Molnár Gyulából és Bőtös Botondból egy is sok, mivel a kutyát nem érdeklik

Apró kis fodrokat keltett közéletünk pamacsfelhőcskéjén az a rendkívüli esemény, hogy főszerkesztő-helyettesünk, kollégánk, harcostársunk és toronyház-szomszédunk, Szarvas Szilveszter Molnár Gyula és Bőtös Botond őszinte megdöbbenésére egyszer csak vicceset próbált mondani. Nem kellett volna, de meglepő jelenségekre derült fény cserébe. Például arra, hogy az MSZP nem is létezik.

Nem Magyarországon élt, akinek még sosem mondta a nagyanyja, hogy fiam, belőled még egy is sok, szóval elengedjük annak az ominózus két mondatnak a tartalomelemzését, amúgy is mindenki leadta a fogalmazást a témában. És sokkal fontosabb a mindenki.

Régebben, azokban a boldog és demokratikus időkben, amikor Gyuriferi főszerkesztőket rendelt magához, nehogy meglepődjenek az adott héten felmerült legaktuálisabb reformbaszdühön, nem fordulhatott volna elő, hogy egy szocialista sajtótájékoztatón félrehajtott fejjel felmondott búsongást ennyire érzéketlenül fogadja a baráti sajtó. Végre megtörtént.

A még a régi időkben szocializálódott szoci potentátok nyilván nem erre számítottak. Az általuk megszokott menetrend szerint a velük szimpatizáló sajtótermékekben 10 percenként kellett volna megismételni Szilveszter rettenetes szavait, esetleg a 168 órában külön fejlécen hirdetni, hogy még mindig nem kért elnézést Szilveszter miatt a Palpatine, valamint a leglelkesebb sajtómunkások külföldi lapokban is kérhettek volna segítséget, beavatkozást, a hetedik atomcikkely megindítását, hogy a végén ismét magyarnapot tarthassanak az EP-ben az ilyesmire mindig ráizguló libnyafiék.

Erre mi történt? A nagy büdös semmi.

Az iszonyúan kínos, legelcseszettebb Gyurcsány-rajongókból álló nyugatifény.hu-n, egy kellemetlenül érdektelen ATV-s szpoton és néhány munkásőrlendületű blogon kívül mindenki telibeszarta az IFA-platós kisember, Bőtös Botond és Molnár Gyula által prezentált történetet. A HVG.hu legalább foglalkozott vele, de inkább nevetgéltek csak rajta. A többi google találat pedig mind-mind különböző jobber sajtótermékek írásai, amikben árkot röhögnek a két hülye köré.

Kellett nekik házhoz menni a pofonért.

Facebook hozzászólások

  Piréz Róbert

Piréz Róbert
"A bloggolás a háború folytatása más eszközökkel" Robert von Pirezewitz

Egy hozzászólás van

  1. Avatar

    Mi volt ez?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük