A deresre húzott GFG példája járjon mindnyájatok előtt!


Persze nem lehet az egész balhét a mérhetetlen ostobaságaival a közbeszédet immár cunamiszerűen elborító G. Fodor Gáborra kenni, de azért ő volt az, aki roppant ügyes időzítéssel a veszprémi kampány hajrájában megmondta a tutit, azaz hogy a Polgári Magyarország ideája egyszerű bullshit, a Fidesz-szavazó meg tövig bekaphatjaírtam múlt hétfőn, amikor még egyáltalán nem volt ekkora divat géfodorozni. Azóta már mindenki géfodorozik, Bencsiktől Bayer Zsoltig. Valóságos inkvizíció indult a Polgári Magyarország ellenségeinek felkoncolására. Akkora vehemenciával, hogy az embernek már kedve lenne szegény páriává vált G. Fodor mellé állni. Ha nem lett volna tényleg akkora nagy baromság, amit leírt, és ha nem jött volna el az ideje, hogy egyszer és mindenkorra kőbe véssük: az antikommer oldalon NINCS politizálás ESZME nélkül.

Vezénylő Tábornok Úr egyébként parádés megoldást választott az igazságosztásra és a kedélyek lenyugtatására, tisztára mint a suliban. G. Fodor ugyanis az ő legszűkebb sleppjével érkezett meg a Várbazárba, így közvetlen Viktor mögül hallgathatta meg az oltást, először Balog Zoltántól, aztán magától a Törzsfőnöktől. Nem lettem volna a helyében, pláne, hogy szegény azért mások helyett is elvitte a balhét, ugyeugye….

Na de a kukoricára térdepeltetés csak a kezdet, GFG és elhajló elvbarátai még hallgassák meg százszor és írják le százszor Balog miniszter és főpolgári egyletvezető a Várbazárban elmondott szavait:

“A magyar polgári együttműködés nem lejárt szavatosságú kereskedelmi termék.”

“Vannak okos és okoskodó polgári elemzők, akik a polgári Magyarországot politikai terméknek, úgyszólván tévedésnek tekintik. Ha ez így van, akkor szeretném, ha tudná a kormányfő, hogy a jelenlévők ezen tévelygők közé tartoznak, és abban a hitben jöttek, hogy a miniszterelnök is közülük való, aki osztja ezt a tévedést.”

“Számunkra a polgári, keresztény, nemzeti alapú kormányzás nem egyszerűen politikai kérdés, hanem személyes ügy. A több mint ezeréves Magyarország kincseit és értékeit megmutatni számunkra nem teljesítmény kérdése, hanem becsületbeli ügy.”

“Képesnek kell lennünk az érdekeiket a közös értékeknek alárendelni, és korlátok közé szorítani azokat, akik erre nem képesek.”

És persze százszor hallgatni és százszor leírni Orbán Viktor válaszát:

“Mindenki láthatja, mi egy kereszténydemokrata alapokon álló néppárti közösség vagyunk, amelynek eszménye, vezércsillaga a polgári Magyarország.”

Érteeeeem?


  Menyhárt Doki

2 hozzászólás

  1. “A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.” (Orwell: 1984)

  2. “A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.” (Orwell: 1984)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük