Polgári Magyarország reloaded?


 

Jelző nélküli demokrácia, elengedni mindent, ami nem vált be. Ezek voltak a kulcsmondatok Orbán Viktor mai beszédében. Ha mindent összevetünk, a mostani beszéd esetében is felmerül azért pár kérdés. Első körben: erős Fidesz = erős beszéd, egy zavarban lévő Fidesz = kissé gyengébb beszéd. Nincs ezzel semmi gond: nem a kétszeres kétharmadot szerző kormánypárt erős és kikezdhetetlen vezére tartotta ezt a beszédet, hanem épp egy rendkívüli nemzetközi aktivitást kifejtő, necces helyzeteket kezelő államférfi.

Lehet akaszkodni azokba a mondatokba, vagy félmondatokba, amiken az ellenzék most rugózik, pedig Orbán ezt a beszédet se nekik mondta, ahogy az ország értékelők elsősorban nekünk, potenciális szavazóinak szólnak. Akik – ahogy azt a veszprémi választás jelzi – kivárnak, keresik azt az üzenetet, amivel azonosulva újra egységesen ki tudnak állni választott pártjuk, és annak vezetője mögött.

A 2014-es választásokkor, és az akkor megfogalmazott üzenetek egyértelműen el is érték eredményüket: az a bizonyos tábor, amelyik 2010-ben, végül 2014-ben is hozzásegítette Orbán Viktort és pártját a kétharmadhoz. Ez azonban egy évig tartott, mert idén már ugyanez a tömeg már nem mozog. Áll. Vár. Veszprémben otthon maradt pont úgy, ahogy Kaczinsky „hard core” lengyelei, akik idén már nem jönnek el Orbán Viktort éltetni március 15-én.

A helyzet tehát megváltozott, és a polgári Magyarország „ideájának” feltámasztása elsősorban azok felé üzenet, akiket nem kevéssé kavart meg GFG, amikor a minap ezt egy egyszerű wermeri fogássá degradálta. Üzent a „holdudvarnak” hogy a polgárizásba kezdő baloldallal a hátában nem kéne hagyni, hogy ezt az „ideát” lenyúlva próbáljanak rámoccanni azokra a szavazókra, akik most talán a korábbinál is komolyabban figyeltek a mostani beszédre. Orbán ebben a beszédben arra tett kísérletet, hogy újra megszólítsa azokat az embereket, akik eddig is segítették, akik mögötte álltak. Ezért szólt a beszéd tulajdonképp a nyugdíjasoknak, „keményen dolgozó embereknek” akiknek a középosztályba való felzárkózás ígéretét fogalmazta meg, és a családosokhoz, akikre a Fidesz mindig is támaszkodhatott.

kemenyendolgozok

Simicska után már nem hangzik olyan egyértelműen az a szólam, miszerint „azok loptak, mi meg nem” pláne, hogy a vak is látja, hogy a fideszes másodvonal önjáróvá lett, és nem feltétlenül osztja Orbán Viktor irányvonalát. A felcsúti polgi ügyei, meg egyéb hasonló sztorik azért már nem söpörhetőek olyan nagyvonalúan le az asztalról, mint a korábbi, mondvacsinált zöld dossziés UFO akták. Előjöttek a törésvonalak is a Fidesz táboron belül, mellesleg olyan törésvonalak, amik korábban is megvoltak benne, amióta létrejött a „munkás – paraszt – értelmiségi” szövetség, amire azért olyan irigyek a baloldalon, mert mindig ők akarták megcsinálni, de sosem jött össze anélkül, hogy ne kelljen ahhoz szovjet csapatokra támaszkodni. A mostani Budacash brókerbotrány azonban részben véletlenül, de zseniális ütemben kapta oldalba a korrupciózó baloldalt, így tulajdonképp igaz, hogy az ne pofázzon sokat, aki képes elintézni egy kormányátadás közepén, hogy öt évre még bebetonozzon egy 100 milliárdos lopógépezetet.

Ennek ellenére felmerül a kérdés: a kisemberesdi azért nem volt hiábavaló, mert éppen ez a réteg szenvedett leginkább az utóbbi években is, és rajtuk csattant az ostor akkor is, amikor a „másodvonal” kissé valóban elszabadult. És akkor is, amikor a világválság első és második mélypontjakor az adórendszer kedvezményeit a potenciális munkaadók felé irányították át, a hajnalban kelő, hard working people-ök helyett. Kissé necces így az a mondat, hogy be kell engedni a polgári Magyarországba a keményen dolgozó magyarokat. Miért, eddig nem számítódtak oda, vagy eddig ki kellett a polgáriságból rekeszteni őket, mert nem volt elég pénz a felzárkóztatásukhoz? Most viszont lesz végre a munkás-származásúaknak is felvételi lehetőség a polgárképzőbe? A különbségtétel e két réteg között már önmagáért beszél.

A válasz erre a kérdésre azonban az, hogy Orbán szeretné tartósan egybekovácsolni azt a szövetséget, amit 10 évvel ezelőtt megalkotott. Egy évtized után ott tartunk, hogy a „polgári Magyarország” képviselői elegánsan elhatárolódnak a „munkás-paraszt plebejus” Fidesztől, például azáltal, hogy nem mennek el szavazni a „helyi alpolgira” Veszprémben, ha az kifúrja az ő Tiborjuk által támogatott jelöltet. Tehát az, hogy „iránymódosítás” „korrekció” kissé kevésnek tűnik akkor, amikor szaporodnak a szervilis idióták, akik szorítják ki sorra a korábbi „polgári” stílusú és habitusú politikusokat a Fidesz élvonalából. Amúgy a Toronyház konteo-osztag is beírhat magának egy piros pontot, hisz Orbán kitétele rámutat arra: elengedték a kétharmadot, hogy Nyugat megnyugodjon, itt nem diktatúraépítés folyik.

Azonban mindezek ellenére a fő üzenet nem a polgári rétegnek, a „polgári Magyarországnak” szólt mégse.

“A KÖVETKEZŐ ÉVEKNEK A MINDEN NAP KEMÉNYEN DOLGOZÓ EMBEREKRŐL KELL SZÓLNIUK. A CÉL, HOGY MINDENKI, AKI DOLGOZIK, MEG TUDJON ÉLNI ÉS EGYRE KÖNNYEBBEN TUDJON MEGÉLNI A MUNKÁJÁBÓL. EZÉRT FOG NŐNI A KÉTGYERMEKES CSALÁDOK ADÓKEDVEZMÉNYE, OTTHONTEREMTÉSI PROGRAM INDUL, FOLYTATÓDNAK AZ ÉLETPÁLYAMODELLEK, EMELKEDIK A HÁZIORVOSOK JUTTATÁSA, ÚJ ÓVODÁK ÉPÜLNEK, ÚJ SZAKMUNKÁSKÉPZŐ RENDSZERT ALAKÍTANAK KI, VALAMINT INGYENES KÖZÉTKEZTETÉS LESZ A GYERMEKEKNEK”

– sorolta Orbán, tehát láthatjuk, hogy a célcsoport továbbra is a kispolgárság, és nem a közép vagy a nagy.

Érdemes ennek kicsit megnézni a történelmi hátterét: ha nem jönnek a komcsik meg a ruszkik, és nem jön Rákosi, akkor valószínűleg máshogy alakult volna a politikai térkép ma is. Ha megnézzük: a szocdem és komcsi baloldal, amely ekkor két külön társaság volt, összesen nem szedett már akkor sem össze több szavazatot, mint a mostani egy bukott világháború és az azt megelőző „jobboldali” Horthy rezsim hibái ellenére sem. A „baloldal” mindig ez a 30% körüli „valami” volt a történelemben, tehát a magyar társadalomban az igazi törésvonalak egyáltalán nem bal és jobboldal között vannak. A kommunista diktatúra erőszakos, társadalom-idegen évtizedei ezt a felállás mesterségesen, vérrel-vassal változtatták meg, de 2014-15-ben úgy tűnik, hogy már a magyar társadalom természetes állapota látszik visszarendeződni.

Mindig is volt hazánkban kétharmad akkor, amikor az úgynevezett „polgári Magyarország” és a „népi Magyarország” tartós szövetséget tudott alkotni, aminek alapja az volt, hogy alapvetően mindkettő a politikai jobboldalon szervezte meg magát. Magyarország háromosztatú ország, és nem kétosztatú: létezik egy katolikus polgári, egy református népi jobb, és egy urbánus baloldal. Orbán és a Fidesz politikája és utóbbi években mutatott útja egyértelműen a „református vidéki, népi jobboldal” egyértelmű megerősödését jelentette, de nem elsősorban a baloldal rovására, hanem a „polgári, katolikus jobboldal” bekebelezésével. És most ez a bekebelezett „régi jobboldal” a maga européer, atlantista gyökereivel, diplomatikus és konfliktuskerülő kultúrájával, decens természetével sarokba szorítva érzi magát, hisz olyan konfliktusokat kell felvállalnia, amik természetétől alapvetően különböznek. Ők nem ilyen keménytökű kurucok, szablyát ragadó erdélyi keménylegények, népies elemek, hanem finom polgárok, akiknek nem a kárpótlásiból visszakapott TSZ föld, és a nagymama fateknője, hanem a nagypapa bécsi kalapja és a herendi étkészlet a családi örökség, amit nem loptak el tőlük anno a komcsik.

Ez a magyar jobboldal máig tapasztalható, de azért kissé megrendült egységének alapja a mindkét rétegben meglévő „baloldal-fóbia”, ami azonban a dupla kétharmad után már rég nem olyan erős, főleg látva azt a töketlen ostobaságot, amit az ellenzéki pártok ma is produkáltak bölcsnek korántsem nevezhető elemzéseikben. Az egység azonban megtört, és ezt Orbán is érzi, ami a probléma, hogy talán a „polgári jobboldal” gondolkozását nem látja annyira át, mint kéne. Mert a közvetlen környezetéből kikoptak ezek az emberek, inkább az Instantba járnak beszélgetni egymással, mint a különböző fideszes bulikba. És mint láthatjuk, már ennek a vonalnak a legprominensebb képviselője, Navracsics Tibor is berzenkedik, s ha úgy tetszik elegánsan kivonul a napi csatákból.

Orbán érti és érzi a baloldalt, azzal szemben mindig győztes lesz. Csak épp saját táborán belül lehet, hogy már nem látja azt, hogy a „polgári Magyarország” nem egy eszménykép, hanem egy létező társadalmi hagyomány, amelyik inkább örülne egy Tuskkal és Merkellel elköltött közös, hármas randinak, mint egy Putyin vagy Erdogan turnénak. Amelyik kicsit zavartan magyarázkodik az amerikai emigráns nagybácsinak a „Mi ván esszel ász Orrbánnal, dárling?” -kérdésekre.  Amelyik igazából nem örül önfeledten a „keményendolgozó”, azaz a való életben inkább pofátlanul nyomuló „új-jobboldaliak” észvesztő előretörésének, a „trafikfideszesek”  szaporodásának, és ezzel párhuzamosan fia és lánya kényszerű londoni kiruccanásának. Nem örül annak, hogy véleménye, gondolkodásmódja  – ahogy Navracsics fogalmazott – „marginális szubkultúrává” zsugorodott az „új Fideszben” azok után, hogy – ahogy a mostani EU-biztos és mi is – a sörünket is félbehagyva pattant fel Orbán hívására, hogy lezúzza végre a komcsikat a Fülkeforradalomban. Nem örül, hogy a KDNP, mint történelmi kereszténydemokrata polgári párt tulajdonképp Semjén Zsolt mögé szervezve csak kontrázik a Fidesz politikai irányvonalához ahelyett, hogy ténylegesen érvényesítené ebben a szövetségben a „polgári Magyarország” tagjait és mentalitását.

Mert most akkor nekünk kell haverkodni, sőt egyesülni a helyi vízvezetékszerelőből, gázszerelőből lett nagyvállalkozókkal, aki „kemény munkával épp polgárosodik”? Orbánnak igenis meg kell értenie a polgári Magyarországot akkor, ha azt akarja, hogy továbbra is őt kövessék, különben tartósan is elvesztheti híveit. No, nem azzal, hogy valaha is ez a társaság átállna balra, hanem pusztán azzal, hogy – ahogy ezt a történelemben korábban is tette – visszavonul a kiskertbe a limonádé mellé, és szép csöndben marad távol továbbra is a „parasztok és komcsik” iszapbunyójából. Az alámerülésben és kibekkelésben is nagy hagyományai vannak a magunkfajta polgári elemeknek…

Jó reggelt Orbán Viktor, jó reggelt Fidesz.


  B. Boogieman

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.