Putyin látogatásának egyik első elemeként, miután a Hősök Terén koszorút helyez el, meglátogatja az orosz pénzből nemrégiben felújított hősi szovjet katonák Fiumei úti parcelláját. Az orosz vezető nyilvánvaló otthonossággal fog mozogni a fényesre suvickolt, napfényben aranyló csillagok között, és halvány mosollyal nyugtázza majd a Vörös Október férfiruhagyár dolgozói által állított 56-os ellenforradalmi emlékművet is, tetején egy szerényebb, vörös csillaggal, s az alábbi felirattal.
„A Magyar Népköztársaság és néphatalom ellen támadó 1956 októberi ellenforradalom harcaiban hősi halált halt szovjet harcosok dicső emlékének megőrzésére emeltük örök hálánk jeléül.”
A Vörös Október férfiruhagyár dolgozói.
Putyin nyilvánvalóan úgy tekint majd e gesztusra, mint Oroszország egyik hűbéresének szívélyes ajándékára, hiszen lám, a jogfolytonosság töretlen, és ezt nem csak a Vörös Október férfiruhagyár egykori dolgozói, de a felújításban résztvevők is bizonyítják.
Egy igazán alapos felújítás alkalmával viszont történhettek volna sajnálatos balesetek is. Ugyan kinek tűnt volna föl, ha néhány szinesfém-manager meglovasítja az aranyozott ötágú csillagokat. Neagyjisten néhány emlékmű helyrehozhatatlanul megrongálódik, amit természetesen aztán egy újjal pótolnak. Az 56-os emlékmű esetén mondjuk az alábbi szöveggel:
„Ezt az emlékművet a Magyar Köztársaság szabad önrendelkezését erőszakkal elnyomó Szovjetúnió harcokban elesett katonáinak állítottuk örök emlékül. Nyugodjanak e földben békességben. Erős szívvel fogadjuk, hogy sorsukban osztozni fognak mindazok, akik a jövőben erőszakkal országunkra és nemzetünkre támadnak. Emlékoszlopot nekik is állítani fogunk.”
Magyarország Népe
Nagy Imre újratemetésén az új, demokratikus Magyarország látomását fölvázoló, a szovjet csapatok kivonulását követelő Orbán Viktor nyilvánvalóan puszta figyelmetlenségből felejtkezett meg az olyan apró részletekről, mint a hasonló feliratok, és a rosszemlékezetű, de szépen csillogó önkényuralmi jelképek. Egy utólagos dekonstrukcióval feltétlenül orvosolnia kell majd ezt.