Szedjétek már össze magatokat!



Nem vagyok itt fél évet, és erre kell hazaérnem? Hogy Nemzeti Italbolt? Azért, mert én 6 hónapig tanulmányozom állami pénzen a délkelet-ázsiai bordélyházak működését, nem kéne mindenkinek meghülyülni itthon. Merthogy állítólag már tárcaközi állapotban van a tervezet, hogy majd valamikortól szeszes italt csak Nemzeti Szeszboltból, cipőt meg csak a cipőboltból lehet venni. Közben a Válasz kiderítette, hogy csak a magasabb alkoholtartalmú italokról van szó, tehát bor meg sör továbbra is lesz a sarki ábécében, de ez így is agyrém.

Nézzük, miért is.

Mi, magyarok szeretünk inni. Sokat, és sokfélét. Riogatnak is minket mindenféle statisztikával, hogy így top5, meg úgy top10, meg hogy mindkihalunk. Baromi ijesztő elsőre, hogy 25 EU országból 21-ben kevesebbet isznak, mint nálunk (24-ben meg alacsonyabb a negyedéves GDP növekedés. Akkor most lesznek majd Nemzeti GDP Növekedést Csökkentő Boltok is?), de ez kb. annyit jelent, hogy a magyar 10 jégersört iszik a buliban, a német meg 9-et. Ugye nem is olyan ordító különbség? Főleg ha valaki kikért már a 9. után még egy heppimélmenüt.

Minden magyarok Vezénylő Kaijuja egyszer kijelentette, meglehetősen nehéz kormányozni 10 millió rebellis (és szövetségi kapitány) országát. Akkor miért erőlködik? Legkedvesebb hobbinkat megnyirbálni? Életünket és vérünket, de a piánkat nem!

Gyorsan végigkóstoltuk ma az országban fellelhető összes italféleséget, és arra a következtetésre jutottunk, hogy ennek a területnek a szabályozása a lehetetlennel határos. Ugye arról van szó, hogy csak bizonyos alkoholtartalom fölött lesz Nemzeti Cefreboltokba terelve a lé, és akkor bort meg sört lehet majd árulni, maradnak a vinotékák, a különleges sörboltok, stb. Az a gond, hogy ha mondanak egy számot az alkoholra, én mondok egy kivételt.

15%? És mi van, ha Kiss Gábornak megszalad megint a Cabernet Franc-ja 16,5%-ra, vagy Istvándy Gergő Szürkebarátja 15,5%-ra? Mi lesz azzal a borszaküzlettel, ami árul erősített borokat is? Portóit? Madeirát? És a sörbolt? Delirium Tremens-t még árulhat, de Tactical Nuclear Penguint már nem? Vagy 19% lesz a határ? A méltán híres Péter-Pál termékcsaládnak már így is megvan a csont alkeszekre optimalizált 22-es termékcsaládja, ha leviszik még hárommal, akkor sem dől össze a világ. Meg úgy általában a prémium minőséget készítő pálinkafőzdék (Gyulai, Szicsek, Árpád, stb.) kiszorulnak a borszaküzletekből. Baromi életszerű.

És betarthatatlan, kezelhetetlen. Ráadásul semmit nem ér az egész, mert a kocsmákban, éttermekben ugyanúgy ott lesz minden egyben.

Amikor Vitya megadta nékünk az otthoni pálinkafőzés legalitását (Nem a lehetőségét! Eddig is volt főzőapparátom.), azt mondtam, ezzel 20 évre bebetonozták a kormányzásukat. Most azt mondom, ha bármit megvalósítanak ebből elfelejthetik a kormányzást.

A tanulság az, hogy ugyan nem baj, ha valaki protestáns, de túl sokat egyszerre nem szabad hatalom közelébe engedni, mert akkor jön ez a kikényszerített puritánság. Amivel úgy vagyunk itt a szerkesztőségben, mint Hofi volt a homoszexualitással: Nem zavar, csak NE LEGYEN KÖTELEZŐ! Javaslatunk tehát a kormánynak a következő: Engedélyezzétek a minisztériumokban a számítógépeken a Facebookot és a pornóoldalakat. Mindenki jobban jár, ha ilyen ökörségek helyett a hivatalnokok a farkukat polírozzák, a hivatalnoknők meg naphosszat cicás koelhó-idézeteket küldöznek egymásnak.

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük