Tag Archives: E14

Jávorék ültek fel a süllyedő hajóra

Elmentek azok, akik máshonnét jöttek és máshova tartanak – így összegezhető a baloldali minipárt, az LMP hétvégi szétesése. Jávor, Karácsony és Szabó úgy tűnik, véglegesen belehergelte magát a Bajnai-kultuszba: megérkezett a megváltó, vagy ővele, vagy senkivel sem. Röpköd a kétharmadról szóló duma, ki tudja, hol áll meg, helyre kell állítani az alkotmányos jogállamot, és szövetkezni kell együtt, közösen, mert csak …

Több »

A Hálózat – The new generation

Mintha újraíródna a történelem. A Hallgatói Hálózat (HaHa), a Klubrádió kérdésére elismerte, hogy bizony Amerikából tolják a szekerét. Ha valaki még nem ismerné a HaHa fantázianevű szervezetet, annak emlékeztetőül: a tavalyi diáktüntetések legradikálisabb, szervezetlen csoportjáról van szó. Ők azok, akik a legális érdekképviselettel megbízott, egyébiránt baloldali tagokból álló HÖOK-kal (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával) szemben, egyáltalán nem akarnak senkivel sem megállapodni. Még …

Több »

Az égig érő vadkender – flasztermese

Van egy régi mondás, mely szerint Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. Kis mesénk, melyben a nevek és szervezetek, meg úgy az egész a képzelet műve, vidám cáfolata ennek a hülyeségnek. Élt egyszer valahol Közép-Európában, Budapesten egy átlagos fiatalember, nevezzük Péternek, mondjuk Jé Péternek, aki élte kortársainak szokásos életét. Jó családba született, képességeivel nem tűnt ki a többi közül, egy közepes …

Több »

Bajnai, a nyugdíjcsökkentő

Bajnai Gordon vagy nem tudja, hogy mit akar, vagy csak megint nem mond igazat – ezúttal nyugdíjügyben.   Tavaly októberben az Indexnek arról beszélt, hogy a mostani kormány a magánnyugdíj-pénztárak államosításával „2,5–3 havi nyugdíjat vett el a majdani nyugdíjasoktól”. Bajnai idén januárban már úgy nyilatkozott, hogy az Orbán-kormány „a ma aktív generációtól, a mai nyugdíjasok gyerekeitől már másfél havi nyugdíjat elvett”. Ezzel szemben érdekes, …

Több »