Őszinte használati útmutató frissen megválasztott ellenzéki városvezetőknek


Az ellenzéki örömmámor végeztével szeretnék előhozakodni ezzel, mert a magyarhangos morálkultúrfilmes talán nem bontotta ki az igazság minden részletét.

Utoljára akkor szórakoztunk ilyen jól, amikor Montgomery rálánctalpazott a Tobruknál németek által felszedett, és El-Alameinnél a németek által a britek alá lerakott brit aknamezőre.

1. A választóid nem lesznek türelmesek

Az MSZP-SZDSZ-DK-Momentum-LMP-Jobbik nagykoalíció édes kis gyümölcse a te becses győzelmed, bizony! Most pedig szépen az utolsó falatig meg fogod enni, amit a sok eszeddel kifőztél magadnak! Ha kis szerencsénk van, Wass Albert lenácizásáért olyanokat is kaphatsz a saját szavazóidtól, amiket Csintalan kapott még annak idején. Sebaj! Ő is megbocsájtott végül, és büszkén szavazott a Jobbikra tavaly, csak hogy bukjon végre a nácigeci zsidókommunista 0rbán. Megérte végül, ugye? Legalább morálisan intakt maradt. 😉

2. Kezdd a három leginkább bosszantó problémával!

Szavaztasd is meg az 1-es pontban szereplő pártok közt, hogy melyik három az, ez a legbölcsebb tanács! Csomó könnyen orvosolható, vagy egyáltalán nem létező probléma végez majd elől, ezt személyesen garantáljuk neked. Seperc alatt megbirkózol az oktatásegészségügy minden mélyreható gondjával, mert 10 éves aknamunkátok eredményeképp ezt sejtjük majd az első három helyre. Ha meg valami érthetetlen módon mégse jártok majd sikerrel, azt rá lehet fogni a 0rbánra.

3. A lehető legszigorúbban tartsd a határidőket!

A 100+40+20 éved alatt már megismertük, milyen filozófiában dolgozgatsz te odabent a hivatalban, úgyhogy valószínűleg ez lesz a legkönnyebben teljesíthető pont a felsorolásukban. Kérj bátran segítséget Feri barátodtól, mert ő 2006-ban már végigülvöltözte ezt, és milyen jó vége lett annak is. Egyébként milyen határidőt kellene most betartani? Hát téged pont azért emelt pajzsára a nép, hogy megakadályozd, ha a fideSS építene oda valamit. Pofonegyszerű, nem?

4. Csökkentsd a bürökráciát, egyszerűsítsd az ügyintézést!

Ez is tökre életképes javaslatnak tűnik. Szervezz olyan nihilista anarchista hippitanyát a kerületedből, mint amilyennek a semmirekellő és semmihez nem értő bölcsészek az ideális világot elképzelik. Igazán be fogod vállalni érte, hogy csökken a saját hatalmad, meg főleg a saját pénzed, ugye? Amúgy meg milyen dolog már az, ha valaki filmes szakemberként nem ismeri az Igenis miniszter urat… Vagy ismeri, de nem érti?

5. Legyen egyértelmű, miért felelsz te, és miért a központi kormányzat a városodban.

Bizony! Legyen egyértelmű, hogy te semmiért nem felelsz. Elkúrtad, nem értettél hozzá, de ezt te nem ÚGY mondtad el azon a hangfelvételen, hanem az egész politikai osztályra értetted, tehát végül is a fideSS lesz a felelős azért, hogy fél év múlva megint minden költségvetés masszív mínuszban van, amihez hozzáértél a kártékony kis göcsörtös ujjaiddal. Játsszuk el ezt újra és újra és újra, mert láthatóan még mindig jelentékeny társadalmi rétegek léteznek ebben az országban, akik jó mókának vélik kommunistára vagyongazdálkodást bízni. Hiába viszi állandóan csődbe az országát, a városát, a kerületét, a pártját, a pártlapját meg önmagát, ja, azt az egyet soha. 😉

6. Számoltasd el az előző városvezetést

Bizony, hogy számoltasd! Életed talán legnagyobb pofáraesése következik majd! 😉 Talán te is elhitted a saját szar propagandádat, amit a becses száddal elkövetve bocsájtottál ki a Klubrádión, de nagyon kellemetlen pillanat lesz majd, amikor az elmúlt 10 évben szarból várrá épített fideszes kerületek előző vezetői pontos kimutatást nyomnak a kezedbe az ilyen volt – ilyen lett mérlegről, te meg csak meredsz majd a kincstárban tornyosuló milliárdokra. Először biztos csábító érzés lesz, hogy ez most mind a tiétek, de annyi eszed talán még neked is van, hogy mi marad ebből 5 év múlva.

7. Ne engedj a csábításnak és gyökerestül irtsd ki a korrupciót

Lopj ebből a nagy vagyonból, amennyit tudsz, kedves ellenzéki barátom! Lopj magadnak meg a béna haverjaidnak, mert ha nem engedsz a csábításnak, és kimaradsz a korrupcióból, akkor a mögötted álló moslékkoalíció legkitartóbb hiénái fogják elhordani. Most kell kihasználd, hogy aprócska sikert arattatok, mert valószínűleg jóideig nem lesz több, úgyhogy buta lennél most elkezdeni építkezni. Az nem a te műfajod, hagyd nálad jobbakra, pl a Fideszre. Te egy kommunista vagy. Az a dolgod a teremtésben, hogy a teremtők által megalkotott értékes dolgokat elpuszítsd, feléld és lerombold. Ne engedj a csábításnak!

8. Média

Továbbra is ugyanúgy ajvékoljál, ahogy eddig ellenzékiként tetted! Pillanatra se engedj ebből. Most kell meglovagolni azt az ellenzéki hullámot, amit az idegen titkosszolgálatok végre a seggetek alá raktak! Ja, és ne legyél korrupt persze, de rúgd már ki a fideszesek által odavett kommunkátorokat, és a fideszes elnyomás miatt lassan évtizede böjtölő-éhező, valósággal csonttá soványodott Gulyás Balázsnak valami jó kis tesói állást komolyabb delláért lécci!

9. Ne legyen „jaj a legyőzötteknek!”

Ez a pontot nem gondolom ám komolyan, lásd: előző pont.

10. Ne feledd, most te vagy az Orbánon túli világ arca a közösségedben.

Ha ügyesen csinálod, te leszel a következő Bokros Lajos, Tocsik Márta, Demszky Gábor, Hagyó Miklós, vagy Simon Gábor. Csak rajtad múlik! Ha jól dolgozol, még a kopasz ceus külföldi professzorasszonyok is sikítva rohannak majd Németh Szilárdra szavazni öt év múlva, olyan kuplerájt hagysz magad után.


  Kurtz ezredes

12 hozzászólás

  1. A felsorolásból a legnagyobb párt a fôpolgi pártja kimaradt, a PM!!!
    Oh, irgalom atyja, ne hagyj el!

    S Ágnes asszony a patakban
    Régi rongyát mossa, mossa…

  2. Furcsányék már eligazították Karigeriéket, hogy van öt évük bebizonyítani a világnak, hogy Budapest mégiscsak egy koszos, szar hely

  3. Az új kommunikáció legfontosabb panelje az lesz: ne bíráljatok, inkább gondoljatok ki valami megvalósíthatót. Tehát még a saját tehetségtelenségük megoldását is tőlünk fogják várni,minket fognak felelőssé tennni érte. Mert mi értünk hozzá, csak nem akarunk segíteni. Hehehe..

  4. Budapestre balsorshozó szerencsétlen harigeri.

  5. Most, hogy egy sor kerület és vidéki város élére került ellenzéki vezető, világosan látszik mekkora károkat okozott a NER 2010 óta. Milliárdos adósságok, elsíbolt ingatlanvagyon, kaotikus nyilvántartások, bürokrácia, muytik, korrupció mindenütt. Hatalmas feladat vár az ellenzékre, ha meg akarja tisztítatni a az önkormányzatokat a narancsfertőzéstől. Remélem lesz hozzá erejük és kitartásuk.

    • Napnyugaton sötét van.
      Nem lehet látni az egymáshoz tartozó számokat. Sőt a dokumentált átadás miatt, az ellopható pénzt sem, várni kell.
      Fájhat.

    • Napnyugaton nemcsak sötét van, napnyugatot egyáltalán elkerüli a Nap, hiszen most igazán nincs se ideje se oka a nyugatoskodásra. Majd máskor, miután keleten s kelte után mindent bevilágított, felvilágosított, kiviláglottak az összes lólábak

    • Vajon hol él eme Napnyugat? Napnyugaton? Merthogy gyönyörűen fölfejlődött Budapest, befejezték a Parlamentet, a várbazárt, a Kossuth teret, a Lovardát, a vár csodálatosan helyrehozva, befejezve a 4-es metró, rövidesen felújítva a 3-as metró, a kisföldalatti, megépült az új uszoda, a Népstadion, megszépül az állatkert, új kórházak épülnek, rendelők sora felújítva. De vidéken is megművelt földek, új utak, tiszta porták, tüchtig önkormányzati épületek, tömegesen kicserélt nyílászárók a házakon sokhelyütt, rendbetett BKV pontosan járó, tiszta járművekkel, kijelzőkkel, egyre több erdő, fásítás az utak mentén, tiszta Balaton, vidám turisták, falvakban strandok, új fürdők, hotelek.
      Ahhoz hogy ezt ne vegye észre valaki, állandóan becsukott szemmel kell járnia, vagy pedig külföldön élve hazudozni.

    • Csak a pancelszekrenyeket fogjak “tisztogatni” , mocsarlako libsi!

  6. fölsővárosi

    “6. Számoltasd el az előző városvezetést” – ezzel csak egyetérteni lehet és sok sikert kívánni hozzá. Legyen szó akár a budapesti rozsdazóna kerületeiről, akár Szegedről, Hódmezővásárhelyről vagy éppen Ózdról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük