Olgával véget értek a kilencvenes évek

 

 

  

Szemem előtt látom, ahogy az EP leghülyébb képviselői kiégett katódcsövű, Junoszt márkájú tévékkel tiltakoznak a magyari sajtószabadság legújabb totális megsemmisülése okán. Pedig pont az ellenkezője történt. Megérkezett a szakma.

Mint az közismert, Simicska bement és kibaszott minden simicskistát, miután egy halom pénzét elégették annak ürügyén, hogy a segítségükkel sikerült megbuktatni Orbánt. Jó, nem teljesen így történt, de ebben a formában viccesebb. És nincs ebben semmi meglepő, a világtörténelemben számtalanszor előfordultak időleges vállalkozások, amelyek bukásuk után finanszírozó nélkül maradnak. Kétség nélkül elhiszem, hogy a kor zimonandrásai elvárták volna, hogy még évtizedekig a Kelet-Indiai Társaság fizetési listáján lengedezve keressék az Észak-nyugati átjárót, azután is, hogy kiderült, olyan nincs. De akinek pénze van, annak azért van, mert nem szereti minden ellentétezés nélkül elszórni.

Ezért is van nekik… Részben…

Így történt hát, hogy olyan neves személyiségek eszik mától a munkanélküliek keserű kenyerét, mint Csintalan Sándor és Kálmán Olga. Előbbit nem féltem, mert nála többször még Románia sem állt át, biztos vagyok benne, hogy rövid háttérbe vonulása során újra felfedezi magában az elszánt orbánistát, és néhány hét/hónap múlva egy betelefonálós műsorban fog fatvákat kibocsátani a Doktorminiszterelnökúr ellenségeire. Ahogy élni, úgy átállni is tudni kell, és ebben a mi Sándorunk utolérhetetlen. Mondhatnónk, hogy ezért szeretjük, de nem szeretjük….

Izgalmasabb jövő elé néz Kálmán Olga. Az ő távozásával, kiesésével egy korszak ért véget.

A korszakokról azt érdemes megjegyezni, hogy azok, akik éppen a korszakváltás során éltek/élnek, a legritkább esetben sem veszik észre, hogy korszakváltás történt. Ezt később, az utókor határozza meg, az érintetteket bizonyos időbeli korlátok miatt nem is értesítik. Példának okáért egy kirgiz kecskepásztor nem igazán tudott arról, hogy a portugálok megkerülték a Jóreménység fokot, ezáltal a középkorból kilépve már az újkor része. De mégis átélte. Valahogy így jártunk mi is.

Olga nélkül új korszak kezdődik a magyari médiatörténetben. A változás előszele a NapTV megdöglése volt, a befejezésedése pedig Olga nyugdíjas éveinek kezdetére esik. Véget ért az a korszak, amikor a média erősebb volt a politikánál, amikor el nem számoltatható, semmiféle legitimitással nem rendelkező médiamunkások döntöttek egy-egy politikus, sőt, akár egy kormány sorsáról.

A médiamunkás holnaptól médiamunkás lesz.

Ahogy a mi kelet-közép-európai értelmiségünknek is lassan rá kell ébredni, hogy neki nem feladata az ország civilizálása, neki pusztán értelmiségiként kell dolgoznia, élnie, úgy a médiamunkások is kénytelenek lesznek beérni szakmájuk alapvetéseivel. Olga nem fog többé arcán jól látható undorral kérdezgetni jobboldali politikusokat, és nem fogja éles ellenpéldaként körberajongani a legsutább, legostobább haladó éttermiségit. Nem fog többé olyanokat visszakérdezni, hogy ezt mégis hogy képzeli, majd a bunkóságától lefagyott interjúalanyt azzal búcsúztatni, hogy ma sem tudtunk meg többet.

Ami marad belőle, az a haladó újságírók taplósága, de ez meg kit érdekel. Azokat meg Kövér bassza ki mindenhonnan. De valamiben végre felzárkoztunk, utolértük a fejlett nyugatot. A politikát csináló médiamunkások ideje lejárt.

Egyúttal végleg véget értek a kilencvenes évek. És nem fognak hiányozni.