Pusztító liberális mantrák az elmúlt időkből


Mostanában megint divatos lett megmagyarázni, hogy ezek a szocialisták/jobbikosok/dékások/stb. már nem ugyanazok, akik korábban voltak, ahogy arra is van szövegpanel, miért lesznek most sokkal ügyesebbek, mint aminek korábban tanúi voltunk. Nézzük sorrendben!

„Régen is rossz volt, de most olyan rossz, hogy jöjjenek inkább megint a régen rosszak, mert az nem volt ennyire rossz!”

Igazán felelősségteljes hozzáállás meg tudományos igényességgel megmért tények ezek, de az az igazság, hogy nem. Most van kurva jól, régen meg nagyon szar volt. Persze, most is van, ami rossz. Például még mindig ti. 

„Dehogy vagyok MSZP-SZDSZ-es, tőlük is egyforma távolságban vagyok, és őket is elítélem, higgyétek már el!!!”

Sajnos, ezt sosem hittük el neked. Annyira elítélted, hogy a saját kis mikrokörnyezetet körúton belüljében azért csak visszaszavaztad megint hatalomba az MSZP-SZDSZ-t, ugye? 😉

„Még egyszer, utoljára, tükörbe köpve le kell szavazni az MSZP-re!”

Erről beszélek. Ez legalább őszinte pillanatotok. Önmagatokat is gyűlölitek, nemcsak mindenki mást.

„Jönnek a csillogószemű fiatalok!”

Persze, az ávósunokák után mi baj lehet néhány mszp-s képviselő kislányából? A független sajtót is írhatnák a jegybankelnökgyerekek meg MSZP-s minisztervejek. 

„Legyünk végre tekintettel szomszédaink érzékenységére. Nem szabad a határontúl nemzetiségi alapon támogatni pártokat!”

Hanem, milyen alapon szabad? Egy nagy, nemzetek felett átívelő eszme nevében? Nemzetköziség? Hm, de ismerős! Akárcsak a testi szerelmig fajuló imádatotok a románok iránt. Jászi Oszkár, te vagy az?

„Ünnepeljük végre már közösen Trianont, úgy kéne!”

Hát hogyne. Rögtön fogom, csak még előtte gyorsan te is ünnepeld velem kicsit a fehérterrort vagy a rabszolgaságot lécci! Ne aprózzuk már el Trianonnal. Szerintem ezt a forradalmi ötletedet mondjuk Izraelben próbáld meg eladni. Biztos szívesen ünnepelnék a németekkel közösen Auschwitzot, imádnának téged. 

„Nagyon fontos, hogy az emberek a független sajtóból tájékozódjanak, ne pedig a kormánypropagandából!”

A független sajtóból, persze. Amelyik lassan szentélyt ácsol Karácsony Gergely meg a frissen megválasztott önkormányzati ballib hősök valaga köré, és amelyiket volt MSZP-s államtitkárok alapítgatnak, akik abban a pillanatban húznak vissza MSZP-s tanácsadónak, ahogy az MSZP ismét közpénzközeli helyekhez jut a független sajtó propagandája által. Aha.

„Most a legfontosabb, hogy összefogjunk 0rbán ellen. Különben is, már megváltoztak!”

Sajnos, ugyanaz az MSZP ugyanazokkal az MSZP-sekkel. 


  Kurtz ezredes

6 hozzászólás

  1. Soha nem változnak meg ezek,ahogy a sötét állat sem,aMELYIK GÖREB ÍRÓ,is egyben.

  2. Nem is rossz.

    Mi lenne, ha a hazai cigányság meg akarná ünnepelni február 20.-át, a romániai rabszolgaságuk alóli felszabadításuk 1856. évi törvényére és Magyarországon elnyert személyi szabadságukra megemlékezéssel?

    Az 1100-as évektől a hullámokban Moldovába és Havasalföldre érkező cigányok rabszolgákká válva összeolvadtak a korábbi tatár, besenyő, kun, szerb vagy bolgár rabszolgákkal, így a román fejedelemségekben a XVI. századra a cigány népnév – rom – a rabszolga szinonimája lett.
    1385 októberéből való: I. Dan román fejedelem, Havasalföld uralkodója adománylevelében a frissen befejezett tismanai Szűz Mária kolostornak adományoz más javakkal együtt negyven cigányszállást is.

    Moldvában 1428-ban emlegetik először konkrétan a jelenlétüket, ugyancsak egy adománylevélben, mely által Jó Sándor Beszterce kolostorának ajándékoz harmincegy cigányszállást és tizenkét tatárviskót, valamint néhány bolgárt is – ugyanez a kolostor, későbbi oklevelekből kiviláglóan, már megszaporodott számban birtokol cigány, tatár és bolgár rabszolgákat.

    Ștefan cel Mare győztes hadjárataiból gyakorta több tízezer cigány rabszolgával tért vissza Moldvába az 1471-es, 1474-es adatok alapján. (PERSZE TÖBBSZÖR BETÖRT ERDÉLYBE IS, ÉS ELFOGLALTA A MAGYAR KORONÁTOL KILIÁT /CHILIA/ A MOLDVAI BESENYŐ TERÜLETEKEN).
    1785-ben Moldvában egy cigány nő ötven, egy cigány férfi hetven ezüstöt ért – a tizennégy év alatti gyermekek feleannyiba kerültek.

    A Román fejedelemségben – Európában utoljára – 1856. február 20-án életbe lépett a rabszolgaság eltörlése törvénye. Ez a törvény kimondta a bojárok birtokában levő „magán” cigány rabszolgák egyenjogúsítását és kötelező szabadon bocsátását, állami kártalanítás mellett, így végrehajtása 20 évig húzódott.

    http://www.kethanodrom.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=2642:cigany-rabszolgasag-avagy-a-toertenelem-terhe&catid=62:tarsadalomciganysag&Itemid=86

  3. Húha! Egyre rosszabb állapotban van K K mióta egyszerűen negligáljuk a litániáit. Kénytelen már saját magával vitatkozni.
    Most épp várom a szerelőt és már nem kezdek bele valami jobb elfoglaltságba, hát ráértem beleolvasni a nemistudomkinekszól fenti szövegekbe, de minek. Úgy fest, bevált a bojkott, úgyhogy csak megunja egyszer a válasz nélkül hagyott “sértve érzitek magatokat” beszólásokat is, és elhagy bennünket.
    Nem, nem érezzük magunkat sértve, csak egyszerűen tojunk arra mit ír, nem éri meg még bosszankodnunk sem, Kara Akármi.
    Hopp, megjött a szerelő, úgyhogy úgy fél év múlva majd újra ránézek, talán, esetleg a bolhás kutya jellegű morgására, troll úr…, most is csak merő jóindulatból szóltam, nehogy fölöslegesen fárassza magát tovább.

  4. A bolsi tesók 9 év ínséges esztendő után mohón vetik magukat mindenre, ami mozog. Föl köll tölteni a páncélszekrénykét (és a kiürült zsebeket), nem szabad csak gyuri bá’ – a hosszú sikertelenség okán apadó – lóvéjára hagyatkozni, bármilyen bőkezűen osztogatta is azt néhány éve és ott az erős bizonytalanság az új EB-vel kapcsolatban (lehet, hogy a böszmén keresztül nem adnak több ejrót), hiába van frans és több elvtárs jelentős pozícióban.

  5. Zugló a balos Gyurcsány-éra kísérteties emléke. Látlelet az ellenzék állapotáról, rémuralmáról, élősködő tehetségtelenségéről, népmegvető cinizmusáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük