Őszöd 2.0, avagy a cinizmus sokadik eljövetele


A Belügyminisztérium pár napja nyilvánosságra hozta az őszödi böszmeséggel kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálat néhány dokumentumát. Egy újabb alkalom, hogy az ellenzéki összefogás élcsapata és holdudvara ismét megmártózzon a cinizmusban. Élnek is vele rendesen. Ugyan az iratokból sok újdonság nem derül ki, tényekből is meglehetősen keveset tartalmaz, de a benne foglaltak a legerősebb gyanú szintjére emelik azt, amit eddig is sejthettünk: Gyuriferi minimum tudott a kiszivárogtatásról, sőt egyre valószínűbb: ő mozgatta a szálakat. És igen, tényleg akkora szociópata, hogy elhitte magának: ezzel a „csodálatos igazság”- beszéddel majd jól el fogja terelni a figyelmet a megszorításokról.
Ami pedig a nyilvánosságra kerülés óta eltelt pár napban elhangzott az ügyben, fényes bizonyítéka, hogy az összefogás élcsapata nem csak cinikus, de erősen konvergál a moralitás zérója felé, pedig ezen a területen nem is indultak túl magasról.
A jelentésben foglaltakkal nem akarunk foglalkozni. Akit érdekel, itt elolvashatja. Amivel inkább érdemes foglalkozni, az a nyilatkozatháború ballibbancs felének elmeroggyantsággal határos butaságáradata, ahogy az esélytelenek nyugalmával erkölcsi fölényükkel még mindig nem fogták fel miért elfogadhatatlan az ominózus beszéd, és megpróbálnak előnyt kovácsolni a kialakult politikai agendából. Előre szólunk, ebből nemhogy győzelmet, de még egy sovány döntetlent se tudtok kihozni, főleg ha vagytok olyan hülyék, és beleálltok a történetbe, nem a vállvonogatós-elsomfordálós megoldást választjátok, mint a 240 millás szoci ügyében.
És akkor nézzünk néhány nyilatkozatot tőlük, és hogy miért lett volna jobb kussban maradni:
Mesterházy Attila szerint például azzal, hogy a belügyminiszter épp a választási kampány kezdetén oldotta fel az őszödi beszéd kiszivárogtatásának körülményeiről készült jelentések egy részének titkosságát, a jelenlegi kormány politikai támadást intézett az MSZP és az összefogás ellen. Illetve “Ha négy évig még részben sem oldotta fel az iratok titkosságát a belügyminiszter, élünk a gyanúperrel, hogy a mostani akció kampánycélokat szolgál, s ezt így is fogjuk kezelni.” Akkor valamit tisztázzunk, Atesz! Igen, ez egy politikai támadás ellenetek és igen, kampánycélt szolgál az időzítés.

Hogy ez miért van így és miért van jól így, nagyon egyszerű. Négy évig nem oldotta fel a titkosságot a belügyminiszter, világítasz rá nagyon helyesen. Mi változott meg hirtelen, ami miatt előszedték az egész őszöd kérdéskört? Nem nem a kampányidőszak miatt. Ez csak egy időbeli egybeesés. Azért most, mert összebútoroztatok Fletóval. Te tényleg azt hitted, hogy megússzátok azt, hogy biztos befutó helyet és politikai túlélést biztosítotok ennek az erkölcstelen paprikajancsinak? Tényleg azt hittétek, hogy a pojáca visszatérését szó nélkül hagyja a Fidesz? Ennyire te sem lehetsz hülye.
Bajnai ismét belehelyezkedett az ügyeletes balfasz szerepébe. (És ezzel a buta arcú és nevű palival akart korszakot váltani a fél LMP…)Próbált nagyobbat mondani, mint a többiek: „Az Alkotmányvédelmi Hivatal nyilvánosságra hozott két, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával összefüggő részjelentést. Miniszterelnökként az ügyben keletkezett jelentéseket ismertem, ezért állíthatom: a közvélemény elé tárt, megcsonkított szövegek nem azonosak az ügyben készült végső összefoglaló jelentéssel, annak következtetéseivel ellentétes megállapításokra próbálják rávezetni a nyilvánosságot. A kormányzat még a közzétett dokumentumokból is a nemzetbiztonsági érdek védelmén messze túlmutató mértékben törölt politikailag érzékeny, a jelenlegi kormánypárti politikusokra nézve kedvezőtlen részeket, illetve felismerhetetlenné tette az általa sugallni kívánt értelmezésnek ellentmondó információkat. Az Alkotmányvédelmi Hivatal ezzel a lépésével a választási kampányt kívánja manipulálni, amit törvénytelennek és elfogadhatatlannak tartok.”
Akkor vegyük sorban:Azzal talán nem kéne kérkedni, hogy miniszterelnökként ismerted a jelentést, de nem hoztad nyilvánosságra. Vagy tényleg el kéne hinnünk, hogy ha valójában nem Gyuriferire és körére, hanem Fideszes politikusokra kedvezőtlen a jelentés tartalma, akkor nem tártad volna azonnal a nyilvánosság elé? Az Alkotmányvédelmi hivatal meg nem manipulálja a kampányt. Ez az iratköteg 2009 óta ott porosodik, és nem ők döntöttek a közzétételről, hanem a Belügyminiszter. Érzed a különbséget? Ha titkosszolgálatokat és titkosszolgálati módszereket alkalmazó politikai elitit keresel, érdemesebb lenne a saját elvtársaid múltjában elmélyedni! Nyírfa-ügy, Szilvásy, Kapolyi és Laborc! Igen, az a Laborc, aki bűnözőkkel spannolt, hátha rá tudnak dolgozni ellenzéki politikusokra. Az a Laborc, aki ellenzéki politikusokról készített csudaszép mappákat a hivatali gépére, de még ahhoz is hülye volt, hogy törölje őket a kormányváltás előtt. És igen, az a Laborc, aki kiadta a titkosszolgálatot az oroszoknak. Hol is volt akkor a nagy orosz-ellenességetek?
Szóval a ki mire használta a titkosszolgálatokat?– tematikát, némi tükörbámulás után, akár ki is hagyhatnátok a kampányból. A belügyminiszterre mindez persze nem vonatkozik. Aki pedig majd 25 évvel a rendszerváltás után még mindig meglepődni látszik azon, hogy a végrehajtó hatalom kampánycélokat is szolgáló döntéseket hoz, főleg a kormányzás finisében, az vagy veszélyesen naiv, vagy veszélyesen hazug. És nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez a miniszteri döntés egyetlen célt szolgál: Gyurcsány távol tartását a hatalomtól. Örökre.
Fletó viszont főleg csöndben maradhatna, az alábbi két mondattal ugyanis benevezett a legnagyobb politikai féregség kétes címéért folyó versenybe. “…a hanganyag nyilvánosságra hozataláról a Fidesz felső vezetése döntött, az anyagot ők sokszorosíttatták és juttatták el a médiához. Tudjuk tehát, hogy a Fidesz ilyen módon tudatosan készítette elő a 2006 őszi zavargásokat.”
Először is szerinted mit is kellett volna tenniük, miután birtokukba jutott egy ilyen horderejű hangfelvétel? Titokban tartani? Másodszor pedig olyat állítani, hogy a Fidesz tudatosan felelős a zavargásokért, egy hihetetlenül aljas dolog. Az a sok ezer ember, aki azokban a hetekben azt követelte, hogy takarodj a hatalomból, szerinted nem azért ment ki az utcára, mert lekurváztad az országot, a hazájukat? Nem azért, mert bevallottad, hogy tudatosan hazudtál az egész ország és a világ szemébe a teljes kormányzásod alatt? Ki eresztette a tömegre az azonosító-nélküliség anonimitásába burkolózó rendőröket? Ki nem volt képes arra, hogy a botrány kirobbanásakor megtegye az egyetlen erkölcsileg elfogadható lépést, és eltakarodjon? Oké, van néhány százaléknyi idióta, akik annyira beléd vannak szerelmesedve, hogy még az igazságbeszéd-maszlagot is simán benyelik. De ez nem jelenti azt, hogy az ország maradék része is hülyékből áll.

2010-ben már kapott a csapatod egy “apró” figyelmeztetést, mit is tart rólatok a többség. Jó úton haladsz, hogy ezt ismét megkapjátok, ugyanis ugyanaz az erkölcsi hulla vagy, aki mindig is voltál.


  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük