Kik azok a humanisták?

Mint tudjuk, az Európai Bizottság egy hete nyilvántartásba vette az Európai Humanista Föderáció európai polgári kezdeményezését, hogy büntessék meg Magyarországot a 7. cikkely alapján „Orbán autoriter intézkedései miatt” és azért, ahogy a „magyar hatóságok a migránsokkal bánnak”.  Nem sok sanszot adunk a dolognak, ugyanakkor érdemes megvizsgálni, kik ezek a humanisták.

[badge bgcolor=”#81d742″ value=”Bernard Gui”]

 

Humanistának lenni olyan, mint demokratának, sőt még olyanabb. Ön demokrata? Hát, persze? És humanista? Mi az hogy, nagyon is! Annyira evidens és egyértelmű, el sem tudjuk képzelni, hogy valaki ne lenne humanista, ami kb annyit tesz: emberszerető. Aki nem humanista, a veszélyes, potenciális tömeggyilkos, diktátor, emberellenes mizantróp, metrókéselő. Egyúttal kiiratkozik a demokratikus és humanista közbeszédből.

A jobb emlékezetűek még esetleg annyit tudnak a humanizmusról, mint a Wikipédia:

„A humanizmus az érett európai középkor egyik nagy hatású filozófiai irányzata, egyben a reneszánsz korstílus eszmei háttere volt. Lényege körülbelül úgy foglalható össze, hogy mindennek mértéke az ember, ami nagy fordulat volt a korábbi istenközpontúsághoz képest.”

Amúgy a humanizmus szó a studia humanitatis (az emberre vonatkozó tanulmányok) kifejezésből származik, amely a reneszánsz idején a görög-római kultúra tanulmányozását jelentette. Tehát nem annyira az újdonságra koncentráltak, mint inkább a régire. Ebből a szempontból nehéz a progresszív irányzatok közé sorolni, mint a gendert példának okáért, ami meg a valóság helyett a hülyeségre koncentrál.

„A humanizmusnak a jelenben ismert formájában a 19. században lett ismert, átfogóan jelölve minden olyan gondolkodói beállítottságot, amely a természet rendjében az ember fontosságát hangsúlyozza.”

Zárójelben jegyezzük meg, a párizsi klímacsúcs árnyékában nem ártana a természet fontosságával is foglalkozni az ember primátusával szemben, hátha akkor 50-100 év múlva is lehet az emberrel foglalkozni. Mármint nekünk, nem az alpha-centauriról érkező régésznek. Zárójel bezárva, vissza a humanizmushoz.

Nos, mindez nagyon szép és minden nagyon jó. De tudják, mi ma a humanizmus? Legalábbis az a humanizmus, amit a humanista szervezetek, szövetségek és föderációk képviselnek? Nem? Akkor elmondjuk: a mozgalmi humanizmus úgy viszonyul a történelmi humanizmushoz és a szó hétköznapi jelentéséhez, mint az emberi jogok az emberijogvédőkhöz. Tehát sehogy.

A mozgalmi humanizmus a francia forradalom, sőt, az inkvizíció korában érzi magát: a mozgalmi humanisták büszkén hirdetik magukról, ők szabadgondolkodók, ateisták és racionálisak. Váo! Micsoda bátorság! Kb. mint 2015-ben a házasság előtti dugást dugás jogát követelni. Ma ki nem gondolkodik szabadon? – merül fel a kérdés. A helyzet a következő, az egyházi elnyomástól rettegő humanisták esetében a szabadgondolkodás antiklerikalizmust jelent.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Azt mondjuk nem tudjuk, hol teng épp túl a klerikalizmus a szabadgondolkodást éltető nyugati világban, de ez – szerencsére – nem bizonytalanít el egy humanistát se.[/title]

Miket képvisel még a jó időérzékkel 1991-ben (!) megalapított, Brüsszelben – hol máshol, mint a liberális társadalom segglyukában – székelő Európai Humanista Szövetség, ami az EU egyik konzultatív – nahát – civil szervezete, és 22 európai ország 55 balos-kultúrharcos szervezetét tömöríti?

Az egyház és állam „aktív szétválasztását szerte Európában”; a vallásszabadságot, beleértve a jogot a nemhívéshez (ez a márhívóhoz hasonlóan kidolgozott és strukturált álláspont) és a jogot a vallásváltoztatáshoz;  a szólásszabadságot, amelybe beleértik a blaszfémiatörvények elleni kiállást is; diszkriminációellenességet minden szempontból, mivel „minden férfi és nő szabadnak és egyenlőnek született”; és a nők jogát a „szexuális és reproduktív jogokhoz”.

Fordítunk: ezt agresszív szekularizmusnak nevezik, mikor a vallás csak a templomba való, az egyházak és az állam még csak együtt sem működhet. A humanistáknak alighanem a szélsőséges francia modell is túl megengedő. Azt pediglen el sem tudják képzelni, hogy valamely vallást, felekezeteket egy állam pusztán a hagyományaiból fakadóan egyenlőtlenül kezeljen, mint Nagy-Britannia az anglikanizmust, pár skandináv állam pedig az evangélikus kereszténységet. A szexuális és reproduktív jogok röviden az abortuszt takarják a humanista szóhasználatban. A blaszfémiatörvények ellen inkább Ázsiában kellene küzdeni, a vallásváltoztatás jogáért pedig a muszlim országokba mehetnek felvonulni. Az erőszakmentes tüntinek ott valószínűleg erőszakos következményei lennének, nem véletlenül ugrálnak inkább Európában, elvégre egyszerűbb a tenger közepén vizet követelni, mint a sivatagban.

[title size=”1″ content_align=”left” style_type=”single solid” sep_color=”#dd9933″ margin_top=”” margin_bottom=”” class=”” id=””]Habár az iszlám amúgy elismeri a vallásváltoztatás jogát, amennyiben iszlámra tér meg valaki.[/title]

Várjuk, hogy a keresztényellenes, militáns ateizmus humanista köntösbe bújt képviselői kiállnak az észak-koreai vagy a szaúdi-arábiai vallásszabadságért. Az a tippünk, a humanisták többnyire az Amnesty-modellt követik. Az Amnesty International magyar helytartósága ugyebár a távoli országokban korlátozott szabadságokért szokott kiállni, például Iránért, nyilván nagyon ismerik az ottani helyzetet, a szomszéd országok magyar kisebbségének nyelvi jogaiért nem, mivel „az nem rendszerszintű” probléma.

Nyolcvan éve évet ért a spanyol polgárháború, de a humanisták még oda képzelik magukat. Meg a francia forradalomba. Meg a középkorba. Helló, 2015 van, megmondta a kanadai haverotok is! Amúgy is kirekesztő, hogy a humanisták szarnak a kvótákra, pedig az volna a liberalizmus beteljesülése. A világ lakosságának ugyanis csak viszonylag alacsony százaléka gyakorló elmebeteg és rendkívül ostoba párhuzamosan. A humanistáknál viszont mindenki.