Szivárgás, buzgár, szenzáció!


Oknyomozás a Tutkóblogon! Megszereztük az eredeti példányát Bajnai pártjának elutasított névválasztási kérelmének. Mindennemű változtatás és szerkesztés nélkül olvashatják alább!

„Tisztelt Fővárosi Bíróság!
Az Együtt 2014 Alapítvány, ami nem Alapítvány, így direktbe, ahogy a Wallis sem offshore, ugya értik, mert valójában Haza és Haladás, pontosabban Center for American Progress, szóval Soros vagy mi, ami Szadesz, de mi nem vagyunk azok. Szóval, mi a Milla, de tulajdonképen az sem, mert ők civilek de nem úgy, ahogy a CÖF-ösök, hanem máshogy, és bár nem mindannyian szeretik a Gordont, de a Viktort meg pláne nem, szóval ők is így mi vagyunk informálisan. Tetszenek érteni, na szóval MI akik EGYÜTT vagyunk, 2012 óta, bár 2013. van, de a nevünk 2014, ez ilyen jövőre nézve van kitalálva, mégse lehet 2001, pedig az Űrodisszea, kár hogy elmúlt, és akkoris az Orbánék voltak, na mindegy, szóval mi így azzal fordulunk a Fővárosi Bírósághoz, hogy ismerje el szervezetnek. Na. Szövetségnek. Pártnak. Egyesületnek. Közhasznúnak… na jó, szóval korszakváltónak, demokratának, menőnek, nyertesnek, győztesnek ezt a dolgot. Szóval izé, így minket.
A kabalaállatunknak pedig ismerje el a Bajnai Gordont– — nem, bocsi. Szóval miniszterelnöknek vagy mi. Mert ő nem mi vagyunk, mert mi akik vagyunk, az nem ő, ő így független, akit mi függesztünk. Na jó, szóval mi nem a Gordon vagynuk, mert ő nem MI vagyunk, hanem Ő az akit mi, az Együtt 2014-…. Nem ez így nem jó. Elmondjuk akkor: Szóval ennek az izének, ami itt, szóval nekünk a nevünknek, így együtt elismerni legyen kedves a Tisztelt Bíróság azt, hogy Korszakváltó Gordon. Mert ezt találta ki a Bence, mert valahol benne kell legyen, hogy Együtt, meg Gordon, meg Korszakváltó. Nem, nem az a Bence, aki az LMP-s Bence, hanem egy másik, akit biztos nem tetszenek ismerni, mert most jött a Szadeszból. Persze, tudjuk mi, hogy nincs már Szadesz, nem mi vagyunk ők, csak nyúltuk a kreatívjaikat. Vagy most mégis ő volt? A Jávor találta ezt ki? Basszus így tökre kiesett, hogy ki találta ki, de végülis tök mindegy, mert a lényeg, hogy most ezt így szeretnénk Bíróság bácsi, hogy mi legyünk a Korszakváltók.
Mert rendszer, meg szisztéma, meg fülkeforradalom, meg jóléti, meg szóval az összes így le volt már stoppolva, de mivel nagyon váltani akarunk, így ki kellett ezt találni. Szóval arra kérnénk a Tisztelt Bíróságot, hogy elismerjen minket Korszakváltóknak. Mert szóval bár így kommunisták vagyunk, mert velünk van a Heller Ági aki az, meg szólalt fel nálunk a TGM is, aki szintén, de nem vagyunk így marxisták direktbe, hanem inkább liberálisak sem vagyunk úgy, mert az meg a fodorgabi. Zöldek is részben talán esetleg, de azt meghagyjuk a Jávoréknak, mert mi ilyen kicsit szocialista, de valójában liberális-zöld-konzervatív, izé balos de azért a csalódott Fideszeseknek is alternatívát nyújtó szóval ilyen nem is tudom mik vagyunk. Na jó: az Orbánt rühelljük, mint a seggünkön a kelést. Tudja, azt, ami kicsit bent van, és viszket, és nem tudja kinyomni, mert akkor elfertőződik, de ülni se lehet rajta. A Gergőnek nőtt ilyen a Pártnapon az árvíz alatt ami volt azon, aztán próbálta kenni ilyen kenőccsel, persze nem száradt le, eldurrant, és tök szar volt neki, ott sírt a két méteres kisovodás, nagyon gáz volt. Na szóval ennyire utáljuk a Viktort, aki szerintünk egy rohadt geci. De szóval ezt nem mondhatjuk párnévnek, értik Tisztelt Bíróság, szóval az így nem lehet, hogy „Együtt 2014 – Orbántrühhelők Pártja” Na szóval kell valami ,ami úgy pozitív, hogy nem üzen semmit, szóval ezért a Bence (most már tényleg nem tudom melyik) kitalálta ezt a Korszakváltót.
Szóval kérjük a Tisztelt Bíróságot, hogy legyünk mi a Külön 2014. Korszakizé. Ja, mert közben a Mesteházy beszólt, aztán én személy szerint őt is rühellem, bár nem annyira, mint a seggen a kelést, hanem mondjuk mint a reggeli turhát. Szóval ha rajtam múlik, akkor most így nem hivatalosan, de várjanak ezzel az Együtt dologgal is, mert ha most így nekem a Mesterházyval kell, akkor inkább megyek vissza civilkedni, mert nekem nem kell az a barom. Ja, jól hallották, az egy faszfej, nekem az ne ugasson. Na mindegy hol tartottam? Mi? Ja igen, szóval kérjük a kedves édes szexi bírónőt. Remélem bírónő… De ha nem akkor a tisztelt Bíróságot, hogy szóval így ismerje el, hogy győzni fogunk. Ja. Voltunk fórumokon. És jött a Gordon, mi meg a backstageben betéptünk, és állat volt. Ja… őőőő nem téptünk be! Tisztelt bíróság (most komolyan, az ilyen leveleket olvassák a rendőrök? Megmutatják neki, meg ilyenek? Remélem nem) SzóvalTisztelt Bírónő, Szexi Bíróság a nevünk: Külön 2001 Űrodisszea – a Kendersodró Korszakváltó Pártok Szövetségének Választói Egységesülése, Csakrikus Karmikus Egységben Lévő Energiahullám. Na. Szóval akkor ismerjétek be, hogy mi állatkirály szuperjófejek vagyunk, és ez a nevünk.
Tisztelettel és világbékével:
Juhász Péter fogalmazó társelnök, jegyző, és szellemi vezér” 

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük