Rezsialkotmány – a Tblog beszól



Szokták mondani, hogy egy kampányban a legrosszabb dolog, ha időközben változtatnak a stratégián. Ennél már csak az rosszabb, ha nem.  Az idei kampány azonban minden, csak nem profi, és olajozott.

Az iskolapéldák mindkét oldalon sorakoznak, hogy 2014 nem a gördülékeny, nyugatias profizmusról lesz híres, ahol az amerikai Think Tankokból ideimportált géniuszok csapnak össze a magyar puszta csatamezején. A Fidesz részéről ott az a Finkelbaumsteinizé. Bocsi, de a fene se jegyzi meg a nevét, csak annyi maradt meg róla, hogy meleg, zsidó ésrepublikánus. Köszönet  érte a HVG európai értelemben vett rasszista-homofób oknyomozó géniuszainak, akik képesek voltak tényfeltárásukat elébb feltenni a netre, majd amikor leesett nekik is, hogy voltaképp antiszemiták, homofóbok és rasszisták, gyorsan megpróbálták meg-nem-történtté tenni  botlásukat. Emlékszünk? Ez volt talán az egyik első hír, hogy bizony közeleg a kampány, mármint az a szervezett fajta. Ekkor az ellenoldal rázendített a vörös sarokban vörös öklöket rázó gyűlölet-haknizó, Ron Werber leleplezésével, aki majd a komcsiknál fogja izzítani a profizmust. Mindeközben az is kiderült, hogy Soros Gyuri bácsi a leghaladóbb szuper-exszíájésokat fogja a Center for American Progressből ideküldeni, hogy agyat csempésszenek Bajnai bájos mosolya mögé. GIGÁSZOK HARCA NEM? Hazánk Macchiavelli-fanjai (azaz Piréz és én, meg a Főstrandmester) popkornt belőve, fotelben hátradőlve kezdtük nézni full HD-ben a toronyház magán-mozitermében az Előadást.

Gordon zsebhíradója, a 444.hu élvezettel ekézi a Fidesz rezsigyűlését,
ami tényleg ciki, de legalább sokan vannak
Ehelyett kaptunk szoci bénázást megegyezéses cicaharccal, és becsicskuló „messiást” ahogy élethalál harcot vív a 6%-ért. Kaptunk kemény 10-20 fős tömegmegmozdulásokat (vö.: Gordon lakossági fórumjai) és nagyobb, de annál viccesebb Rezsigyűléseket. Nevetnivaló béna HaHa csapatot, akik úgy gabalyodtak bele a széljobbal való kokettálásba (lásd Koppány-csoport), mint legutóbb Mesterházy saját hazugságaiba, amikor a zsidózó Gyöngyösi Mártonnal íratta alá az E-On bizottság papírjait, akitől a teljes nyilvánosság előtt határolódott el

Miközben Gordira csak a büfé dolgozói kíváncsiak… 🙂

alig pár hónapja. Amikor somolyogva közli erre valamelyik béna szoci, hogy „másik íven írtak alá, tehát igaz Mesterházy állítása, hogy „nem fog MSZP-s egy lapon szerepelni Jobbikossal” akkor meg már a plafon is leszakad. De ne féljünk, mert a szupeprogresszív, exszíájésokkal megtámogatott, Amerikából pénzelt légidesszantos-ejtőernyős Rambo Bajnai is eljutott ezen idő alatt a nyugati értelemben vett baloldai Messiás szerepétől a 30 alatti nyugdíjasoknak ingyen munkát ígérő balkáni populistáig.

De ne csak az ellenféllel foglalkozzunk, saját házunk táján is illik söprögetni. Van egy bonmotja egy általunk nagyra tartott zsidó tanácsadónak, miszerint ugye elébb a magunk szemében nézzük a gerendát, mielőtt a másikéban kutatjuk a szálkát. Mert mi meg nyakunkba kaptuk a „rezsiharcot”. Az immár „rezsialkotmánnyá” dagadó baromságot pedig igazából már alig ellensúlyozzák a Bajnai Gordonka által megígért 2015-ös német munkabérek, a nyuggercsalogató és fiatalcsábító ígérgetések, valamint a hisztiző-netező Török Zsolt, Szabó Timcsi utcára tett stadion-árvái, és a maszopos-Schmuck Andoros „Nyug-törők 12 pontja”.  Amikor Rogán Tóni már alkotmányba rögzítené a rezsicsökkentést, az egyszeri tutitroll ledobja a brokát vörös szőnyegére a popkornt, szétteszi a kezét, és hangosan üzen a mindkét oldali amcsi kampányguruknak: WTF?
Mert most így tényleg, mi folyik már itt? Tankönyvbe illő, ahogy igazából mindenki elcseszi a saját szerepét, mindenki rosszul csinálja, amit kéne, és az egészből egy összeszedetlen, szétcsúszó gagyi borzadály lesz. A „szakértő szerepére” hangolt Bajnai rázendít a legbutább populizmusra, amit le lehet írni. Ez kb. egy dél amerikai vagy afrikai puccsista tábornok szintje, de a német munkabérekkel konkrétan lement Brezsnyevbe a mi amcsi zsúrfiúnk. Jó, hogy nem fog 50%-kal emelkedni a sertéstermelés, mert akkor rögvest az MSZMP valamelyik ’80-as évekbeli kongresszusán érezném magam, ahol a visszhangzó mikrofonba olvassák fel a „szocialista fejlődés” lenyűgöző statisztikai adatait, meg a „hamarosan utólért” nyugati életszínvonalat. Hruscsov hangja visszhangzik fülemben, ahogy magyarázza Nixonnak, hogy fog elhúzni 1973-ra a Szovjetunió Amerika mellett a fejlődésben.
Apropó Nixon: bocsi, de elvileg az ő tanácsadója volt Finkelbaumsteinburg, tehát elvárnánk némi színvonalat tőle is. De ez a sértődött rezsikuruc – multilabanc narratíva eléggé uncsi már. Értjük, csak nem tetszik. Meg kell hagyni, azért jobb ez,mint volt 2002-ben, és a Főnök viszonylag ügyesen ráveszi a teljes kommunikációs gépezetet arra, hogy ezt hozza is és mindig mindenre azonnal reagáljon. Mindenképp fontos lenne azonban, hogy legalább minimálisan igazodjon a kampány a Valósághoz, az emberek közbeszédéhez, a trolibuszok, Italmérések világához, mert bizony ott, meg az SZTK folyosón ül az a bizonyos rettenetes „40% bizonytalan és rejtőzködő” akik között az arány a félelmetes és veszélyes „50-10” már ami a „kormányváltók – kormánytartók” mindenkori arányát jelenti. Ismeri őket az amcsi közélet: swing voter, protest voter. You know… 
Ha a buszon, villamoson, utcán úgymond
„félre tematizálódik” a közélet, amire van esély, a folytonos rezsizés vissza is csaphat, és nevetségessé teheti a kormányt. A biztos, hogy – ahogy kollégánk korábban más témában megírta – ideje lenne leszállni a 2/3-os lóról, meg a „nemzeti” jelzőről, és megjegyzem azt is: az alkotmány sem játék. De tényleg nem az. Kellett, szükség volt rá, módosítottuk, megszenvedtük együtt ennek következményeit.  Megkaptuk a magunk Tavares-ét is érte, szívtuk a fogunk. Még Merkell mami is berágott picit, de szerintem épp emiatt nem kéne az alkotmányt alárendelni a béna rezsikampánynak azzal, hogy egy amúgy általunk is támogatandó szociális döntéssorozatot belebetonozunk 2/3-dal, csak mert van olyanunk. Amúgy nagy eséllyel nem lesz, hiába „kapna megint kétharmadot a Fidesz, ha most lennének a választások.” Mert nem most lesznek, hanem jövő tavasszal. Volt már ilyen 2002-ben, s bizony a Miniszterelnökkel együtt mi is félünk attól, hogy a történelem ismétli önmagát. Akkor a „Jövő elkezdődött” blőd baromságával, meg a kint hagyott kokárdák idióta ötletével sikerült a jelenleg Bajnai side-kickjeként dolgozó Szigetvári Viktor által felépített „nemzeti közép” kormányának ölébe dobni egy előre lejátszott választást. És ők is igazából a „Több pénzt az embereknek” demagógiájával csődítették a Kormány ellen a presszók népét.
Az időközi választások ne tévesszék meg a Fidesz „think tankjait”. A szocik nem stabil szeretetre vágynak, és elkötelezett hívekre, amilyen a Fidesznek van. Egy hirtelen felindulásból elkövetett, halvány X, egy részegen odafirkált krix-krax a szavazólapon a nevük mellett pont annyit ér, mint egy elkötelezett Fideszes szép szavazata, ami szinte átüti a papírt. A Fidesz is a rengeteg „hirtelen” X révén nyert 2/3-ot, illetve azáltal, hogy a Hangulat Italbolt törzsközönsége, aki épp nem dühből szavazott a Fideszre, heves Gyurcsányozások közepette választotta kapásból a Dragon keserűt szavazás helyett. Így lett meg a szadesz-fészek XIV kerület is, ahova simán be lehetett ejtőernyőzni Baktalórántháza egykori polgiját. Aki most már az „elszámoltatott elszámoltató” mókás szerepébe kényszerült. Lehet ugyan rovásírás fesztivált rendezni, de úgy tűnik legalábbis 2014-re, beírhatják a „Lost” mappába az amcsi tanácsadók chartjain Zuglót. ÉS ez csak az első a sorban: kis helyi botrány, ami nem mozgatja ugyan meg az országos adatokat, de -1 abból a bizonyos 106-ból. Az MSZP vezette baloldal gőzerővel fog nekimenni minden egyes, általa potenciálisan megnyerhető, főleg egykori szoci körzetnek. Budapest, Pécs, Eger városa, Szolnok, Komárom-Esztergom megye ily módon totális támadásra számíthat. A megyei jogú városok összes Fideszese jobb, ha a frissen felújított főutca mellett bunkereket is fúrat magának. Baja esetében is mindenkinek igaza van: aki nyer, az nyer. De egy hagyományosan 60-70% jobboldali szavazatot hozó körzetben 40 akárhány százalékot hozni akkor is gáz.  Tehát a Fidesznél ideje váltani picit, jobban odafigyelni a helyi erőkre, hogy – némileg megnyugodva – mi is önfeledtebben foglalkozhassunk ellenfeleink bénázásával. Mert jelenleg ez az előadás semmiképp sem az, amire vártunk ilyen beharangozó után. 

(És itt jön a Főstrandmester által hozzáírt narancssárga farok: mi azért Piréz mortal kombatos mémjét tettük ki az elejére, mert nem csüggedünk!!!)

  Piréz Róbert

"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.