áhított pónilovat. Záhonyon túl a rendes viták nem arról szólnak, hogy mely alapjogokat sérti az ötödik módosítás, és a demokrácia sem úgy néz ki, ahogy a nyugat-európai jóléti államokban. Mielőtt a nagy lelkesedés akcióba lépett volna, érdemes lett volna erre is gondolni.
A legnagyobb szégyent viszont mégis a honi ellenzék és a jogvédők testesítik meg, akik sokadszorra is a villanypózna tetejéről szarják le a bajba került határon túli magyarokat. Pusztán ezért megérdemelnék, hogy őket rugdossák végig a Majdanon.
