Nácibeszéd verboten

Kertész Ákos bácsi bajban van, és bajban Amerikai Népszava is. És bajban még számos baloldali publicista, és megmondó és alámondó és ismétlő. Ennek a sok embernek most mélyen a zsebébe kell nyúlni, és be kell szerezni egy úgynevezett Szinonima Szótárt. A nácizás ugyanis egyre kevésbé menő, és egyetértő bólogatásért – úgy tűnik – nem lehet immár Izrael felé fordulni…

Meglepő módon az izraeli parlament jobbszárnya szerdán olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely komoly bírsággal büntetné mindazon megnyilvánulásokat, amelyek minden valós tartalom nélkül bélyegeznek valakit nácinak, vagy hasonlítják tevékenységét a Harmadik Birodalom rémtetteihez. Ez vonatkozna a Holokauszthoz köthető szimbólumok indokolatlan felhasználására is. A törvényt benyújtók szerint Izraelben, de az egész világon sajnálatos tendencia a nemzetiszocialista ideológiához köthető szitokszavak felelőtlen alkalmazása, amelynek ezzel a törvénnyel kívánnának gátat szabni. Legalábbis Izraelben. Az indoklás külön kitér arra, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz, a pontos és kifejező érveléshez kellő számban állnak rendelkezésre egyéb szavak is a nácin kívül.

A törvény által felvetett probléma nem új keletű Izraelben. Sok esetben verte ki a biztosítékot, hogy a média felelőtlenül bánik a történelmi tragédiához köthető szavakkal és jelképekkel. Egy televíziós show például az izraeli belügyminisztert, mint egy koncentrációs tábor felügyelőjét ábrázolta, míg a pénzügyminiszter egy interneten terjedő fotón, mint SS tiszt látható, utalva ezzel a kormány bevándorlás-politikájára. A közbeszéd sem mentes a felelőtlen rágalmazásoktól, és miközben a Holokauszt-ütőkártya sokszor szerepel érvként egyes katonai lépések megindokolásaként, a képviselők nem riadnak vissza egymás lenácizásától. Hovatovább Itamar Ben Gvir jobboldali aktivistát egy újságíró piszkos kis nácinak nevezte. A hasonló rágalmaknak kitett Dov Lippman rabbit pedig különösen mély fájdalommal érintette, hogy ugyanannak szörnyűségnek nevezik, ami annak idején nagyszüleit elpusztította.

A törvényt ellenzők szerint a szabályozás súlyosan sértené a szólásszabadságot. Példaként hozzák fel azt a lehetőséget, hogy ha egy diák Izraelben lenácizná a tanárát, súlyos pénzbüntetésre számíthatna. Bár egy demokratikus országban valóban különös egyes szavak használatának betiltása, a példa is jól jellemzi a náci ideológiával összefüggő szavak hétköznapivá válását, erodálódását.

Kertész Imre korábbi kijelentésével foglalkozó cikkünk mindenesetre hasonló húrokat pengetett meg, mint ami az izraeli törvényt előhívta. Olvasói kritikaként a cikkel kapcsolatban ugyan elhangzott, hogy „A szándék dicséretes, a produktum csapnivaló!”, most mégis megpróbálkozunk a probléma újbóli boncolgatásával.

Egy baloldali számára természetesen meglepő, hogy egy jobboldali számára sértő, ha lenácizzák, bármit is mondjon vagy tegyen. Egy jobboldalinak el kell viselnie, ha a kitűnő történész Lendvai Pacsi bácsi magyarokról szóló munkájában a nácizmus fészkét Németországtól keletre tolja el, hogy az osztrákok mellet alkalmasint bennünket is belesugallhasson az ideológia kibontakoztatói közé. Sőt, jobboldali politikust nemcsak nácizni, de zsidózni és cigányozni is lehet egyszerre, kinek hogyan tetszik (ahogyan azt például Orbán rendszeresen megkapja különböző portálok kommentejiben), azért mert csakalapon. És bár ezek a hozzászólások élesen rámutatnak arra, hogy a hazai szélsőségeseink között koránt sincs olyan éles határvonal, az eredmény végül ugyanaz lesz. A náci, fasiszta, karhatalmista szavak elvesztik jelentőségteljességüket, kiüresednek, elértéktelenednek. Senki sem fogja őket komolyan venni. Ezt pedig nemcsak egyes Izraeli politikusok nem szeretnék megvalósulni látni a saját országukban, de mi sem a miénkben.

Ha úgy tetszik történelmi lehetőség ez a lázasan megújulni próbáló baloldal és annak értelmisége előtt. Az ominózus Bajnai-féle kávézgatás feltárta előttünk a baloldali szellemi elit azon rétegének gondolkodását, amely pénzért és hatalomért bárkit összeterel bárkivel. Minden ideológiai vagy erkölcsi megfontolás nélkül. Ők azok a megélhetési rettegők, akik miatt valódi párbeszéd sosem alakulhatott ki, mert a véleménykülönbségre egy jó kis nácizással egyszerűen rácsapták az ajtót. Aztán fölvették érte a fizut. Reméljük, lassan elhalkulnak, kifakulnak ezek az emberek a közéletből, ahogy a baloldal fokozatosan ráébred, hogy a politikai palettán való értelmes megjelenés valódi elkefélői ők.

Az összeborulósdi nem megy nekünk idehaza. De továbbra is hiszek abban, hogy az embereket (legalábbis egyeseket) a jószándék vezérel, és hogy léteznek olyan társadalmi problémák, vagy mindannyiunkat érintő kérdések, amelyek felé közösen tudunk odafordulni. Ráadásul még jobboldaliként is megnyugtatóbb lenne egy épkézláb, hiteles baloldali jelölt, akinek esetleges megválasztása nem jelentene egyet az ország WC-n való lehúzásával. Persze egyelőre nincs ilyen személy, csak a 3+1 vállalhatatlan. Meg néhány habzószájú nácizós maradék…

Az izraeli törvényt egyelőre nem véleményezik idehaza a baloldalon. Vagy annyit mondanak róla, hogy antidemokratikus. Ezt mindenre mondják. Ez az egyetlen szinonimája a nácinak. Viszont ebben a sűrű csöndben és hullaszagban nem fog kialakulni diskurzus. És nem lesz baloldali szellemi megújulás sem.